cathie wood
Üzlet

Legendás guruk is hibáznak: így lehetett kimaradni az év egyik legnagyobb tőzsdei sztorijából!

Portfolio
Az év egyik legnagyobb tőzsdei sztorija az Nvidia, a chipgyártó a mesterséges intelligencia fejlesztésekkel kapcsolatos őrületből profitál, részvényárfolyama csak idén 160 százalékot emelkedett. A legendás tech befektető, Cathie Wood legfontosabb alapja azonban alaposan kimaradt ebből a történetből.

Az Nvidia menedzsmentje néhány órája mondott egy elég erőset, a mesterséges intelligencia őrületre hivatkozva több mint 50 százalékkal magasabb bevételvárakozást adtak, mint amire a piac számított, erre az Nvidia árfolyama tegnap 24 százalékot ugrott, és új történelmi csúcsra emelkedett, és magával húzta más félvezetőgyártók és tech cégek részvényárfolyamát is.

nvidaaa

Nem biztos, hogy mindenki boldog volt ettől a ralitól, az ismert tech befektető, Cathie Wood és csapata még januárban döntött úgy, hogy kiszórják az Nvidia részvényeit a flagship alapjukból, az ARK Innovation ETF-ből.

Azóta az Nvidia piaci értéke 560 milliárd dollárral nőtt, ebből közel 200 milliárddal csak tegnap.

Wood akkor azzal érvelt, hogy az Nvidia árazása túlságosan magas, és 234 dolláron inkább eladták a részesedésüket. Tegnap közel 380 dolláron fejezte be a kereskedést az Nvidia. Idén már 160 százalékot emelkedett az árfolyam.

Egyébként Wood több kisebb alapjában is tartja az Nvidia részvényeit, csak pont a zászlóshajó ARK Innovationben nem.

Címlapkép: Marco Bello/Getty Images

bull bear
Orosz T-72 tank
boris johnson
nyugdíjas shutter
m0autopalya
kínai orosz hadgyakorlat
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor
2023. október 17.
Budapest Economic Forum 2023
2023. szeptember 12.
Sustainable World 2023
2023. szeptember 12.
Követeléskezelési trendek 2023
2023. szeptember 19.
Private Health Forum 2023
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
bull bear