Moszkva szerint ez a valódi oka annak, hogy bedőltek a béketárgyalások
Globál

Moszkva szerint ez a valódi oka annak, hogy bedőltek a béketárgyalások

Portfolio
Oroszország és Ukrajna többször is tárgyalt az ukrajnai háború lezárásáról, de Ukrajnának „nincsenek tervei a megegyezésre” és ezért nem akarnak békét kötni – ezt jelentette ki Ragyon Mirosnyik, Oroszország úgynevezett „kijevi rezsim bűneinek vizsgálatáért felelős küldötte.”

Mirosnyik azt állítja: Moszkva szerint Ukrajna az első pillanattól fogva visszautasította a tárgyalásokat, csak azért mentek mégis abba bele, hogy három alkalommal is tárgyaljanak Oroszországgal, mert „bizonyos nyomás alatt” voltak.

Közben az orosz vezető szerint Ukrajna „terrortámadásokat” szervezett és „fokozta a tüzérségi tevékenységet” Oroszország területei ellen, Mirosnyik szerint ez annak bizonyítéka, hogy „Ukrajnának nem volt semmilyen terve a háború lezárására.”

Oroszország hivatalos retorikája az, hogy Ukrajna és az Európai Unió el akarja húzni a háborút, nem akarják lezárni a konfliktust.

A valóság az, hogy Oroszország többször is olyan ultimátumokat adott a tárgyalások során Ukrajnának, amely Kijev számára teljesen elfogadhatatlan, ilyen például a teljes Donbasz kiürítése és átadása Oroszországnak, az orosz államnyelvvé tétele, de volt olyan is, hogy háborús jóvátételt és biztonsági garanciákat követeltek Kijevtől – holott Oroszország kezdte az inváziót.

Tényszerűbb lenne tehát úgy fogalmazni, hogy Ukrajna nem akarja Oroszország feltételei szerint lezárni a háborút – mivel ezek lényegében teljes kapitulációval érnének fel. Moszkva ezt nehezményezi, az általuk kezdett konfliktus elhúzódásával kapcsolatos felelősséget pedig próbálják Ukrajnára és nemzetközi partnereikre hárítani.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

KonyhaKontrolling

Már minden szerencsejáték?

Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné

Ez is érdekelhet