businesss
Üzlet

7 dolog, amit tehetsz, hogy a koronavírus alatt is működőképes maradjon a vállalkozásod

Portfolio
Sok vállalkozás került bajba a koronavírus miatt, hiszen az önkéntes vagy kötelező karantén, a társadalmi távolságtartás, sok országban vesztegzár miatt jelentősen csökkent a fogyasztás, több cégnek kapacitáscsökkentést vagy a működés felfüggesztését kellett eszközölnie. Itt van azonban 7 pont, amely segíthet a vállalkozásoknak a krízishelyzetben, Nicholas Bahr kockázatkezelési szakértőtől.

A koronavírus terjedése nagy ütést mért a vállalati szektorra, több cégnek kellett fájdalmas kapacitáscsökkentést végrehajtania, vagy működését a minimumra korlátoznia a vírusterjedés lassításának érdekében. Március 23-án 40 százalékkal több amerikai üzlet volt zárva január 23-hoz képest a Homebase adatai szerint, a vállalkozások tulajdonosai pedig nem táplálnak nagy reményeket a következő hetekkel kapcsolatban sem. A kisvállalkozások több mint háromnegyede – 76 százaléka - állítja, hogy negatív hatással van rá a koronavírus miatt kialakult egészségügyi krízishelyzet, 10 nappal korábban ez a szám még csak 23 százalék volt, az NFIB hétfőn közzétett adatai szerint.

Ameddig viszont a vállalkozások arra várnak, hogy tisztázódjon, hogy mégis meddig fognak tartani a tömeges lezárások, és a kormányok milyen támogató intézkedéseket hoznak, számos dolog van amelyet meg lehet tenni, amellyel az üzletek, gyárak stb. újranyitására lehet készülni, mondja Nicholas Bahr kockázatkezelési szakértő. Bahr 35 éve dolgozik kockázatkezelési területen, ezalatt az idő alatt geopolitikai, terror- és klímakockázatok kezelésében segített a vállalkozásoknak.

Most van itt az ideje, hogy a kockázatot lehetőséggé alakítsuk.

– állítja a szakértő, aki összegyűjtött hét lépesét ennek megvalósítása érdekében.

1. Törődj az emberekkel

Fontos az erős és folytonos kommunikáció az alkalmazottakkal annak megértése érdekében, hogy ők személyesen hogyan érintettek a vírus által, valamint ahol lehetséges, fontos valamilyen biztosítékot nyújtani azzal kapcsolatban, hogy hogyan tervezett az ebben való támogatásuk.

2. Irányítási rendszer kiépítése

Célszerű egy irányítási rendszer kialakítása a döntéshozatalhoz, ahol az adatokra kell inkább fókuszálni az érzelmek helyett. Ez három szintből állhat:

  • Rövidtáv, tehát az azonnali döntéshozatal az emberekkel kapcsolatban, valamint a mindennapi üzletre vonatkozóan.
  • Középtáv, például a készpénz megőrzés vagy a potenciális elbocsátások.
  • Végül a hosszútáv, mint a jelentős gazdasági hatások mérlegelése.

3. Kockázatértékelés

Még ha van is meglévő kockázatértékelési modell, ez lehetséges, hogy már nem lesz megfelelő, új létrehozása javasolt, amely a koronavírus miatti higiéniai és biztonsági intézkedésekre fókuszál az emberek, pénzügyek, technológia és a működés érdekében.

4. Külső kommunikáció

Bahr szerint krízishelyzetben a legnagyobb áru a bizalom. Fontos időt fordítani a vásárlók, részvényesek és a cég minden stakeholderjének megnyugtatására, valamint a tájékoztatásra megfelelő intézkedések létrejöttéről a vírus elleni harcban, sőt hozzájárulni a helyzet megoldásához. A közösségi média jó platform lehet ehhez, ami a vásárlók ötleteinek összegyűjtésére is alkalmas.

5. A beszállítói lánc értékelése 

Fontos megtudni, hogy a fogyasztók valóban vásárolnak-e, és ha igen akkor mit lehet nekik eladni. Ezután érdemes a beszállítókkal beszélni, viszont figyelni kell rá, hogy talán túl nagy ígéreteket tesznek. Ha a készpénzállomány szűkös, érdemes emlékezni rá, hogy nem minden üzlet készpénzzel jön létre, más termékekkel és szolgáltatásokkal létre jöhet cserekereskedelem.

6. A működési kockázatok áttekintése

Érdemes a működés minden aspektusát értékelni, és készíteni egy indulás előtti ellenőrző listát annak érdekében, hogy ha a helyzet javul, indulásra kész legyen a vállalkozás.

7. A holtidő produktív eltöltése

Szabadidőben érdemes olyan új szolgáltatások vagy folyamatok fejlesztésén gondolkodni, amelyekre korábban nem jutott idő. Ebben be lehet vonni a munkatársakat, amivel produktívnak és értékesnek érezik magukat.

Bár Bahr iránymutatása közvetlenül a vírus lecsengése után időszakra szól, a szakember hozzátette, hogy abban is segíthet, hogy a vállalkozások tulajdonosai sikeresen navigáljanak az új gazdasági környezetben, amely a vírus legyőzése után következik. Bahr szerint a változásra négy potenciális forgatókönyv képzelhető el a krízishelyzetet követően:

  • Több vállalkozás fog távmunkában működni, miután az otthoni munkavégzés működőképesnek bizonyul.
  • Az első pontot támogatja Bahr második pontja, amelyben a technológiai fejlődés, a digitalizáció fejlődése felgyorsul.
  • A harmadik pont a globalizáció újragondolása, hogy az ellátási láncok ellenállóbbak legyenek a gazdasági sokkokkal szemben.
  • Végül pedig a vállalkozásoknak is szilárdabbá kell válniuk általánosságban, a hosszú távú tervezésre összpontosítva.

A közeljövő viszont továbbra is bizonytalanságot jelent a vállalkozások számára, szakember a krízishelyzetet egy sötét alagúthoz hasonlította, végső gondolatként pedig megjegyezte:

Ami fontos számunkra, hogy emlékezzünk arra, hogy ki fogunk jutni ebből az alagútból.

(CNBC)

Címlapkép: Salvatore Laporta/KONTROLAB/LightRocket via Getty Images

orban varga penzugyi akciocsoport koltsegvetes
koronavirus
maradj ottho
sebastian kurz ausztria
koronavirus franciaorszag
traders
tanker_olaj_shutter
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. május 21.
FM & Office 2020
2020. május 21.
Future City 2020
2020. június 2.
Smart Logistics 2020
2020. június 9.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Junior portfoliókezelő

Junior portfoliókezelő
Online előadás
Piaci trendeket és extrém árfolyammozgásokat azonosítunk.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
koronavirus