Egymásnak feszült a NATO két erős állama: régi ügy bukott a felszínre – Mi lesz így a kulcsfontosságú viszonnyal?

Lengyelország szerepe felértékelődött

Lengyelország szerepe Európán belül az utóbbi években több tényező miatt is felértékelődött.

• Miközben a kontinens jelentősen részén a Covid utáni felpattanás után lényegében stagnál a gazdaság, addig Lengyelország stabil növekedést tud felmutatni: tavaly 2,9 százalékkal nőtt a GDP, idénre pedig 3,2 százalékos növekedést jeleznek előre. Ehhez képest Németországban tavaly 0,2 százalékos gazdasági visszaesés volt, az idei várakozás pedig ugyanennyi, csak pluszban. Míg tehát Európa legnagyobb gazdasága az elmúlt két évben stagnált, Lengyelországé határozott növekedést mutat.
• Lengyelország GDP-arányosan a legtöbbet költi védelmi kiadásokra a NATO-ban: 2026-ban a tervek szerint a GDP már 4,8 százaléka megy katonai kiadásokra, amivel majdnem elérik az idén megállapodott, de csak 2035-ig teljesítendő 5 százalékos NATO-célt. Bár a lengyel GDP elmarad a nagy nyugat-európai gazdaságokétól, a fegyverkezés így is nagyon látványos, Lengyelország az egyik legütőképesebb hadsereget építi Európában.
• Lengyelország geopolitikailag stratégiai fontosságú helyzetben van. Az Ukrajnába küldött nyugati katonai eszközöket szinte teljes egészében Lengyelországon keresztül szállítják, és Lengyelország a NATO legjelentősebb keleti bástyája.

Lengyelország szerepének felértékelődésével egyre fontosabbá válik, hogy mi Varsó viszonya az Európai Unió vezető gazdasági hatalmához, Németországhoz, különösen, hogy a két ország egymás szomszédja. Lengyelország fontosságát jól mutatja, hogy Friedrich Merz idén májusban kancellárrá választása utáni második útját rögtön Varsóba tette, miután hagyományosan Párizsba vezetett az első útja.

Franciaország, Németország és Lengyelország tavaly felmelegítették az 1991 óta létező, de sokáig szunnyadó „weimari háromszöget”, a három ország konzultációs fórumát. A három EU- és NATO-tag ország együttműködése különösen azután vált fontossá, hogy Donald Trumpot amerikai elnökké választották, és ígéreteihez híven az Egyesült Államok biztonsági tekintetben egyre inkább kivonul Európából.

Változékony lengyel–német viszony

A 2015 és 2023 között regnáló, ultrakonzervatív Jog és Igazságosság (PiS) kormánya idején Lengyelország meglehetősen konfrontatív viszonyt tartott fenn Németországgal. A PiS-kormány alatt fogadták el például azt a határozatot, mely szerint a második világháború alatti német megszállás miatt Lengyelországot 1,3 billió (!) eurós jóvátétel illeti meg Németországtól. Berlin a követelést soha nem ismerte el, és arra hivatkozik, hogy az 1950-es években Lengyelország és a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) lezártnak minősítette a jóvátétel kérdését.

2023 decemberében aztán Donald Tusk centrista kormánya került hatalomra, amely célul tűzte ki, hogy javítsa a lengyel–német viszonyt. (A PiS a 2023-as kampányban és azóta is azzal vádolja a jelenlegi kormányfőt, hogy Berlin parancsait teljesíti Varsóban.) Mivel Merz révén májusban olyan kancellárja lett Németországnak, akinek a pártja, a CDU egy pártcsaládban, az Európai Néppártban (EPP) ül Tusk pártjával, a Polgári Platformmal (PO), úgy tűnt, hogy minden adott ahhoz, hogy a két ország kapcsolata virágkorát élje.

Ez azonban mégsem így lett, és ehhez kellettek a lengyel belpolitika változásai.

Júniusban – hacsak szűk többséggel is – győzött az elnökválasztáson a PiS által támogatott Karol Nawrocki, aki nem mellesleg egyik élharcosa annak, hogy Lengyelország hajtsa be Németországon a háborús jóvátételt. Nawrocki győzelme után Tusk lépéskényszerbe került, kormányát is átalakította, és kénytelen volt bizonyos, a PiS számára kedves témákban keményebb álláspontot elfoglalni.

Ezek egyike éppen a Németországgal való viszony. Bár Tusk továbbra sem várja el Berlintől, hogy megfizesse az 1,3 billió eurós jóvátételt, a háborús kompenzáció kérdésében maga is határozottabb álláspontot kezdett el képviselni. Ez jól megmutatkozott hétfőn, amikor hosszú idő után a német és a lengyel kormány először tartott közös kormányülést.

Lengyel követelések, német gesztusok

A kormányülést követő sajtótájékoztatón Tusk az előző kancellár, Olaf Scholz egyik tavaly júliusi ígéretére hivatkozott, aki akkor azt vetette fel, hogy Németország kompenzációt fizetne annak a 60 ezer lengyel állampolgárnak, aki a második világháborús német megszállás alatt károkat szenvedett, és még életben van. Az ügyben azonban azóta sem történt elmozdulás, amit a lengyel miniszterelnök szóvá is tett Merzcel közös sajtótájékoztatóján.

Siessetek, ha valóban meg akarjátok tenni ezt a gesztust

– mondta a német kancellárnak Tusk, utalva arra, hogy a tavaly nyáron még 60 ezer túlélőből mára már csak 50 ezren maradtak.

Merz erre nyitottnak mutatkozott, ugyanakkor azt határozottan kijelentette, hogy a jóvátételről szó sem lehet.

A jóvátétel kérdésére német jogi és politikai szempontból már évekkel ezelőtt meggyőző válasz született

– hangsúlyozta a kancellár.

Tusk erre azzal kontrázott rá, hogy a Lengyelország és az NDK közötti megegyezés az 1950-es években szovjet nyomásra született meg, és a lengyel népet akkoriban nem kérdezték meg erről.

Mi itt Lengyelországban mind azt gondoljuk, hogy Lengyelország nem kapta meg a jóvátételt a második világháborús veszteségekért és bűnökért

– mondta a lengyel kormányfő.

Kevésbé költséges ügyekben azonban Németország igyekszik gesztusokat tenni Lengyelországnak. A hétfői közös kormányüléssel egy napon Berlin visszaadott Varsónak összesen 73, a XIII. és a XV. században keletkezett dokumentumot, amelyet a náci megszállók még 1940 raboltak el Lengyelországból, és előbb Königsbergbe (ma az oroszországi Kalinyingrád), majd a berlini porosz állami archívumba vittek. Emellett Lengyelország visszakapta Szent Jakab apostol szobrának fejét, amelyet 1957-ben loptak el és vittek Nürnbergbe. Azonban számos olyan értékes történelmi tárgy és dokumentum van még Németországban, amelyre Lengyelország igényt tart.

Emellett a német Bundestag a héten arról határozott, hogy felszólítja a kormányt, emeljen állandó emlékművet Berlinben a náci Németország lengyel áldozatainak. Az indítványt a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párton kívül minden párt képviselője támogatta. (Az AfD-n belül két képviselő ellenezte, a többiek tartózkodtak a szavazásnál.) Az emlékmű a második világháború idején elpusztult Kroll Operaház helyén épülne meg, amely arról vált hírhedtté, hogy a Reichstag leégése után a német parlament itt rendezkedett be, és Adolf Hitler többek között itt jelentette be 1939. szeptember 1-jén a Lengyelország ellen indított hadműveletet, amellyel kitört a második világháború.

Mélyponton a németek iránti szimpátia

A német–lengyel viszony javítása komoly akadályokba ütközik azért is, mert

Lengyelországban egyre többen vannak rossz véleménnyel Németországról.

Egy évente végzett felmérés, a Lengyel–Német Barométer szerint két évtizede nem volt ilyen rossz a nyugati szomszéd megítélése, mint most. A lengyelek mindössze egyharmada érez szimpátiát a németek iránt, miközben egynegyede kifejezetten ellenszenvvel viseltetik irántuk.

A lengyelek németekkel szembeni sérelmei alapvetően történelmiek, de a jelen is táplálja azokat. Németország – akkor még Poroszországként – részt vett Lengyelország XVIII. század végi felosztásában (az Orosz és a Habsburg Birodalom mellett), majd 1939-ben a Szovjetunióval együttműködve ismét felosztotta, majd megszállta az országot, és Lengyel Főkormányzóságként a „Harmadik Birodalomba” tagolta. Mivel a második világháború után Németországot kettészakították, és Lengyelország és Kelet-Németország is szovjet megszállás alá került, nem lehetett megfelelően kitárgyalni a történelmi sérelmeket, és megnyugtató megoldásra jutni a jóvátételt illetően.

A rendszerváltások után a két Németország egyesült, így Lengyelország nyugati szomszédja már nem a gazdaságilag elmaradottabb NDK, hanem a Német Szövetségi Köztársaság lett, és az 1990-es évek elején a Magyarországhoz képest is gazdaságilag kevésbé fejlett Lengyelország maga mellett Európa vezető gazdaságát és Oroszország után legnépesebb országát találta. Az Európai Unióba való belépéssel, majd a schengeni övezetbe történő csatlakozással a lengyelek számára könnyebbé vált Németországban munkát vállalni – a határ menti településeken akár napi szinten ingázva –, viszont a lengyelek körében fennmaradt az az érzés, hogy Németországban ők csak másodrangú állampolgárok, a németek szemében csak „szegény kelet-európaiak”. A neheztelés érzése pedig nem segíti azt, hogy szimpatizáljanak a német lakossággal.

Eközben Németország számára a Lengyelországgal való viszony sokáig szinte egyáltalán nem szerepelt a problématérképen. Német történelemkönyvek vizsgálata megmutatta, hogy a német fiatalok a német–lengyel viszonyról, Lengyelország történelméről szinte alig tanulnak, szemben a német–francia viszonnyal. A második világháború után is a német politika fő célkitűzései közé tartozott egyrészt a Franciaországgal, másrészt a világ zsidóságával való megbékélés, miközben a német–lengyel megbékélés szinte egyáltalán nem volt téma. A most ellenzékben lévő PiS, valamint a felemelkedőben lévő szélsőjobboldali Konföderáció németellenes üzenetei ezért termékeny talajra hullanak Lengyelországban, és ezzel a jelenlegi kormány is kénytelen valamit kezdeni.

Szintén nem segítette a viszony javulását, hogy a lengyel bíróság nemrég a szabadon engedéséről döntött annak a bizonyos Volodimir Z. búvárnak, akit Németország az Északi Áramlat gázvezetékek egyik felrobbantójaként azonosított. Németország elfogatóparancsot adott ki a férfi ellen, és a lengyel hatóságok meg is találták őt lengyelországi búvóhelyén, de néhány napos őrizet után elengedték. Donald Tusk kormányfő ráadásul még üdvözölte is a bírósági döntést. Németországban ez persze úgy csapódott le, hogy futni hagytak egy szabotőrt, aki egy részben német tulajdonú gázvezetékben tett súlyos kárt.

Az oroszbarát AfD társelnöke, Tino Chrupalla nem sokkal az esetet követően azt mondta, Oroszország nem jelent fenyegetést Németországra nézve, Lengyelország viszont nagyon is fenyegetést jelent. Bár ez a nézet kisebbségben van Németországban, több felmérés szerint az AfD ma már Németország legnépszerűbb pártja. Így nemcsak a lengyel, a német közvélemény oldaláról sem várható a belátható jövőben, hogy a két népnek a másik szemében való megítélése érdemben javulni fog, ez pedig súlyos kihívásokat állít a két ország viszonya elé is.

Címlapkép: Friedrich Merz német kancellár és Donald Tusk lengyel miniszterelnök a német és a lengyel kultúrfelelős társaságában a Lengyelországtól eltulajdonított középkori dokumentumok és a Szent Jakab-szoborfej átadásán a közös kormányülésen 2025. december 1-jén. Forrás: Sean Gallup/Getty Images