Ursula von der Leyen átnyúlna az EP választott képviselői felett
Uniós források

Ursula von der Leyen átnyúlna az EP választott képviselői felett

Portfolio
Az Európai Bizottság új védelmi eszközének felhasználásába nem szólhatnak majd bele az Európai Parlament képviselői. Még olyan politikusok is bírálták a határozatot, akik tipikusan ágálnak a hatékony európai döntéshozást lassító szereplők ellen.

Az Európai Parlament minden jel szerint ki fog maradni a tagállamok által már támogatott, 800 milliárd eurós védelmi terv költségvetésének jelentős részéből. Többen is számonkérték az Európai Bizottságot, amiért az Ukrajnának gyakorlatilag közvetlenül is továbbítható pénzek fölötti döntésekből kihagyják a képviselőket, írja az Euronews.

Az újrafegyverkezést lehetővé tevő ReArm Europe részeként Ursula von der Leyen, az Bizottság elnöke egy 150 milliárd eurós (60 ezer milliárd forint) hiteleszköz létrehozását javasolta, amit a tagállamok vehetnének föl, katonai eszközök, lőszerek vásárlására, amiket

a saját védelmük megerősítésén túl, akár közvetlenül átadhatnák a három éve háborúban álló Ukrajnának is.

A csomag ezen részét a Bizottság az Európai Unió 122. cikke alatt kezelné, ami lehetővé teszi, hogy vészhelyzet esetén közvetlenül a tagállami vezetőket tömörítő Tanácshoz forduljanak jóváhagyásért, így megkerülve az uniós képviselőket.

Von der Leyen amellett, hogy biztosította a Parlamentet az állandó tájékoztatásról, azt hangsúlyozta, hogy

ez az egyetlen lehetőség a sürgős pénzügyi segítségnyújtásra, és most erre van szükségünk.

A 122. cikket eredetileg 2007-ben vezették be, és azóta nagyon ritka esetekben alkalmazták, például a Covid járvány idején. A szövegezés szerint akkor van szükség az EP döntéshozásból való kiiktatására, ha a gazdasági helyzet miatt "súlyos problémák merülnek fel bizonyos termékek elérhetőségében."

Von der Leyen döntése vegyes reakciókat váltott ki az európai parlamenti képviselők körében, még saját pártcsaládján belül is. Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakcióvezetője szerint nagyobb demokratikus felhatalmazásra van szükség a folyamatban, és a Parlamentet teljes mértékben be kell vonni ebbe.

Felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy az EU-s demokráciának csak egyik pillérét jelentik a tagállamok, és hogy az európai polgárokra - akik az EP-t választják - ugyan úgy szükség van a védelmi irányvonalak meghatározásában.

Weber mellett az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola ugyan

elismerte, hogy szükség van a gyors döntéshozásra, de ebben a képviselők tudnak alkalmazkodni, egyszerűen a munkatempó felgyorsításával.

Címlapkép forrása: EU

Összkép

A világfelfordulás élhető

Felfordult világban élünk. Hozzászokhattunk az elmúlt hat évben, hogy a körülmények egyik pillanatról a másikra alapvető dolgok változhatnak meg teljesen. Mintha háborognának az Olümposz is

Kiszámoló

A PEG mutató

A részvényértékelés egyik legismertebb mutatója a P/E ráta, vagyis a részvény ára osztva az éves egy részvényre jutó eredménnyel. (Price/Earnings) Ez a mutató azt mutatja meg, hogy ha ma me

Holdblog

Övön aluli ütés a vámháborúban

Kanada minden eszközt megragad, hogy rávegye Trumpot a termékeikre kivetett vámtarifák visszavonására. Bár az eddigi próbálkozásaik nem jártak sikerrel, most úgy tűnik, megtalálták az USA..

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak

Portfolió menedzser

Portfolió menedzser
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Építőipar 2025
2025. március 27.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet