Soha nem kerültünk még olyan közel a Naphoz, mint most a NASA

MTI
2018. november 6. 19:20    
nyomtatás
 
Behatolt a Nap külső légkörébe, a koronába hétfő éjjel az amerikai űrkutatási hivatal Parker Solar Probe nevű űrszondája, amely ekkor 24 millió kilométerre közelítette meg a Nap felszínét - közölte a NASA.

A Parkert a Nap légkörének tanulmányozására bocsátotta fel a NASA augusztus elején. Amikor hétfő éjjel a legközelebb haladt el a Naptól óránkénti sebessége 342 ezer kilométer volt.

Soha még egyetlen űreszköz sem került ilyen közel csillagunkhoz - hangsúlyozták a kutatók. Az autó méretű űrszondát olyan vastag hőpajzssal borították be, hogy kibírja a hatalmas hőt és sugárzást.

A NASA-nak jelenleg nincs kapcsolata az űrszondával, hogy elkerüljék a rádióinterferenciát, akkor fogja ismét felvenni vele a kapcsolatot, ha a Parker elég távol kerül a Naptól.

A Parker még 23-szor fogja megközelíteni a Napot a következő hét évben, amikor a Nap felszínétől mért legkisebb távolsága 6 millió kilométer lesz. A NASA kutatói szerint a 2025-ig tervezett misszió révén információkat szereznek a Nap működéséről. Az összegyűjtött adatok pontosíthatják a jövőbeli időjárás-előrejelzéseket. Az egyik cél a napszél gyorsulása titkának megfejtése, a másik pedig a napkorona irdatlan magas hőmérséklete okának feltárása.

Soha nem kerültünk még olyan közel a Naphoz, mint most a NASA

Forrás: AFP / NASA / Johns Hopkins
Címkék: csillag, nap, nasa, short

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

Fórum


2019.07.17 16:03

Már csak a világ harmadik leggazdagabb embere Bill Gates

Már csak a világ harmadik leggazdagabb embere Bill Gates, miután a francia luxuscég, az LVMH tulajdonosa, Barnard Arnault lekörözte. A részvényárfolyam-változások alapján naponta frissülő Bloomberg Bilionaires... 
2019.07.16 18:11

Itt a valaha volt legpontosabb mérés a tengerszint-emelkedésről

Évente 2,2 milliméterrel emelkedik a tengerszint az Északi-sarkvidék térségében - derítette ki egy német-dán kutatócsoport műholdas mérések alapján. Az óceánok vízszintje általánosan emelkedik a klímaváltozás... 
2019.07.16 09:25

Soha többé nem akarsz csirkehúst enni gyorsétteremben, ha ezt megnézed

Kijött az első trailere a Super Size Me 2 c. filmnek. Morgan Spurlock dokumentumfilmes 2004-ben nagy botrányt kavart, amikor 30 napon keresztül csak McDonald's-os ételeket evett, most azt mutatja be, miből... 
2019.07.16 17:05

Ezt döntsd meg: 1 másodperc alatt kirakja a Rubik-kockát

A Kaliforniai Egyetem kutatói által létrehozott mesterséges intelligencia valamivel több mint egy másodperc alatt kiforgatta a Rubik-kockát. A DeepCubeA nevű algoritmus oldotta meg ily sebesen az 1974-ben... 
2019.07.16 10:48

Új módszert fedezett fel a Nestlé: már nem kell hozzáadott cukor a csokihoz

Új módszert fedezett fel a Nestlé, amivel hozzáadott cukor nélkül készülhetnek a csokoládéi, örülhetnek ennek a természetességet szem előtt tartó és az egészséges életmódot követő fogyasztók. Lesz édesítőanyag... 
   
Jön a többi...
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír




Prémium