Ha nem döntünk azonnal, Magyarország végleg lemarad a régiótól

2018. május 13. 14:10    
nyomtatás
 
2014 óta a régiós országok mindegyikében növekvő tendenciát mutat a kiadott lakásépítési engedélyek és a felépült lakások száma is. A felépült lakások számát az előző évben építési engedélyt kapott lakások számához viszonyítva elmondható, hogy Ausztriában és Csehországban 2017-ben nagyságrendileg az egy évvel korábban engedélyezett lakások számának megfelelő új állomány jött létre. Lengyelország és Szlovákia a 2016-ban engedélyezett lakásépítéseinek 75-85 százalékát, Románia 66 százalékát, Magyarország pedig csupán 46 százalékát tudta megvalósítani - olvasható az MNB legújabb Lakáspiaci Jelentésében. Ha pedig nem derül ki hamarosan, hogy meghosszabbítják-e a lakásáfát 2020-ban, ismét visszaesés jöhet az új lakások piacán.

A városok és községek számára nem csak a lakásárak a legfontosabbak, hanem az is, hogy mennyire tudnak vonzók lenni a jövőben. A Smart City konferencia erről szól. A városaink jövőjéről. Regisztrálj most!



A Magyarországon 2016-ban és 2017-ben kiadott építési engedélyek jelentős növekedésének nagy része az új lakások értékesítésére vonatkozó, kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs bevezetésével, valamint az egyszerűsített engedélyezési eljárással magyarázható. Előbbi intézkedések sok új fejlesztőt vonzottak a piacra, de az építőipari kapacitások leterheltsége miatt a projektek jó részénél az építkezés csúszott vagy el sem indult.

Ausztria áll az élen, Magyarország a sereghajtó


A vizsgált országok közül jelenleg Ausztriában a legmagasabb a lakásállomány éves megújulási aránya, a 2017-ben felépült lakások száma megközelíti az előző év végén meglévő lakásállomány 1,4 százalékát, de az elmúlt 10 évben is 1 százalék körül alakult a megújulás. A tavalyi évre vonatkozóan Lengyelországban látható még 1 százalékot meghaladó megújulási arány (1,25 százalék), amíg Szlovákiában 0,9 százalékot, Csehországban és Romániában 0,6 százalék körüli értéket jelez a mutató.

Ha nem döntünk azonnal, Magyarország végleg lemarad a régiótól

Magyarországon a lakásállomány éves megújulási rátája a 2008. évi 0,85 százalékhoz képest ötödére esett 2013-ra és 2017-ben is még alacsony (0,33 százalékos) szintet mutatott. A magyar lakásállomány idei megújulását a tervezett jelentős újlakás-átadások segíteni fogják, de hosszú távon a felépülő lakások számának tartós megnövekedése biztosítaná az állomány érdemi megújulását.

Az új lakások értékesítésére vonatkozó kedvezményes áfakulcs bevezetése jelentős ösztönzőként hatott a fejlesztési kedvre. Ebből kiindulva az MNB megvizsgálta a regionális országok általános forgalmi adóztatási gyakorlatát az új lakások értékesítésére vonatkozóan. Az Európai Bizottság által közzétett adatok alapján Ausztria és Szlovákia kivételével a legtöbb regionális ország alkalmazza a csökkentett adókulcs lehetőségét új lakások esetén. Az EU-szabályok szerint az egyes országok szociálpolitikai intézkedés keretében biztosított lakásépítés, -felújítás és -átalakítás esetén jogosultak csökkentett áfakulcs alkalmazására, ezért a legtöbb esetben bizonyos feltételek - alapterület korlát, érték korlát, felhasználási cél - teljesülésekor vehető figyelembe a kedvezményes adókulcs.

Jelenleg Magyarországon és Romániában a legalacsonyabb (5 százalék) az új lakások értékesítését terhelő forgalmi adó mértéke, de Lengyelországban (8 százalék) és Szlovéniában (9,5 százalék) is 10 százaléknál kisebb az adókulcs.


Új lakásokra a legmagasabb - az általános áfakulccsal megegyező - adómértéket a régióban jelenleg Ausztria és Szlovákia alkalmaz (20 százalék). Magyarország kivételével az új lakások értékesítésére kedvezményes adókulcsot alkalmazó, feljebb említett országok egyike esetén sem található arra utaló információ, hogy határozott időre, ideiglenes jelleggel vezették volna be a csökkentett áfa mértéket. Magyarországon a jelenleg hatályos jogszabályok szerint 2020. január 1-jétől újra az általános (27 százalékos) adómérték lesz irányadó az új lakások értékesítésére vonatkozóan, ami a régió legmagasabb áfakulcsa lesz.

A munkaerőhiány is Magyarországot sújtja a legjobban


Az Európai Bizottság által rendszeresen elvégzett és publikált felmérések eredményei alapján az építőipari termelést gátló tényezőket regionális szinten vizsgálva megállapítható, hogy a munkaerőhiány minden vizsgált országban felmerülő probléma, de legsúlyosabban a magyar építőipart érinti. Lengyelországban és Ausztriában is az EU összesített adatát jócskán meghaladó súlyú termelést gátló tényező az építőipar munkaerőhiánya. A régióban a probléma mértékét jelző egyenlegmutató Romániára mutat legkisebb, az EU összesítést is alul múló értéket. Az alapanyag- és felszereléshiány szintén Magyarországot érinti leginkább, a többi régiós ország esetén lényegesen kisebb arányban említik ezt a tényezőt a megkérdezett vállalkozások a termelés akadályaként. A pénzügyi korlátok jelenléte Lengyelország és Szlovákia építőipara számára jelent leginkább problémát, míg Csehországban, Szlovákiában és Romániában az elégtelen kereslet akadályozza a leginkább az építőipart.

A lakáshitelezésről, az árakról és az egyes lakástakarék konstrukciók lehetőségeiről is szó lesz az OTP Csoport szervezésében május 28-án megrendezésre kerülő, ingyenes Hello Otthon Esten.


Ha nem döntünk azonnal, Magyarország végleg lemarad a régiótól

Nerium Park, További információkért kattints a képre!

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír





hirdetés
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium