Előfizetői tartalom

Közel háromszorosára nőtt az arany tőzsdei kereslete, kielégíthetetlen a befektetők étvágya

Portfolio
Az idei év egyik kétségtelenül nagy slágerterméke az arany, amelynek árfolyama eddig idén több, mint 23 százalékot emelkedett és ebbe már benne van az augusztusi 2000 dollár feletti csúcsokat követő korrekció is. A nemesfém kilátásai pedig hosszú távon továbbra is kiválóak, amit támogat az alacsony kamatkörnyezet és az inflációs aggodalmak is. Az aranykeresletnek azonban számos összetevője van és ezeket is érdemes figyelembe venni. A globális kereslet ugyanis jelentős mértékben csökkent, miközben a kínálat nem esett hasonló mértékben, ami intő jel is lehet rövidebb távon. Az arany tőzsdei kereslete azonban mindeközben közel háromszorosára nőtt, amit a befeketetők kielégíthetetlen étvágya hajt.


Jelentősen csökkent a globális aranykereslet

A harmadik negyedéves aranykereslet talán meglepő módon 19 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel ezelőttihez képest. Ennek oka, hogy bár befektetői részről nagy volt az érdeklődés, de a koronavírus miatt máshol gyengébben alakult a kereslet.

Ennek köszönhetően a mostani 892 tonnás negyedéves kereslet a leggyengébb szám 2009 óta, és az év eleje óta elért 2972 tonna 10 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál.

A globális aranykereslet alapvetően négy nagyobb összetevőből áll:

Miről szól még a cikk?

  • Hogyan alakult a kereslet szegmensenként?
  • Hogyan változott a központi bankok tartaléka?
  • Hogyan és miért ugrott meg a tőzsdei kereslet?
  • Mi történt a kínálati oldalon?

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés