Nem csak az EU miatt izzadhatnak a britek: alig van esély rá, hogy ebből idén megállapodás lesz

Portfolio
Noha mindkét fél ígéretet tett rá, valójában nem valószínű, hogy az Egyesült Királyság idén megegyezik az Egyesült Államokkal egy átfogó kereskedelmi megállapodásról. Az amerikai fél figyelmét az elnökválasztás, a britekét az EU-val kezdődő tárgyalások kötik le, ráadásul több kérdésben sincs köztük egyetértés. Egy kevésbé mély megállapodás viszont valószínűleg megszületik még az idén.

Az Egyesült Királyság idén év elején elhagyta az Európai Uniót, a korábbi viszonyrendszert fenntartó átmeneti állapot pedig 2020. december 31-én véget ér. Boris Johnson miniszterelnök hivatalos álláspontja szerint nem fog hosszabbítást kérni, így aztán kevesebb, mint egy évük maradt, hogy megállapodjanak a jövőbeli kereskedelmi viszonyrendszerükről. A két fél álláspontjáról itt írtunk bővebben:

A szigetország kereskedelmi forgalma az EU-val 642 milliárd font volt 2018-ban, az összes EU-n kívüli országgal pedig ennél kicsivel több, 657 milliárd.

Az Egyesült Királyság EU-tagsága azt jelentette, hogy nem köthetett szuverén módon kereskedelmi megállapodásokat, hanem a közösség által kialkudott feltételrendszert élvezte. Így most az elkövetkező egy évben, amíg még kereskedelempolitikai értelemben de facto a közösség tagjai maradnak, az EU-által megkötött kereskedelmi egyezmények feltételrendszereit élvezik, ennek azonban decemberben vége.

A briteknek így nem csak az EU-val, de a többi országgal is ki kéne alakítania valamiféle egyezményt, ha nem akarnak óriásit visszalépni a többé-kevésbé szabad kereskedelem állapotából. A brit kormány így tárgyalásokba kezdett többek között Kanadával, Mexikóval, Ukrajnával, de a fő kérdés természetesen az Egyesült Államokkal kialakítandó viszonyrendszer.

A brit és az amerikai fél között a kereskedelmi tárgyalások hamarosan megkezdődnek. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy a fontos kereskedelmi kapcsolatok miatt és a két ország különleges kapcsolatának köszönhetően gyorsan megszülethet a megegyezés. Ám több szakértő is felhívja a figyelmet, hogy aligha valószínű, hogy rövid időn belül ebből átfogó kereskedelmi egyezmény lesz – írja a CNBC.

Több tényező is nehezíti ugyanakkor a gyors megállapodást, az egyik – és talán a legfontosabb – az amerikai elnökválasztás. Az 5G-vel és a digitális adóztatással kapcsolatos viták szintén megnehezíthetik a tárgyalásokat. A britek tárgyalási kapacitásait emellett leköti az EU-val kezdődő egyeztetés is.

Nincsenek nagy elvárásaim, és nem is számítok semmilyen jelentős fejleményre az ügyben a közeljövőben. Több technikai és politikai akadály is megnehezíti, hogy a felek átfogó megállapodást hozzanak tető alá

 - mondta el a lapnak Fredrik Erixon, a brüsszeli székhelyű ECIPE nevű think thank szakértője. Hasonló állásponton volt Moritz Kraemer, az Acreditus tanácsadó cég vezető gazdasági tanácsadója, ő is az 5G körüli vitát és Donald Trump érdekközpontú hozzáállást (America First) emelte ki a legfőbb akadályokként. A tanácsadó így fogalmazott:

Habár mindkét fél azt állítja, hogy idén átfogó megállapodást írnak alá, valójában ez elég kétséges. Az Egyesült Államok inkább az elnökválasztással, a brit oldal pedig az EU-val folytatott tárgyalásokra fog koncentrálni majd.

Az elemzők szerint a rendelkezésre álló idő egyszerűen túl rövid egy átfogó kereskedelmi megállapodás megkötésére, és mindkét fél kapacitásait lekötik a fenti fejlemények. Az elemzők szerint az a legvalószínűbb, hogy egy kevésbé mély egyezményt azért várhatunk az év végére, hogy a felek így elkerüljék az arcvesztést.

Címlapkép: Shutterstock

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF