A banki IT-büdzséket nem vágják vissza 2023-ra, legfeljebb a hangsúlyokat változtatják meg, sőt, lesz, ahol többet költenek digitalizációra – vélekedett szakmai közönségünk a rendezvény első közönségszavazásán. A szavazók mindössze 15 százaléka tartotta úgy, hogy jelentős cost-cut lesz.
A konferenciáról készült beszámolónk itt érhető el:

Hasonló véleményen voltak Banking Technology konferenciánk vezérpanelének előadói is, Ákos Tamás (CIB Bank) szerint nincs alternatíva, a bankok nem igazán tudnak vágni IT-költségvetésükön, ezekben az időkben is csak előre tudnak menekülni. Csányi Péter (OTP Bank) szerint a pénzügyi válság megmutatta, hogy ha kevesebbet fókuszál a bankszektor a digitalizációra, akkor számukra kihívást jelentő versenytársak jelenhetnek meg a porondon. Jendrolovics Péter (Gránit Bank) elmondta: a digitalizáció költségcsökkentő tényező, amit 0,9-1,0%-os eszközarányos költségszintjük is mutat a bankszektor dupla ekkora mutatójával szemben. Vinnai Balázs (Magyar Bankholding) szerint a nagy kérdés az, hogy a meglévő hagyatéki rendszerek átalakítása hogy történhet meg úgy, hogy a költséghatékonyságot és a piaci részesedést megőrizzék, sőt növeljék. Ez a legnagyobb kihívás sok bank, köztük a Bankholding számára is.
Kedves Olvasónk!
Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés
2 223 Ft / hónap
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái