Előfizetői tartalom

Magával rántja a Facebook az összes amerikai adatcserénket?

Szabó S. László, szaboconsult.eu
Az úgynevezett GAFA (vagy a Microsofttal együtt GAFAM, vagyis a Google, Apple, Facebook, Amazon) az adatvédők és a versenyhatóságok célkeresztjébe került, de közülük is a Facebook szinte már a pofozóbábu szerepét tölti be. Nem kell azért persze sajnálni, mert adott rá elég okot. Őt vette célba az osztrák joghallgató és adatvédelmi aktivista, Maximilian Schrems is, amikor az európaiak személyes adatait Amerikában fenyegető veszélyek ellen először az ír, majd rajta keresztül az Európai Bírósághoz fordult. A Főtanácsnok indítványát (amelyet az esetek 80%-ában követni szokott a Bíróság) pedig cikkünk megjelenése napján ismertették.

A szóban ismertetett indítvány szerint az Európai Bizottság által jóváhagyott általános adatvédelmi kikötések érvényességét kétségbe vonó tények nem merültek fel. A Privacy Shieldről csak az írásbeli véleményben nyilatkozott Saugmansgard főtanácsos, és megfogalmazta kétségeit, hogy az érvényes-e. Ugyanakkor nem javasolta, hogy a Bíróság erről állást foglaljon....

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés