Megdöbbentek a tudósok: 70 évvel korábban jött az örök jég olvadása
Short

Megdöbbentek a tudósok: 70 évvel korábban jött az örök jég olvadása

Portfolio
A tudósokat megdöbbentette, hogy az előrejelzésekhez képest 70 évvel korábban kezdett felolvadni Kanada északi-sarkköri vidékének permafrosztja, vagyis az állandóan fagyott talaja.

A fairbanksi Alaszkai Egyetem kutatói expedíciójukon döbbentek rá, hogy a szokatlanul forró nyár milyen gyorsan megpuhította a föld alatti gigászi jégtömbök felső rétegeit, amelyek évezredeken át fagyottak voltak.

Ez azt jelzi, hogy a klíma melegebb ma, mint az elmúlt ötezer évben bármikor

- mondta telefonon a Reutersnak Vladimir E. Romanovsky, az egyetem geofizikai tanszékének professzora. Kutatásuk eredményeit a Geophysical Research Letters szaklap aktuális száma közölte. A tanulmány azokon az adatokon alapult, amelyeket Romanovsky és kollégái 2016-ban a területen tett utolsó expedíciójuk óta elemeznek.

A kutatócsoport repülővel szállt a településektől távoli vidékek fölé, meglátogatták a hidegháború korának egy elhagyott radarállomását is, mely több mint 300 kilométerre található a legközelebbi falutól.

Elmondták, hogy a táj felismerhetetlenül megváltozott, mióta - nagyjából egy évtizeddel korábban - először találkoztak vele. A talajon dombocskák láthatók, köztük kis tavak, úgynevezett termokarsztok, melyek a permafroszt olvadásakor a felszín beroskadásával keletkeztek, a hajdan ritkás növényzet az állandó széltől védett helyeken burjánzásnak indult.

"Nagyon valószínű, hogy a jelenség sokkal nagyobb területen uralkodott el, ez lesz a következő, amit kutatni fogunk" - mondta Louise Farquharson, a tanulmány másik szerzője. A tudósokat azért aggasztja a permafroszt stabilitása, mert a gyors olvadás nagy mennyiségű üvegházhatású gázt bocsáthat ki, mely tovább gyorsítja a globális felmelegedést.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) modelljei alapján még ha a 2015-ös párizsi klímaegyezményben foglaltak szerint csökkentenék is az üvegházhatású gázok kibocsátását, a világ akkor is távol lenne attól, hogy a globális felmelegedés ilyen öngerjesztő folyamatai által elszabadított hőmérsékletemelkedést meg tudná fékezni.
GettyImages-1095488022
GettyImages-800536520
GettyImages-1173741712
Frankfurti tőzsde
shutterstock_1457337218
BÉT
Alteo klub
Népszerű