Előfizetői tartalom

Magyar startupok, figyelem! Nagy esemény zajlik most Kolozsváron

Mariya Gabriel
Alig öt hónappal a létrehozásukról szóló döntés után már a megvalósítás küszöbén áll két új régiós startup hálózat és ezek közgyűlésére éppen ma, március 21-én kerül sor Kolozsváron a 2019. évi Startup Europe csúcstalálkozó keretében - hívja fel a Portfolio-nak írt exkluzív cikkében Marija Gabriel. A digitális gazdaságért és társadalomért felelős uniós biztos arra is rámutat, hogy ennek a találkozónak a keretében teszik közzé az új hálózatok ökoszisztéma-portfólióját is, amely hasznos információkkal szolgál az olyan innovatív vállalkozások számára, amelyek a hálózatokhoz tartozó valamely országban üzleti tevékenységet kívánnak indítani - függetlenül attól, hogy az adott országban rendelkeznek-e székhellyel, vagy sem. Az alábbiakban Marija Gabriel cikkét közöljük.

Tavaly novemberben nagy örömömre szolgált, hogy részt vehettem a Szófiában megrendezett "Startup Summit" rendezvényen, ahol a közép- és kelet-európai, valamint a nyugat-balkáni innovatív és sikeres induló vállalkozások osztották meg velünk történeteiket. Igazán inspiráló esemény volt, egyfajta ablak a digitális és más induló vállalkozások gyorsan változó világára...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés