Vadim Szkibickij vezérőrnagy, az ukrán védelmi hírszerzés helyettes vezetője egy interjúban elmondta, hogy az orosz erők naponta 200-250 siklóbombát vetnek be. Ez jelentős növekedés a múlt havi napi 170-es átlaghoz képest.
Ezeket a bombákat le lehet lőni, de az Oroszországban gyártott légi bombák mennyisége... hatalmas. Ez fenyegetés, amelyre megfelelően kell reagálnunk
- nyilatkozta Szkibickij.
A korábban legfeljebb 90 kilométeres hatótávolságúra becsült bombák képesek csapás mérni az ukrán védelmre anélkül, hogy a repülőgépeknek át kellene repülniük a frontvonalakon. Ezek a fegyverek ráadásul sokkal olcsóbbak és nagyobb mennyiségben állnak rendelkezésre, mint a rakéták.
Több száz kilogrammos robbanótöltetük pedig képes áttörni az épületeket és erődítményeket.
Az ukrán hírszerzés szerint Oroszország megkezdte egy új, akár 200 kilométeres hatótávolságú siklóbomba tömeggyártását is, amelyből az év végéig körülbelül 500 darabot terveznek előállítani. A HUR hozzátette, szerintük Moszkva már most olyan módosításokon is dolgozik, amelyekkel ezek
a bombák akár 400 kilométert is repülhetnek, így még több ukrán várost érhetnek el.
Szkibickij az orosz dróngyártásról is közölt becsléseket. Eszerint 2025-ben Oroszország összesen mintegy 70 ezer nagy hatótávolságú drónt fog gyártani, köztük 30 ezer Sahed (orosz nevén Gerány) típusút, amelyek az orosz támadások fő eszközei.
Havonta 30 drónnal kezdték, most 30 repülhet egyetlen célpontra
- jelentette ki.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Megállapodás Oroszország és Ukrajna között - 1200 ukrán térhet haza
Nagyszabású fogolycsere indul a két ország között.
Vámháború: Trump visszakozott, de így is brutális a vám a brazil kávén
Súlyos terhek sújtják a brazil exportot.
Trump két problémás ügyet is kreált magának
Az argentin peso árfolyamáról és a Pekinggel folytatott kereskedelmi háborúról van szó.
Bajban a német gépgyártás - Nagy leépítés jön a Kukánál
Gyenge a kereslet és erős az ázsiai verseny.
Új halálos járvány tört ki, egyelőre nincs rá jóváhagyott gyógymód
Tünetek: magas láz, erős fejfájás és izomfájdalom.
Korrupciós botrány Ukrajnában: nagytakarítás jön az energetikában
Vezetőcserék jönnek a kulcsfontosságú állami energetikai vállalatoknál.
Szivárognak a felvételek: letarolták az ukránok a novorosszijszki orosz bázist
Semmi sem maradt a szupermodern légvédelmi rakétarendszerből.
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


