Volkswagen
Üzlet

Már a Volkswagen sem olyan optimista a jövőjét illetően

Portfolio
A Volkswagen kevésbé látja optimistán a jövőt, a társaság hétfőn bejelentette, hogy a 2016-2020 közötti időszak működési eredménye legalább 25 százalékkal emelkedik majd, míg a társaság korábban 30 százalékot meghaladó bővülést várt. A befektetők nem fogadták jól a Volkswagen módosított várakozásait, a társaság részvényárfolyama nagyot esett.

A Daimler a múlt héten tette közzé az új üzleti stratégiáját, a szigorúbb károsanyag-kibocsátási szabályoknak való megfelelés a cég eredményére 2021-ben és 2022-ben is negatívan hat majd, erre válaszul a társaság jelentős költségcsökkentést jelentett be. A Mercedes-Benz autó és kisteherautó üzletágában a tervek szerint 2022 végére több mint 1 milliárd euróval csökkentenék a személyi jellegű kiadásokat, emellett a társaság többek között a kutatási és fejlesztési kiadásain is spórolna.

Hétfőn kiderült, hogy már a Volkswagen sem olyan optimista a jövőt illetően: a cég visszavágta a középtávú működési eredményére vonatkozó várakozásait, a Volkswagen szerint az egyszeri tételektől tisztított működési eredmény a 2016 és 2020 közötti periódusban legalább 25 százalékkal nő majd, míg a német autógyártó korábban ugyanerre az időszakra 30 százalékot meghaladó működési eredmény növekedést vetített előre. A Volkswagen emellett 20 százalékra csökkentette az értékesítés középtávú növekedésével kapcsolatos előrejelzéseit, a korábbi 25 százalékot meghaladó előrejelzéséről.

A Volkswagen megerősítette az ide évre vonatkozó várakozásait, míg a társaság szerint a cégcsoport ellenálló az egyre nehezebb gazdasági környezettel szemben. A német autógyártó pénzügyi vezetője szerint a cégnek a költségek terén szigorú fegyelemre van szüksége a hosszú távú céljainak teljesítéséhez.

A társaság bejelentését nem fogadták jól a befektetők, a Volkwagen árfolyama 2,5 százalékot esett ma.

Címlapkép forrása: Sina Schuldt/picture alliance via Getty Images

berlin
grönland
franciatüntetés
bika wall street index tőzsde
Frankfurti tőzsde
tsystems
donaldtrump
Népszerű
Belgrád panoráma
Belgrádban nyitott irodát a HEPA

A nyugat-balkáni regionális iroda közös vállalatok létrejöttét is segítené.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
Esti szeminárium
A legegyszerűbb módszer, hogy a valószínűségeket saját oldaladra állítsd.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
bika wall street index tőzsde