Bajba kerülhet, aki nem köt KGFB-t
Már a nevéből is feltűnhet, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás nem választható autóbiztosítási forma: minden gépjármű – sőt, utánfutó vagy lakókocsi – tulajdonosának kötnie kell. Ez ugyanis arra szolgál, hogy a baleset okozójának ne saját zsebből kelljen kifizetnie a másik jármű javítását, hanem azt a biztosító állja, így a vétlen fél nagyobb eséllyel jut hozzá a pénzéhez (és legalább a károkozó költségvetését sem terheli meg igazán egy-egy óvatlan pillanatban bekövetkezett koccanás, igaz, a biztosítás díja jellemzően jóval magasabb lesz egy kárkifizetés után).
Éppen ezért a KGFB megkötésére minden tulajdonos törvény kötelez, ha ezt valaki elmulasztja, a javítási költségek mellett még súlyos bírságokkal is szembe kell néznie.
Erre a legjellemzőbb a fedezetlenségi díj: ezt azokra a napokra kell megfizetni, amikor a gépjármú valamilyen okból kifolyólag (például díjnemfizetés miatt megszűnő szerződés, vagy adás-vétel után) nem rendelkezik biztosítással. A díj mértéke függ a gépjármű típusától, személygépjárműveknél például naponta 650-1400 forintig terjedő összegre számíthatunk. Ezt az összeget a biztosítótársaságok szedik be, majd továbbítják a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) kártalanítási számlájára. Az itt található pénzek előbb-utóbb visszakerülnek az autósokhoz: a MABISZ ugyanis erről a számláról kártalanítja azokat a vezetőket, akiknek balesetet okoztak, de a károkozó fél nem rendelkezett biztosítással, vagy nem derül fény a kilétére.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!