Változás lesz a magyarországi lottósorsolásban

2018. augusztus 18. 14:45    
nyomtatás
 
Az ötös- és hatoslottó számhúzóinak létszáma is módosul, és bevezetnek egy újdonságot, ami sok pénzt hozhat - szúrta ki az Infostart.

A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható változások szerint az ötöslottó sorsolásán való részvételre pályázók közül ezentúl 3 számhúzó-jelöltet sorsolnak ki, közülük kerül ki majd a Szerencseszombat műsorban szereplő számhúzó.

A számhúzó-jelöltek alapnyereménye továbbra is 30 ezer forint marad, de az ötöslottó sorsoláson bevezetik a "számhúzói szerencseszámot". Ez azt jelenti, hogy az élő műsor megkezdése előtt a kisorsolt számhúzó megnevez egy számot 1 és 90 között, és amennyiben a számhúzó szerencseszámát kisorsolják, úgy ő ráadásként 1 millió forinttal is gazdagodik. Abban az esetben pedig, ha a szerencseszáma nem szerepel a kisorsolt 5 szám között, akkor az alapnyereményen felül a legnagyobb kisorsolt szám 5.000-szeresét viheti haza.

A Hatoslottó esetében 5 számhúzó-jelölt kap meghívást a vasárnapi sorsolásra, akik közül a helyszínen dől el, hogy ki lesz a 3 kiválasztott számhúzó játékos. A számhúzó játékosok egymás után 2-2 nyerőszámot húznak ki. A számhúzó-jelöltek alapnyereménye változatlanul 30 ezer forint marad.

Az a számhúzó viszont, aki a legnagyobb számot húzza aznap, a kihúzott szám 6.000-szeresével is gazdagodhat.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

Fórum


2018.09.21 21:26

Az ész megáll: Hitler és Lenin küzd a polgármesteri posztért egy perui településen

Egy Hitler és egy Lenin keresztnevű férfi küzd a polgármesteri székért Yungar perui településen az október 7-i helyhatósági választásokon. A náci diktátor nevét viselő jelölt, Hitler Alba Sánchez elmondta... 
2018.09.21 19:12

Érdekes ösztönzési módszert talált ki egy vezető a dolgozóinak: legyőzik a piacot vagy elveszi a fizetésük egy részét

Az AllianceBernstein korábbi vezére, Peter Kraus az új cégében a szerint fizeti a portfóliómenedzserek bérét (ami teljes egészében teljesítmény-alapú), hogy azok képesek-e túlszárnyalni a piac teljesítményét... 
   
Jön a többi...
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír




Prémium