Vicces telefonálók csináltak hülyét a sziget kormányzójából, melyet Észak-Korea atomcsapással fenyeget

2018. január 11. 08:51    
nyomtatás
 
Tegnap felhívta Guam kormányzóját egy ember, aki Ukrajna miniszterelnökének adta ki magát. Elnézést kért, amiért Észak-Koreának rakétákat adtak el, de hozzátette, hogy megnyugodhat a sziget lakossága, hiszen olyan rossz minőségűek a fegyverek, hogy úgyse találná el Észak-Korea Guamot.

Nagyon jól ismerem a rakétáinkat, bízhat benne, hogy egy ukrán rakéta sem tudja eltalálni a célpontját
- mondta el a telefonáló.

Eddie Calvo, Guam kormányzója meglepődött a "beismerésen", amely rövidesen azután érkezett, hogy Trump elnök nyilvánosan kérdezte meg Ukrajnát, hogy ellátta-e Észak-Koreát rakétatechnológiával. Calvo válaszul azt mondta, hogy bízik benne, hogy a jövőben nem fog Ukrajna eladni több fegyvert a dzsucseista rezsimnek, de hozzátette, hogy reméli, hogy egy csomó pénzt kerestek a rossz fegyverek eladásán.

Ezután a telefonáló megpróbálta megviccelni Calvót azzal, hogy azt mondta, hogy a fehérorosz haditengerészet komoly fenyegetést jelent, mivel Észak-Koreával együttműködve felvonulhatnak Guam mellett. Azt állították, hogy Alexander Lukasenkó nagy álma, hogy a fehérorosz flotta élén új területeket hódítson meg - majd elmondták, hogy ebben az esetben számíthat Guam Ukrajna segítségére. A kormányzó erre csak azt mondta, hogy közli a Trump-kormánnyal az információkat.

Fehéroroszországnak egyébként nincs haditengerészete, sem tengere.

A hívást két orosz humorista, Vlagyimir Kuznyecov és Alekszej Szoljarov készítette, az erről készült videó itt tekinthető meg:


(Express nyomán)

Címlapfotó: AFP / KCNA / KNS

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

Fórum


2019.01.18 11:22

Trump új csúcsra juttatja a pornóipart

Érdekes összefüggésre bukkant a világ egyik legnagyobb forgalmú pornóoldala, a Pornhub. Az amerikai kormányzati leállás óta a jelek szerint nagyot ugrott a pornóoldal nézettsége, úgy néz ki, az otthon... 
2019.01.17 10:34

Ezt a 10 telefonos applikációt használták a legtöbben 2018-ban

Az elmúlt évben az Android rendszerre letölthető, a világban a legtöbbek által használt első 10 mobil applikáció összesen mintegy 3,6 milliárd letöltést generált. A Statista cikke alapján a lista vezetője... 
2019.01.17 17:45

Itt a bizonyíték: ha többet dolgozol, többet is vagy beteg!

A heti munkaidő 1 órával való növelése azzal jár, hogy a dolgozók átlagban 13 százalékkal többször mennek orvoshoz. A munkavállalók úgy érzik, hogy ennyivel hosszabb munkaidő esetén két százalékkal romlik... 
2019.01.17 10:52

Páncéltörő rakétával akarta megtámadni a Fehér Házat, de időben lekapcsolták

Az Egyesült Államokban letartóztattak szerdán egy Georgia állambeli férfit, akit azzal vádolnak, hogy páncéltörő rakétával meg akarta támadni a washingtoni Fehér Házat - közölte az ügyészség. A 21 éves... 
2019.01.16 11:30

Lelepleződött a világ legnagyobb rejtélye - Ennél zseniálisabb ábrát ma már úgysem fogsz látni!

Donald Trump amerikai elnökről köztudott, hogy szereti, és aktívan használja a Twittert. Több mint 57 millió követőjével osztja meg véleményét nap mint nap közéleti, politikai és gazdasági kérdésekben... 
   
Jön a többi...
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír




Prémium