Hivatalosan is lemondott Brüsszel az új EU-büdzsé jövő májusi elfogadásáról

2018. december 4. 18:35    
nyomtatás
 
Már eddig is lehetett látni, hogy irreális az Európai Bizottság azon elgondolása: jövő májusig szülessen meg a 2021-2027-es uniós költségvetésről a végső megállapodás az uniós állam- és kormányfők között, most pedig a Bizottság egy új anyaga kvázi el is ismeri ezt: az új megjelölt cél immár jövő év vége.


A Bizottság a december 13-14-i EU-csúcs elé időzített, ma kiadott kommunikációs anyaga azt szorgalmazza, hogy az állam- és kormányfők most adjanak politikai iránymutatást a jövőbeli hosszú távú költségvetés legfontosabb jellemzőiről (így a Bizottság által május-júniusban nyilvánosságra hozott 2021-2027-es költségvetési tervében feszegetett irányokban), mert ez lehetőséget biztosítana arra, hogy haladni lehessen a részletek kidolgozásával. Aztán az anyag tartalmazza ezt a mondatot is:

Ha a 2019. május 9-i nagyszebeni csúcstalálkozóig a lehető legnagyobb előrehaladást érjük el a jövőbeli hosszú távú költségvetésre vonatkozóan, az lehetővé tenné, hogy az Európai Parlamenttel szoros együttműködésben legkésőbb 2019 októberéig teljes körű és átfogó, számadatokat is tartalmazó megállapodás szülessen az Európai Tanácsban.

Lényegében tehát elismeri azt a Bizottság, hogy a végső kereteket nem lehet elfogadni a nagyszebeni uniós csúcsig, így majd az új Európai Parlament és az új Európai Bizottság mandátuma alatt lehet csak azokat véglegesíteni. Az új céldátumot is "kijelöli" a Bizottság és ezt az alábbi menetrendi grafikában is rögzíti: jövő év végéig lenne ideális a végső számadatokkal megtámogatott alku megszületése.

Hivatalosan is lemondott Brüsszel az új EU-büdzsé jövő májusi elfogadásáról


Arról, hogy milyen vitás kérdések merültek fel a tagállami szakminiszterek minapi első hivatalos tanácskozásán, ami a 2021-2027-es büdzséről szólt, ebben a cikkben írtunk:

2018.12.03 09:58 Egyszerűbb, megbontás nélküli kohéziós politikát akar sok tagállam 2020 után

A Bizottság egyébként a mielőbb elfogadandó 2021-2027-es költségvetéshez a már korábban is hangoztatott érveket is hozzátette: így nem szenvedne ismét késedelmet az új uniós ciklus elindítása, azaz 2021. január elsejétől valóban meg tudna kezdődni a ciklus végrehajtása, és nem halasztódna mintegy 100 ezer uniós projekt megkezdése.

A késlekedve elfogadandó új uniós költségvetés Magyarországnak is kihívásokat okozna, hiszen a mostani ciklus pénzköltésének döntő része már 2020-ig megtörténik, így félő, hogy kialakul egy akár 2-3 évig tartó uniós forrásínséges periódus a magyar gazdaságban, ami a gazdasági növekedési ütemet is visszaveti. Erről a témáról az alábbi cikkeinkben részletesen is írtunk:


2018.10.30 13:41 Végleg betehet a Brexit huzavona az új EU-büdzsé gyors elfogadásának

2018.10.08 15:58 100 ezer EU-s projekt csúszhat, ha májusig nincs új uniós büdzsé

2018.09.07 13:27 Nagy a veszélye, hogy 2022 előtt nem tud Magyarország az új EU-pénzből költeni

Címlapkép forrása: AFP Fotó Thierry Charlier

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Pricing Specialist
Tőzsdei adatszolgáltatás Üzletágvezető
 
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium