Üzlet

Jót jelentett az eBay

Portfolio
A várakozásokat meghaladó profitról számolt be az eBay a negyedik negyedévre, az első negyedévre pedig az elemzői konszenzusnak megfelelő számokat közölt a társaság tegnap,a zárás után közzétett gyorsjelentésében. A gyorsjelentés publikálását követően a társaság részvényei 3%-kal értékelődtek fel a zárás utáni kereskedésben.
A bevételek szintjén a piaci várakozásoknak megfelelő számot közölt tegnap az eBay zárás után közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentésében. A társaság bevételei 5%-kal növekedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,5 milliárd dollárra, miközben az elemzői várakozás 2,48 milliárd dollár volt.

Jót jelentett az eBay
Az egyszeri tételek hatásaitól tisztítva 18%-kal növekedett a cég nettó eredménye: 684 millió dolláros nettó profitról számolt be, ami részvényenként 0,52 dollárt jelent. Ez pozitív meglepetést okozott, tekintve, hogy az elemzői várakozás 0,47 dolláros volt. Ha az egyszeri tételekkel is számolunk, akkor kevesebb, mint a felére esett az EBay nettó eredménye 2009 negyedik negyedévéhez képest, ami annak tudható be, hogy a bázisidőszakban értékesítette a Skype-ot a társaság, ami jelentős egyszeri pozitív tételt jelentett.

Jót jelentett az eBay
A cég hagyományos, aukciós üzletága kisebb növekedést mutatott, az eredményeket inkább az online fizetési szolgáltatásokat kínáló PayPal teljesítménye húzta felfelé. A PayPal bevételei 22%-kal ugrottak meg a negyedik negyedévben év/év alapon.

Jót jelentett az eBay
Az első negyedévre 0,44 és 0,46 dollár közötti egy részvényre jutó eredményt vár az eBay menedzsmentje, bevételei pedig 2,4 és 2,5 milliárd dollár közé eshetnek, ehhez képest az elemzők 2,42 milliárd dolláros bevételt és 0,45 dolláros EPS-t prognosztizálnak.

Az eBay árfolyama 3%-ot emelkedett tegnap a zárás utáni kereskedésben.

Jót jelentett az eBay
Thomas Cook
Thomas Cook
shutterstock_564998512
Frankfurt Stock Exchange
HUNGARY - NOVEMBER 17:  Hungarian Forint notes of differing denominations (Photo by Balint Porneczi/Bloomberg via Getty Images)
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
bitcoin kriptopénz