Előfizetői tartalom

Így lehet egy nap alatt több mint meghússzorozni a pénzedet - Ez veszélyes!

Portfolio
Manhattan belvárosától mindössze ötven mérföldre délre, egy vasútvonal melletti vörös téglaépületben egy kevéssé ismert brókercég működik, amely az utóbbi idők legvadabb tőzsdei kibocsátásai mögött áll. A Network 1 Financial Securities a New Jersey állambeli Red Bankban található bázisáról idén hat amerikai microcap IPO-t jegyzett, amelyek átlagosan 2190 százalékkal emelkedtek az első kereskedési napon. Ez több mint 250-szerese annak, ami a nagy befektetési bankok részvénykibocsátásaiból kijön, írja a Bloomberg.

A kis papírokra mentek rá

Az, hogy bizonyos részvények időről időre nagyot raliznak, korántsem szokatlan dolog a tőzsdéken, elég csak visszagondolunk az elmúlt évek mémrészvény őrületére. A Network 1 által tőzsdére bevezetett cégek azonban nem ebbe a kategóriába tartoznak, a főként kínai és hongkongi vállalatok papírjai igencsak nagy, akár több ezer százalékos emelkedést is produkálnak a bevezetést követő órákban, ezt követően azonban szinte hihetetlen gyorsasággal vesztik el, akár értékük 98-99 százalékát is. Az elmúlt időszakban annyira megsokasodott ez a jelenség, hogy a befektetők mellett már az amerikai értékpapír-felügyelet figyelmét is felkeltették a furcsa mozgások.

Az ugyancsak a Network 1 által tőzsdére vitt Addentax Group ruhagyártó vállalat részvényei mintegy mintegy 13 000 százalékkal, 656,54 dollárra emelkedtek augusztus 31-i tőzsdei bevezetésükkor, a vállalat pedig piaci kapitalizációja alapján egy rövid időre nagyobb méretű lett, mint az S&P 500 index tagjainak közel harmada. Az Addentax részvényei a következő kereskedési napon mintegy 95 százalékos csökkenés után 30 dollárra estek vissza vissza.

atxg

A tendencia igencsak hasonló a hongkongki piacokon látottakhoz, amely a kis részvények rejtélyes mozgásának melegágya volt az utóbbi időszakban, még mielőtt az új szabályozói szigorítások bevezetését követően gyakorlatilag nullára nem csökkentek az új tőzsdei bevezetések. Ezt követően azok a vállalatok, melyek eredetileg Hongkongban kerültek volna tőzsdei bevezetésre az Egyesült Államok felé fordultak, a Network 1 pedig az egyik legaktívabb szereplővé vált a piacnak ebben a növekvő szegletében.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés