Katonai puccsot jelentettek be az állami televízióban, ám máris jött a csavar
Globál

Katonai puccsot jelentettek be az állami televízióban, ám máris jött a csavar

Portfolio
Vasárnap katonák egy csoportja az állami televízióban bejelentette, hogy átvette a hatalmat Beninben, ám a kormány szerint néhány órán belül visszaszerezték az irányítást.

Katonák egy csoportja vasárnap a benini állami televízióban közölte, hogy átvette a hatalmat a nyugat-afrikai országban.

A hadsereg ünnepélyesen vállalja, hogy a benini népnek új korszakot teremt, amelyben a testvériség, az igazságosság és a munka érvényesül

– hangzott el a közleményben, amelyet egy féltucatnyi, részben sisakot viselő katona által körülvett tiszt olvasott fel. A bejelentés szerint felfüggesztették az alkotmányt, feloszlatták az összes állami intézményt, és a további intézkedésig betiltották a pártok működését.

A bejelentés különösen kényes időpontban érkezett. Benin éppen az áprilisi elnökválasztásra készült, amely lezárta volna a 2016 óta hatalmon lévő Patrice Talon hivatali idejét. A kormánykoalíció Romuald Wadagni pénzügyminisztert jelölte elnöknek. Talon döntése, hogy két ciklus után távozik, ritkaságnak számít a régióban, ahol egyre nagyobb nyomás nehezedik a demokratikus normákra. A múlt havi bissau-guineai puccs már a kilencedik volt a térségben 2020 óta.

A benini külügyminiszter azonban néhány órával később arról számolt be, hogy a kormányhű erők visszaszerezték az ellenőrzést.

Puccskísérlet történt, de a helyzet már ellenőrzés alatt áll. Egy kis katonai csoportról van szó, a hadsereg nagy része továbbra is lojális, és átvesszük az irányítást

– nyilatkozta Olushegun Adjadi Bakari a Reutersnek. A miniszter hozzátette, hogy a puccsisták csupán az állami televízió épületét foglalták el, az adást pedig csak néhány percre szakították meg.

Forrás: Reuters

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Ricardo

Vasárnap

Ma hangzik el Krasznahorkai Nobel-beszéde. Kertész stockholmi beszédét 2002-ben közvetítette a köztévé. A beszéddel egy időben az egyik kereskedelmi adón egy reality show ment, Lacit kiszavazt

Ez is érdekelhet