Előfizetői tartalom

Felrobban az agglomeráció - Ezeket a településeket árasztják el a betelepülők

Portfolio
A 2016 elején a korábbi 27-ről 5 százalékosra csökkenő lakásáfa valamint a jelentősen megugró családi otthonteremtési támogatás összege jelentősen felpörgette a lakásépítéseket hazánkban. A csok-ot kihasználni igyekvők, pedig hajlandóak voltak kompromisszumot kötni, és a nagyobb városok helyett a környék kisebb, és elérhetőbb telekárú településeit választani otthonteremtési céljaik megvalósítására. Ez figyelhető meg például Budapest esetében is, ahol a válság éveiben kevésbé népszerűnek számító agglomeráció ismét új erőre kapott. Legalábbis ezt mutatja, hogy a kiadott építési engedélyek számának növekedése sok esetben magasan meghaladta még a fővárosban tapasztaltat is, akadnak olyan helyszínek, ahol 4-5-10-szer annyi lakás épül, mint korábban. Ez egyben új kihívást is jelenthet az adott településeknek, az újonnan érkezők a települések infrastruktúráját is jobban igénybe veszik majd.

2016-ban egyértelműen történt valami, Budapest 2007 óta pozitív belföldi vándorlási egyenlege hirtelen ismét negatívra váltott, több mint 3 ezren többen költöztek el, mint be a városba. Bár természetesen elképzelhető, hogy az ország más részeire, vagy külföldre történt ez a költözés, az mindenképpen beszédes, hogy ezzel párhuzamosan az agglomeráció belföldi vándorlási...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés