Előfizetői tartalom

Tombol a koronavírus harmadik hulláma, mi lesz a magyar tőzsdével?

Portfolio
Az emelkedő kötvényhozamok és az infláció aggasztja március elején a tőzsdei befektetőket, miközben a koronavírus-járvány tovább tombol a világban, az oltások pedig csak lassan haladnak, ami késleltetheti a gazdasági fellendülést. A magyar tőzsde tartja magát, a BUX index már közelíti a járvány előtti szintet és a tavalyi történelmi csúcsot. Rendszeres havi felmérésünkben ismét megkérdeztük a hazai alapkezelőket a magyar tőzsde és a forint kilátásairól, valamint a top pickjeikről.

A BUX jól teljesített februárban, emelkedett a hónap során és már közelíti a koronavírus-járvány előtti szinteket, ezzel pedig a történelmi csúcsát is. Ezt segítette a kedvezőbb nemzetközi hangulat is, egyedül a technológiai cégekben gazdag Nasdaq teljesített gyengén az elmúlt hetekben. A befektetőket elsősorban a növekvő kötvényhozamok és az inflációval kapcsolatos aggodalmak bizonyították el, ami még március elején is meghatározza a befektetői hangulatot, a továbbra is tomboló koronavírus-járvány mellett.

BUX értékének alakulása
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Havi rendszerességű felmérésünkben ismét megkérdeztük a hazai alapkezelőket a BUX és a forint kilátásairól, valamint a kedvenc részvényeikről és a legkevésbé kedvelt papírjaikról a magyar tőzsdén.

A március elején készített felmérésben résztvevő alapkezelők: Accorde Alapkezelő, CIB Alapkezelő, Diófa Alapkezelő, Erste Alapkezelő, Equilor Alapkezelő, Generali Alapkezelő, Hold Alapkezelő, K&H Alapkezelő, OTP Alapkezelő.

A cikkünk tartalmából

  • Elkészítettük március eleji alapkezelői felmérésünket.
  • A magyar tőzsde kilátásaival kapcsolatban optimistábbak a hazai alapkezelők, mint egy hónapja.
  • Az OTP a hazai alapkezelők kedvenc részvénye, a legkevésbé kedvelt papír pedig a Richter.
  • A forintra egy éves időtávon jelentősebb gyengülést jósolnak a hazai alapkezelők.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés