Ez a piacon maradás kritériuma - Nem halogatható tovább az ESG-ügy
Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Az ESG rövidítés néhány év alatt az egzotikus „jó, ha van” kategóriából átkerült a fejtörést okozó mumus szerepkörbe, így mostanra olyan külső feltétellé, akár piacra lépési vagy piacon maradási korláttá vált, mint az adózási környezet, a fizetőképes kereslet, vagy az erőforrásokhoz való hozzáférés. Bár sokan továbbra is hajlamosak úgy gondolni az ESG-re, mint egy kicsit különleges PR eszközre, valójában az elmúlt évek változásai nagyon is gyorsak és jelentősek voltak. Az ESG és a kapcsolódó szabályozások már pénzügyileg is relevánsak sok szektorban, elég csak arra gondolni, hogy az egyik legismertebb autóipari technológiai cég, a Tesla a történelme során megtermelt 27 milliárd dolláros nettó profitjához képest ez időszak alatt nem kevesebb mint 9 milliárd dollár bevételre tett szert karbon kreditek értékesítésével.
Már nem hiteles az a vállalat, aki csak arról tud beszámolni, hogy a régóta csereérett kazán kiiktatásával kipipálja az E-t, az üzem szomszédságában levő kisváros óvodájánál csapatépítő jelleggel lefesti a kerítést, letudva az S-t, és az amúgy is kötelező visszaélés-bejelentő rendszer intranetes közzétételével teljesíti a G-t. Ehelyett minden cég számára kötelező mérőszámok, mutatók és azok alakulásában vállalt változások jelentik az ESG-jelentéseket. Az ezek alapján elkészült ESG-ratingeket, rangsorokat pedig számos érdekelt fél, de különösen az üzleti partnerek és a bankok egyre komolyabban is figyelik.
A legutóbbi fontos hazai fejlemény e területen a nemrég elfogadott ESG-törvény.
Az ESG beszámolók és vállalati értékelések körül kialakult figyelem és az ezekre irányuló nagyon erős vállalati fókusz ugyanakkor kockázatot is jelent. Annak a kockázatát, hogy az ESG megmarad egy évente egyszer ismétlődő folyamat szintjén, ami kizárólag a vállalati szintű hatásokat és kockázatokat igyekszik meghatározni. Márpedig, ha megnézzük a vállalati teljesítmény másik, jelenleg még sokkal fontosabb mérőszámát, vagyis a pénzügyeket, ott messze nem erre koncentrálnak a vállalati folyamatok.
A vállalatok a profitjukat, bevételüket nem csak évente egyszer, utólag határozzák meg mérések és kerekítések alapján, ahogy az jelenleg sok ESG-mutatóval történik. A pénzügyi adatok minden egyes tranzakcióban, minden egyes termékhez rendelve nyomon vannak követve. A vállalatok napi szinten látják a bevételüket, az árréseiket. Évente pénzügyi terveket készítenek és ahhoz igazítják üzleti döntéseiket. Ez a tranzakcionális gondolkodás az ESG esetében még nagyon gyerekcipőben jár.
Ennek a legkézzelfoghatóbb példája, hogy amikor magánemberként bemegyünk a boltba, a termékeknek továbbra is csak az árát látjuk, nincs ráírva a termékekre a CO2-lábnyomuk vagy egyéb fenntarthatósági jellemzőjük – néhány nehezen érthető védjegyet és termékjelzést leszámítva. Hiába halljuk gyakran, hogy a vásárlók nem tudatosak, csak az árat figyelik, valójában lehetőségük sincs arra, hogy két azonos árú termék közül a tényszerűen, adatokkal igazoltan fenntarthatóbbat válasszák ki a boltban.
Néhány évtizede még álomnak tűnt, hogy valós időben lássa egy cégvezető a tranzakciók alakulását, vagy szilveszter másnapján legyen egy naprakész eredménykimutatása. Ma ugyanakkor már a telefonján ellenőrizheti ezeket bárki. A technológia tehát adott. A vállalatirányítási rendszerekbe pedig gyakorlatilag bármi becsatornázható, ami mérhető.
És ezzel el is érkeztünk a lényeghez. Ha ez a mérési rendszer megvalósítható volt a pénzügyi mutatók esetében, akkor ugyanez megvalósítható kell, hogy legyen a nem-pénzügyi – vagyis ESG – mutatók esetében is. Csak egy egységes, mindenki által elfogadott metodológia kell hozzá, és ha a módszer meglesz az ESG kritériumok számszerűsítésére és mérésére is, akkor nem lesz akadálya, hogy tranzakcionális szinten is követhessük az ESG jellemzőket, és az ESG a napi szintű üzleti működésnek és a vállalatirányítási rendszereknek olyan szerves részéve váljon, mint ma a pénzügyi adatok.
Ha itt tartunk majd, akkor képesek leszünk éves üzleti tervezésnél karbonbüdzsével is kalkulálni, és azt az év közben folyamatosan számonkérni az üzletágakon, költséghely felelősökön; nyomon követhetjük tételesen az egyes tranzakciók karbonlábnyomát; folyamatos jelentéseket és analitikát készíthetünk, előre meghatározott mutatókat és teljesítményjelzőket elemezhetünk; és követhetjük nem csak saját, hanem beszállítóinkkal közös projektjeink karbonhatását is. És így fogunk eljutni arra a szintre, hogy a boltban látni fogjuk az egyes termékek CO2-lábnyomát, a vállalatok tehát a nap végén segítenek nekünk abban, hogy egyénileg is felelős döntéseket hozhassunk.
A fenntarthatóság digitális lábát fejlesztő vállalat vezetőjeként úgy látom, hogy ez az ESG jövője. Bár az éves fenntarthatósági jelentések és ESG-szempontú vállalat- vagy hitelértékelések valóban nagyon fontos lépések, de ezek nem jelenthetik a végső célt, itt nem szabad megállni.
Fontos persze, hogy ne úgy tekintsünk erre a jövőképre, mint egyik napról a másikra az Európai Unió vagy valamilyen világszervezet által kialakított szabálykönyvre. Először bizonyosan lesznek pilot projektek, egyszerűbb termékkategóriák, ahol ilyen bevezetésre kerülhet és elterjedhet. Később pedig majd felbukkan az autóiparban, a big pharmában.
Tudták, hogy egy mai autóban egy baleset után megállapítható, hogy ha hibás hegesztést találnak, akkor azt ki, hol és mikor követte el vagy hagyta jóvá? Vagy hogy egy patikában egy polcról levett gyógyszer oldalán levő QR kód alapján a teljes termékút visszakövethető?
Az SAP-nál meggyőződésünk, hogy ugyanezt meg lehetne tenni a környezeti lábnyom fair foglalkoztatás jellemzőire. Egyáltalán nincs olyan messze az az idő, mikor a vállalatok fenntarthatósági cselekedetei termékenként, beszállítónként, szállítmányonként elszámoltathatóak lesznek.
Címlapkép forrása: Getty Images