Nézd meg, hogy halad a Néprajzi Múzeum építése (képek)

2019. augusztus 14. 16:22    
nyomtatás
 
Építik a városligeti Néprajzi Múzeumot, az új épületbe körülbelül 250 ezer gyűjteményi anyag fog költözni, benne egy háromezer négyzetméteres bemutató tér lesz, amely a korábbi alapterületének a háromszorosa.


Hamarosan elhagyhatja a korábbi, Kossuth téri épületét a Néprajzi Múzeum, jó ütemben halad ugyanis az új városligeti épület kivitelezése. A körülbelül 250 ezer műtárgy csomagolását is elkezdték a szakértők, nyár végére ezek 90 százaléka már költöztethető állapotban lesz.

Nézd meg, hogy halad a Néprajzi Múzeum építése (képek)

Kép forrása: MTI/Bruzák Noémi

A Néprajzi Múzeum 2017 decemberében zárt be a látogatók előtt, a várható megnyitását pedig 2020 nyarára tervezik. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója elmondta: "A városligeti épületben jelentősen megnő majd a látogatók által közvetlenül megismerhető műtárgyak száma és aránya, az eddigi 1200 négyzetméteres kiállítási felülethez képest az új épületben összesen 4000 négyzetmétert teszünk bejárhatóvá, emellett az időszaki tárlatok is több ezer négyzetméteren kapnak helyet."

Nézd meg, hogy halad a Néprajzi Múzeum építése (képek)

Kép forrása: MTI/Bruzák Noémi

A Liget Projekt más épületeiről, illetve az új Néprajzi Múzeum hetekkel korábbi állapotáról ebben a cikkben mutattunk be képeket:

2019.07.22 11:20 Így halad az építkezés a főváros legnagyobb projektjénél (képek)

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír





hirdetés
Állásajánlatok
Könyvelő
Senior befektetési tanácsadó
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium