Eltorlaszolták a környezetvédők a BP-székház bejáratát

MTI
2019. május 20. 17:20    
nyomtatás
 

Kereskedés BP-részvényekkel a Portfolio Online Tőzsdén!

Greenpeace-aktivisták konténerekkel torlaszolták el a BP brit olajcég londoni központjának a bejáratát hétfőn. A konténerekbe később az aktivisták is bemásztak, társaik pedig a hordók tetejére ülve jelentették be, hogy hogy az épület bejáratát eltorlaszolták.

Paul Morozzo Greenpeace-aktivista, aki maga is bemászott az egyik konténerbe, azt mondta, nincs más választásuk, mint ilyen eszközökhöz folyamodni. Hozzátette, hogy a cég által kitermelt tüzelőanyag hozzájárul az emberek millióinak az életét fenyegető klímaváltozást érintő vészhelyzethez.

A BP egyelőre nem reagált az ügyre, ám a The Guardian című, baloldali brit napilap szerint arra kérték az épületben dolgozó alkalmazottakat, hogy maradjanak hétfőn otthon.

Kedden a BP várhatóan értekezletet tart, amely során - a részvényesek kifejezett kérésére - megtárgyalják a cég működésének a párizsi klímaegyezményben foglaltakkal való összehangolását. A Greenpeace régóta követeli, hogy a BP hagyjon fel minden új olaj- és gázmező feltárásával, és helyette a megújuló energiaforrásokba fektessen.

Eltorlaszolták a környezetvédők a BP-székház bejáratát


Az energiavállalatok egyre erőteljesebb fenntarthatósági kihívásáról bővebben is szó lesz a Portfolio Clean Energy & Disruptive Trends Summit 2019 című, június 4-i konferenciáján. Még nem késő jelentkezni!


Címlapkép: shuttertsock

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

Fórum


2019.08.17 18:20

Vízválság fenyeget egy geológus szerint

Súlyos vízválság fenyegeti a Földet, népességének negyede már most sem jut elegendő vagy megfelelő minőségű ivóvízhez - hívta fel a figyelmet Juhász Árpád geológus szombaton az M1 aktuális csatornán. ... 
2019.08.17 17:06

A horvát autópályán hajtott végre kényszerleszállást egy kisrepülőgép

Autópályán hajtott végre kényszerleszállást egy kisrepülőgép szombaton Horvátországban - számolt be a 24Sata című helyi napilap. A gépen, amely a Zágrábot Rijekával összekötő A6-os sztrádán landolt... 
2019.08.16 09:31

Mit gondolsz, Magyarország hány százalékát borítja erdő?

Elég nagy lemaradásban vagyunk az EU-s átlaghoz képest az erdőterületek nagyságát tekintve, még úgyis, ha az ország teljes területének arányában nézzük a számokat. Az EU-s átlag ugyanis 41,7 százalék volt... 
2019.08.15 16:29

A legdurvább sztereotípiát rombolja le a nőkről és a férfiakról egy új kutatás

A nők nem jobbak a férfiaknál a megosztott figyelem terén - állapította meg egy német kutatócsoport. Az Aacheni Egyetem kutatócsoportja Patricia Hirsch vezetésével 48 férfival és 48 nővel végzett teszteket.... 
2019.08.14 13:14

Megvan, ki vitte el minden idők legnagyobb európai lottónyereményét

Minden idők legnagyobb, 209 millió eurós (67,7 milliárd forint) európai lottónyereményét ütötték meg kedden este Olaszországban a Superenalotto hatoslottón. A nyertes szelvényt az észak-olaszországi... 
   
Jön a többi...
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír




Prémium