Naponta csak 30 percet facebookozz, és sokkal boldogabb leszel

2018. november 12. 09:56    
nyomtatás
 
Egy sor tanulmány jelent már meg arról, hogy szoros az összefüggés a közösségi médiahasználat és a mentális problémák, mint magány és depresszió között.

Egy új tanulmány most azt próbálta megnézni, javul-e az emberek kedve attól, ha kevesebbet lógnak az olyan oldalakon, mint a Facebook, Snapchat, Instagram. Az eredmények alapján, azok, akik a közösségi médiahasználatot napi 30 percre korlátozzák, jelentős javulást értek el az egészségügyi állapotukban.

A kutatók 143 diák médiafogyasztási szokásait vizsgálták, tavasszal és ősszel. A kutatásban való részvétel feltétele volt, mindegyik vizsgált diáknak kellett legyen Facebook, Instagram és Snapchat fiókja, valamint egy iPhone-ja (mivel az iPhone mérni tudja, hogy meddig használják aktívan ezeket az alkalmazásokat a képernyőn).

A csoport egyik felét hagyták a szokásos módon használni a közösségi média oldalakat, a másik felénél viszont napi maximum 10 percet adtak médiaplatformonként. Mindebből kijött, hogy azoknál, akik napi csak 30 percet lógtak ezeken az oldalakon, jelentősen csökkent a depresszió és a magány érzése.

(Quartz)

Címlapkép: Shutterstock

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

Fórum


2019.08.17 18:20

Vízválság fenyeget egy geológus szerint

Súlyos vízválság fenyegeti a Földet, népességének negyede már most sem jut elegendő vagy megfelelő minőségű ivóvízhez - hívta fel a figyelmet Juhász Árpád geológus szombaton az M1 aktuális csatornán. ... 
2019.08.17 17:06

A horvát autópályán hajtott végre kényszerleszállást egy kisrepülőgép

Autópályán hajtott végre kényszerleszállást egy kisrepülőgép szombaton Horvátországban - számolt be a 24Sata című helyi napilap. A gépen, amely a Zágrábot Rijekával összekötő A6-os sztrádán landolt... 
2019.08.16 09:31

Mit gondolsz, Magyarország hány százalékát borítja erdő?

Elég nagy lemaradásban vagyunk az EU-s átlaghoz képest az erdőterületek nagyságát tekintve, még úgyis, ha az ország teljes területének arányában nézzük a számokat. Az EU-s átlag ugyanis 41,7 százalék volt... 
2019.08.14 13:14

Megvan, ki vitte el minden idők legnagyobb európai lottónyereményét

Minden idők legnagyobb, 209 millió eurós (67,7 milliárd forint) európai lottónyereményét ütötték meg kedden este Olaszországban a Superenalotto hatoslottón. A nyertes szelvényt az észak-olaszországi... 
2019.08.15 16:29

A legdurvább sztereotípiát rombolja le a nőkről és a férfiakról egy új kutatás

A nők nem jobbak a férfiaknál a megosztott figyelem terén - állapította meg egy német kutatócsoport. Az Aacheni Egyetem kutatócsoportja Patricia Hirsch vezetésével 48 férfival és 48 nővel végzett teszteket.... 
   
Jön a többi...
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír




Prémium