lakásépítés
Ingatlan

Alig győzzük kivárni a toronymagas lakásépítési számokat

Portfolio
Egyelőre nem kiugró a 2021 harmadik negyedévében elindított társasházi lakásépítések értéke, az 5%-os lakásáfa hatása így még várat magára. Amennyiben nem lesz újabb bejelentés a következő évben, hogy mégsem kell a fejlesztőknek megszerezni az építési engedélyt (vagy egyszerű bejelentést tenni) 2022. december végéig, hogy 5%-os áfával értékesíthessenek, akkor hamarosan - egy éven belül - toronymagas új lakásépítési értékekre számíthatunk.

A mély- és magasépítési volumenekről, valamint külön az ipari és irodai szegmensben induló, valamint elkészülő projektértékekről is beszámoltunk a napokban az EBI legfrissebb, 2021. harmadik negyedéves Építésaktivitási Jelentése alapján:

Jöjjön most külön a lakásépítési szektor!

Egyelőre nem látszik a társasházi lakásépítések jelentősebb felfutása, nem özönlötték el legalábbis a újonnan induló projektek a hazai lakáspiaci szegmenst. Az első negyedévhez képest a második negyedévben kevesebb társasházi lakáskivitelezés kezdődött meg, melyet a harmadik negyedévben további visszaesés követett. Bár még így is igaz, hogy a jobb első negyedévnek köszönhetően 2021 első 9 hónapjában a társasházi lakásépítési Aktivitás-Kezdés mutató értéke 14 százalékkal magasabb volt a 2020-as azonos időszakinál.

A társasházi lakásépítések tehát az áfacsökkentés ellenére nehezen indulnak be, a KSH lakásépítési engedély statisztikái szerint, az idei évben az engedélyek számának növekedésében az egyszerű bejelentések játszották a főszerepet, vagyis az egy-két lakóegységet magába foglaló építkezések (családi ház, ikerház, stb.). Ennek hátterében állhat, hogy a tavaly őszi bejelentés óta a fejlesztőknek még nem volt kellő idejük a nagyobb beruházások előkészítésére, az engedélyeket még nem sikerült megszerezni, a kivitelezés indítása pedig csak ezt követheti majd. Vagy esetleg még kivárnak az új bejelentésekkel.

Összességében azonban az áfacsökkentés hatására továbbra is a társasházi lakásépítések Aktivitás-Kezdésének felfutására számíthatunk a jövőben. Különösen mivel a nem régiben indult „zöld” hitel plusz lökést adhat az új lakások iránti keresletnek.

Július és szeptember között nagyjából a második negyedéves szinten alakult a befejezett társasházi beruházások értéke, ami így a csúszások miatt elmaradt a korábbi várakozásoktól. Az év első 9 hónapjában összesen 208 milliárd forint értékben adtak át társasházi projekteket.

A zöld hitel és a jelenlegi visszafogott bejelentések várhatóan kiugró oszlopokat (Aktivitás-Kezdés mutatóban) fognak eredményezni a következő év derekán, amennyiben tavaszig nem lesz újabb bejelentés a kormányzat részéről, hogy az 5%-os áfát még tovább kitolja és nemcsak a 2022 végéig bejelentett építkezések esetében alkalmazható. A társasházi építkezések értékének jelenlegi szintje annak tükrében is alacsonynak tűnik az egy évvel korábbi értékekhez képest, hogy folyóáron szerepelnek az adatok, vagyis például a dráguló építőipari anyagárak miatt az új projektekhez átlagosan magasabb érték társul.

ebi építésaktivitási jelentés
Az adott időszakban elkezdett és befejezett társasházi lakásprojektek összértéke, és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban építésre fordított összeg, folyóáron. (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2021. 3. negyedév)

Az év első feléhez hasonlóan, az első 9 hónapot nézve is a legtöbb társasházi lakásépítési kivitelezés a Közép-Magyarország régióban vette kezdetét. A harmadik negyedévre ugyan az ország többi része is arányaiban magasabb Aktivitás-Kezdést tapasztalt, de továbbra is elmaradtak a korábbi években jellemző részesedésüktől. A keleti régiókban mindössze az építkezések 10, a nyugati régiókban pedig 18 százaléka indult el, Közép-Magyarország 72 százalékos részesedésével szemben január és szeptember között.

EBI Építésaktivitási Jelentés
A megkezdett társasházi lakásépítési projektek értékének megoszlása Magyarországon (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2021. 3. negyedév)
Portfolio Ingatlan Újlakás-kereső
Forest Hill

Forest Hill

1038 Budapest, Pusztakúti út 12
154 db lakás
45 – 110 m2 alapterület
47 – 130 M Ft
Átadás:
2021 Q4-től

Ajánlatot kérek

Címlapkép: Getty Images

Amerika Kína sakk stockfotó
karácsony utca boltok tömeg
koronavirus vakcina
egyiptom tengerpart nyralas

Kiszámoló Újabb kamatemelés

Ma a jegybank szerencsére újra kamatot emelt, az elmúlt másfél hétben most harmadjára. Ennek oka a borzasztóan gyenge...

2021. december 9.
Agrárszektor Konferencia 2021
2021. december 2.
Waberer's - Első kézből a jövő stratégiája
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Back-office munkatárs

Back-office munkatárs
Online előadás
Telepítés, testreszabás, megbízások, beállítások.
Ingyenes online előadás
Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!
pozsony