
Suppan Gergely elmondása szerint több olyan kormányzati ösztönző ért most egybe, ami segített az újlakáspiac növekedésében, amit a lakossági állampapírokból beáramló források is támogattak.
Emlékeztetett, hogy a 200 milliárd forintos keretösszeggel induló, később 300 milliárd forintra emelt Lakhatási Tőkeprogram bejelentése után tavasszal megugrott az építési engedélyek száma: márciusban megduplázódott, áprilisban 85 százalékkal, májusban 65 százalékkal emelkedett a kiadott engedélyek száma, ami növekvő ingatlanpiaci aktivitást vetít előre.
A lakáspiac élénkülése jelentős multiplikátorhatással van más szektorokra is, mint az építőanyag-gyártás vagy a bútor- és háztartásigép-piac, és érdemben hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez
- mutatott rá.
Suppan Gergely az ÁKK júniusi 4 milliárd dolláros és az MFB májusi 1 milliárd eurós kötvénykibocsátása kapcsán megjegyezte, hogy mindkét tranzakció jelentős túljegyzés (3-4-szeres) mellett valósult meg, és a kezdeti felár a kibocsátás során jelentősen csökkent. Ez azt tükrözi, hogy jelentős a befektetői bizalom a magyar gazdaság irányában - mondta a helyettes államtitkár.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Bejelentették: fontos feladattal érkezik Donald Trump különmegbízottja Ukrajnába
Az ukrán hadsereg vezetői várják.
Lesújtó hírek érkeztek Magyarországról
Lemaradóban vagyunk a technológiai versenyben.
Kimondta Kirilo Budanov, mikor érhet véget a háború, és mire van ehhez szükség
Szerinte ez a realitás.
Üzent az E.ON a pusztító vihar után: mindenhol helyreállt az áramszolgáltatás
165 ezer ügyfél volt érintett.
Az orosz külügyminiszter nem áll le, itt az újabb találkozó
sűrű napjai vannak Szergej Lavrovnak.
Mi a baj a statisztikáról szóló törvény új, anonimizálásra vonatkozó definíciójával?
A Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény* több ponton is módosította a hivatalos statisztikáról szóló
Hulladékhő újragondolva: így fűtik Finnországban az otthonokat
Az adatközpontok működése hatalmas mennyiségű hőt termel, amely a legtöbb helyen kárba vész. A pazarlást felismerve Finnország a számítógépes feldolgozólétesítmé
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Balásy Zsolt (és a HOLD) új kollégát keres
Az After Hoursben is elhangzott, a LinkedIn-en is fent van: junior elemző kollégákat keres a HOLD. Ritkán hirdetünk meg elemzői állást nyilvánosan, szóval kérünk minden... The post Balásy Zsol
Spórolj energiát, kapj pénzt - új lehetőség a vállalkozásoknak!
A KEHOP Plusz-4.1.6-25 kódszámú hitelkonstrukció célja, hogy kedvezményes, kamatmentes kölcsön révén segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a víziközmű szolgáltatókat
Nyaralás helyett elemzőt keresünk Zsidayval
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, You
Felújítási pályázatok összehasonlítása - 2 lehetőség, amit érdemes ismerned
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Felújítási pályázatok összehasonlítása - 2 lehetőség, amit érdemes ismerned Bevezetés Ha otthonod felújítását tervezed, érdemes megismerned az
Apró csúsztatások, nagy hazugsággá válnak
Talán mindenki tudja, hogy a média mennyire megbízhatatlan, milyen alattomos taktikákat alkalmaz. Ezen taktikák egy része teljesen érthető, értékítélet alapú, tehát jogosan tükrözi vissza a


Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.