Újra itt a téli idő - Harmadfokú figyelmeztetést adtak ki több megyére

2018. március 17. 11:13    
nyomtatás
 
Több megyében harmadfokúra emelték a várható hófúvás miatt kiadott figyelmeztetést, emellett országszerte továbbra is első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben az eső, ónos eső, havazás, illetve hófúvás miatt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat által szombat délelőtt az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van érvényben a legmagasabb fokú (piros) figyelmeztetés a hófúvás miatt.

Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében másod-, míg Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Tolna, Vas és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a hófúvás veszélye miatt.

Az előrejelzés szerint délutántól vált át egyre többfelé havazásba az eső, a viharos szél pedig többfelé magas hótorlaszokat emelhet. Kiemelték: szombat délutántól gyorsan és nagymértékben romlanak a közlekedés időjárási feltételei, fokozatos javulás vasárnap délelőttől várható.

Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyére a sok eső, míg Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére a tartós ónos eső veszélye miatt adtak ki másodfokú figyelmeztetést.

Az ónos eső veszélye miatt a fővárosban és több megyében elsőfokú figyelmeztetések vannak érvényben. Emellett országszerte havazásra és erős szélre is figyelmeztetnek.

A tájékoztatás szerint szombaton és részben vasárnap - talán az ország északnyugati csücskét leszámítva - mindenütt újabb jelentős mennyiségű csapadékra kell számítani. A várható mennyiség általában 15-25 milliméter, északnyugaton 5-15 milliméter, a Dunántúl déli felén pedig 25-40 milliméternyi eső hullhat területi átlagban. Este délkeleten néhol zivatar is kialakulhat - tették hozzá.

Délutántól észak, északkelet felől egyre nagyobb területen havazásba vált a csapadék. Vasárnap reggelig a legtöbb helyen összefüggő hótakaró alakul ki. Ennek vastagsága egy délnyugati-északkeleti tengely mentén, nagyjából a Nagykanizsa-Miskolc városok közti széles sávban lehet a legnagyobb, 10-15 centiméter körüli, míg a Dunántúl északi felén 5-15 centiméternyi hó várható. Elsősorban Borsodban és Szabolcs nyugati felén 20 centiméternél is több hó hullhat. Békés megye és környéke esetleg ki is maradhat a havazásból.

Hófúvásra általában az ország északi felén kell felkészülni. Erős hófúvásra lehet számítani szombat estétől vasárnap délelőttig az Északi-középhegységben és annak előterében, kiemelten a Hernád és a Bodrog völgyében, az Alföld északi felén, és éjszakától néhol a Nyugat-Dunántúlon is. Ezeken a részeken viharos széllökések valószínűek. A havazás által kevésbé érintett Dél-Alföldön is előfordulhatnak helyenként óránként 70 kilométer körüli széllökések északkeleti irányból, ennek a régiónak az északi, északnyugati felén várható estétől hófúvás.

Kiemelték továbbá, hogy a késő délutáni, esti óráktól az ország délkeleti, keleti megyéiben az eső nem havazásba, hanem ónos és fagyott esőbe mehet át, és viszonylag rövid idő alatt több milliméteres jégbevonat képződhet.

Vasárnap a nap első felében fokozatosan gyengül, majd a legtöbb helyen megszűnik a havazás. Északkeleten kora délutánig még további 5-10, néhol esetleg 10 centimétert meghaladó hó hullhat. Emellett vasárnap napközben fokozatosan veszít erejéből a szél, de északkeleten még délután is lehetnek 60 kilométer körüli lökések, hófúvás elsősorban ott, és nyugaton fordulhat elő. (MTI)
Címkék: , időjárás, short

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

Fórum


2018.04.20 09:32

Ügyeskedő autónepperekre csapott le a NAV

Import autók áfájával csaltak annak a bűnszövetségnek a tagjai, akiket a napokban buktattak meg a NAV pénzügyi nyomozói. Kilenc gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben. Az azonnali intézkedéseknek köszönhetően... 
2018.04.20 09:29

Bevallották a gazdagok: vagyonuk felét is odaadnák, ha még 10 évet élhetnének

A UBS 5000, legalább egymillió dollárnyi befektethető vagyonnal bíró gazdagot kérdezett meg arról, hányan számítanak arra, hogy 100 éves korukig is elélnek. Összességében a megkérdezettek 53%-a számít... 
2018.04.20 13:26

Megépítették minden idők leghasznosabb robotját: IKEA-bútorokat rak össze

Robotok hajtottak végre Szingapúrban egy olyan feladatot, amelytől számos ember retteg: lapraszerelt IKEA-bútort állítottak össze. A technológiai fejlődés révén hamarosan már csak emlékezni fogunk... 
2018.04.20 09:25

Google-ben keresett rá, hogy kell bankot rabolni, 10 évre kerül rács mögé

10 évre küldik börtönbe a 23 éves Kaleem Tikori Frederickst és társát, a 25 éves Calel Calvis Alexis Croffordot, miután több alaszkai boltot, benzinkutat és bankot is kiraboltak egy hét alatt. Fredericks... 
2018.04.19 21:29

Csak mese a kristálytiszta Genfi-tó: tele van erősen mérgező anyagokkal

A Genfi-tóban lévő műanyaghulladékok nagy mennyiségű méreganyagot tartalmaznak - figyelmeztetnek svájci és brit kutatók a Frontiers in Environmental Science című folyóiratban publikált tanulmányukban.... 
   
Jön a többi...
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír




Prémium