Egy város, ahol megtiltanák az új lakások kiadását

2019. március 15. 10:13    
nyomtatás
 
Az amszterdami városvezetésnek elege lett az albérletárak látszólag megállíthatatlan emelkedéséből, ezért drasztikus lépésre szánták el magukat: a tervek szerint megtiltanák az újépítésű lakások megvásárlást követően történő bérbe adását, vagyis a befektetési célú újlakás-vásárlást - írja a Bloomberg.


A holland fővárosban tavaly 8%-kal emelkedtek az ingatlanárak, az albérleti díjak pedig 40%-kal lettek magasabbak 2005 és 2017 között, elérve az 1160 eurós átlagárat. A kilátások ráadásul nem túl jók a városban lakhatást keresők számára, a Brexit miatt ugyanis tovább nőhet a város vonzereje a cégek, ezáltal pedig a munkavállalók körében is.

A városvezetés idén fog előállni a konkrét tervekkel arra vonatkozóan, hogy miként szándékoznak visszaszorítani az újépítésű ingatlanok esetében a befektetési célú felvásárlást, ezáltal pedig az egyre jobban elszálló albérletárakat.


A holland kormány egyébként dolgozik egy olyan szabályozáson, amely lehetőséget adna a súlyos lakhatási problémákkal küzdő városok számára egy "vészhelyzet gomb" megnyomására, amivel hatóságilag maximalizálhatnák az albérleti díjakat. Felmerült, hogy az ingatlan értékének 3%-ában maximalizálnák a bérleti díjakat.

A cikk emlékeztet rá, hogy egyre több európai városban (és országban) okoz komoly problémát a helyi döntéshozók számára, hogy a középosztály számára megfizethető szinten tartsák az ingatlan- és albérletárakat. A spanyol kormány épp a héten hozott rendkívüli intézkedést, korlátozva az albérleti díjak emelkedésének lehetséges mértékét.

Az ingatlanfejlesztők természetesen nem örülnek ennek az új trendnek, álláspontjuk szerint ugyanis ezzel csak még rosszabbá fog válni a lakhatási helyzet, hiszen vissza fog esni az újlakás-építések száma, a kínálat csökkenése pedig további áremelkedéshez vezet majd.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Kövess minket a Facebookon

Klikkelj a forint és svájci frank árfolyamért
Tematikus cikk

Az irodák és a plázák a legvonzóbb befektetések (x)

A kiskereskedelmi forgalom 2014-től tartó folyamatos növekedése kihat az ingatlanpiacra is. 
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 


hirdetés
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium