Szárnyaltak az amerikai tőzsdék az inflációs adat után: mindhárom vezető index rekordon zárt
Üzlet

Szárnyaltak az amerikai tőzsdék az inflációs adat után: mindhárom vezető index rekordon zárt

Portfolio
Szerda délután megérkezett a hét legjobban várt adata: több hónap után pedig végre csökkent az infláció Amerikában. A kezdeti reakciók meglehetősen pozitívak a befektetők részéről, akik immáron egyre bizakodóbbak a közelgő kamatvágásokkal kapcsolatban. Az adatközlést követően gyengülni kezdett a dollár, és kilőttek a tőzsdék.
Megosztás

Mindhárom nagy amerikai részvényindex rekordon zárt szerda este

Mindhárom fontos amerikai részvényindex minden idők legmagasabb szintjén végzett szerdán, köszönhetően a ma kijött, lassulást mutató amerikai inflációs adatnak.

Március 21-e óta először fordult elő, hogy mindhárom index ugyanazon a napon rekordon zár.

A Dow Jones 0,88 százalékos, az S&P 500 1,18 százalékos, a Nasdaq 1,40 százalékos emelkedéssel zárt.

S&P 20240515 zárás
Megosztás

Emelkedőben az amerikai részvényindexek

Magyar idő szerint szerda este a három legfontosabb amerikai részvényindex határozott emelkedést mutat: a Dow Jones 0,72 százalékos, az S&P 0,97 százalékos, a Dow Jones 1,12 százalékos pluszban van. Az S&P számára ez új történelmi csúcsot jelent.

S&P 2240515 koraeste
Megosztás

Esik a Gamestop

Az elmúlt napok szárnyalását követően a szerdai kereskedésben már közel 30 százalékot esett a Gamestop árfolyama. A túlzott volatilitás miatt pedig már a kereskedést is fel kellett függeszteni a cég részvényeivel.

gme0515
Megosztás

Történelmi csúcson az S&P 500

A nyitást követő percekben a Nasdaq és a Dow Jones egyaránt 0,6, az S&P 500 pedig 0,5 százalékos pluszban van, ami új történelmi csúcsot jelent utóbbi esetében.

sp5005276
Megosztás

Kész, vége: csődbe ment a világhírű divatmárka

A német TextilWirtschaft című magazin értesülései szerint a híres Esprit kiskereskedelmi lánc még a mai napon öncsőd eljárást fog kezdeményezni a düsseldorfi helyi bíróságon - számolt be Bild.

Kész, vége: csődbe ment a világhírű divatmárka
Megosztás

Itt a történelmi csúcs: soha nem volt ilyen drága ez a létfonosságú anyag!

Amikor izgalmas nyersanyagpiaci befektetésről van szó, első körben vélhetően az aranyra, a földgázra vagy az olajra asszociál az ember, esetleg az uránra - a réz talán a top 5-ben sincs benne. Pedig nagyon úgy néz ki, hogy a zöld átállásban betöltött kulcsszerepe miatt óriási keresletnövekedés vár a gazdasági egészség fontos mutatójának tartott fémre, amit az akadozó kínálat vélhetően nem fog tudni kielégíteni, ennek köszönhetően jelentős hiány alakulhat ki a réz piacán. Az árak már reagálnak, ma új történelmi csúcsra került a réz árfolyama - de meddig tarthat az emelkedés, és ez milyen lehetőségeket teremt a tőzsdéken?

Itt a történelmi csúcs: soha nem volt ilyen drága ez a létfonosságú anyag!
Megosztás

Új csúcson a német tőzsde

A német DAX index már 0,7 százalékos pluszban van a szerdai kereskedésben, a kedvező amerikai inflációs adatok hatására pedig új történelmi csúcsra emelkedett a német index.

Az előző csúcsot még múlt hét pénteken érte el a DAX, akkor napon belül egészen 18 845 pontig ralizott az index, a zárócsúcsot pedig a 18 772 pontos szint jelentette.

dax0515
Megosztás

Pluszos nyitás jöhet Amerikában

A határidős részvényindexek jelenlegi állása szerint a Nasdaq 0,7, az S&P 500 0,6, a Dow Jones pedig 0,5 százalékos pluszban nyithat.

Megosztás

Gyengül a dollár, ugrik a bitcoin és az arany is

A dollár gyengülésével emelkedik a bitcoin és az arany árfolyama is, előbbi 3,1 százalékos emelkedésben van az elmúlt 24 órában, utóbbi pedig 0,6 százalékkal került feljebb, noha az adatközlést követő kezdeti felszúrással a sárga nemesfém jegyzése rövid időre egészen 2378 dollárig emelkedett.

btcusdt0515
xauusd0515
Megosztás

Itt a hét legfontosabb híre: csökken az amerikai infláció

Kijött a hét legfontosabb adata, az amerikai infláció, amely több hónap után végre csökkent, a várakozásoknak megfelelően. A friss adatközlés megerősítheti a kedvező hangulatot a piacon, stabilabbá válhatnak a kamatcsökkentésre vonatkozó várakozások. Az azonnali piaci reakció nem is maradt el.

Itt a hét legfontosabb híre: csökken az amerikai infláció
Megosztás

Lemaradtál az Nvidiáról? Ezek a cégek is nyertesei lehetnek az AI-forradalomnak

Ha mesterséges intelligencia, akkor sok befektetőnek egyből az Nvidia jut eszébe - nem véletlenül. Az Nvidia AI-chipjeit használják a világ legnagyobb adatközpontjaiban, azonban ezeknek a működtetése nagyon komoly energiaigénnyel is jár. Elon Musk nemrég egy podcastban arról beszélt, hogy az AI fejlesztését ma már inkább az adathiány, majd később az energiaellátás fogja korlátozni. Ez a trend jó üzleti lehetőséget jelent az energia-termelő cégeknek és az adatközpontokhoz kapcsolódó iparágaknak. A befektetők már el is kezdték árazni ennek hatását.

Lemaradtál az Nvidiáról? Ezek a cégek is nyertesei lehetnek az AI-forradalomnak
Megosztás

Bődületes új célár érkezett az OTP-re!

Az OTP múlt pénteken publikált gyorsjelentését követően az Autonomous Research továbbra is vételre ajánlja a bankrészvényt, emellett pedig megemelte az OTP részvényeire vonatkozó célárát is.

Bődületes új célár érkezett az OTP-re!
Megosztás

A Mol húzza a magyar tőzsdét

A kereskedési idő felénél a Mol teljesít legjobban a hazai nagypapírok közül, a midcapek piacán pedig a Zwack részvényei vezetik az emelkedést.

A Mol húzza a magyar tőzsdét
Megosztás

Rekordbevétel és jelentősen visszaeső profit a Waberer'snél

Megérkezett a Waberer's első negyedéves gyorsjelentése, amely szerint a vállalat rekordbevételt ért el az év első három hónapjában, azonban az eredményesség jelentősen visszaesett, miután a Nemzetközi Fuvarozás és Szállítmányozási szegmens veszteséges lett a negyedévben EBIT-szinten, míg a közel 90 százalékkal visszaeső adózott eredményre az euró/forint árfolyam változása és az alacsonyabb kamatbevételek nyomták rá a bélyegüket. A menedzsment közölte, hogy a negyedéves teljesítmény a várakozásoknak megfelelően alakult, így nem változtat éves előrejelzésén.

Rekordbevétel és jelentősen visszaeső profit a Waberer'snél
Megosztás

Hajmeresztő mozgások a tőzsdéken, visszatértek a mémrészvények

A GameStop és az AMC részvényei iránti kiújult érdeklődés hatására a mai nyitás előtti kereskedésben tovább emelkedtek az árfolyamok, ezzel már a harmadik egymást követő napja tart a rali. Ezzel 2021 eleje óta a legnagyobb havi emelkedésüket könyvelhetik el a részvények annak ellenére, hogy a korábbi piaci mániát kiváltó feltételek már nem állnak fenn - tudósított a Bloomberg.

Hajmeresztő mozgások a tőzsdéken, visszatértek a mémrészvények
Megosztás

Itt a szétvert részvénypiac, amin most jöhet a fordulat

Az évek óta szenvedő kínai részvénypiac az elmúlt hónapokban jelentősen emelkedett. Az internetes szektor részvényei komoly ellenállásokat törnek át, míg az átfogó gazdaságélénkítő intézkedések és az USA-Kína kapcsolatok javulása további felértékelődést eredményezhet. Ugyanakkor bizonyos kockázatok továbbra is vannak, de a piac emelkedése akár egy trendforduló előszelét jelentheti.

Itt a szétvert részvénypiac, amin most jöhet a fordulat
Megosztás

Óvatos emelkedés

Nagyrészt továbbra is pozitív hangulatban telik a kereskedés az európai tőzsdéken, a magyar piac 0,2 százalékos pluszban van. A mozgások mérsékeltek, elsősorban azért, mert a befektetők óvatosak a délután érkező amerikai inflációs adat előtt.

euindexek0515aaa
Megosztás

Ezen áll vagy bukik most minden a tőzsdéken

Kedden már érkezett egy csalódást keltő inflációs adat Amerikából, ezt követően azonban szerdán is az inflációé lesz a főszerep: magyar idő szerint 14 óra 30 perckor kerülnek publikálására a legfrissebb, áprilisi fogyasztói árindex (CPI) adatok az Egyesült Államokban, a közlésnek pedig ezúttal az átlagosnál jóval nagyobb jelentősége lesz. Éppen ezért megnéztük, hogy milyen hatása lehet a mai közlésnek a tőzsdékre nézve.

Ezen áll vagy bukik most minden a tőzsdéken
Megosztás

Újabb amerikai fenyegetést kapott a Raiffeisen, esik az árfolyam

Írásban figyelmeztette a Raiffeisen Bank Internationalt az amerikai pénzügyminisztérium, hogy korlátozhatják az amerikai pénzügyi rendszerhez való hozzáférését az osztrák bankcsoport oroszországi ügyletei miatt - állítja a Reuters levelezésre rálátó forrása. Bár úgy tűnik, egy olyan ügylet miatt fejezte ki aggodalmát az USA, amelytől időközben elállt a Raiffeisen, a bankcsoport részvényárfolyama 2,1%-os csökkenéssel reagált eddig a hírre a bécsi tőzsdén.

Újabb amerikai fenyegetést kapott a Raiffeisen, esik az árfolyam
Megosztás

Osztalékszelvény nélkül forognak a CIG Pannónia részvényei

4,6 százalékos mínuszban van ma reggel a CIG Pannónia árfolyama, mivel már osztalékszelvény nélkül forog a részvény. A vállalat 33 forint osztalékot fizet részvényenként, ha a mai árfolyamot ezzel korrigáljuk, akkor 405 forintot kapunk, vagyis valójában 4,3 százalékos pluszban lenne a papír. Aki még a tegnapi kereskedésben vásárolt CIG-részvényt, az 8,5 százalékos osztalékhozamra tudott szert tenni a záróár alapján.

cig05015
Megosztás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez – online előadás kezdő kereskedőknek

Előadásunk küldetése, hogy segítsen kialakítani egy új szemléletet a résztvevőkben a tőzsde és a befektetések területén. Megtudod, mi kell ahhoz, hogy elindulj a tőzsdei befektetés rögös, de izgalmas útján. Előadónk beavat a kockázatkezelés rejtelmeibe, és azt is megtudod, hogyan tudsz egyszerűen tőzsdézéssel kapcsolatos adatokhoz és információkhoz jutni.

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez – online előadás kezdő kereskedőknek
Megosztás

Jobb lett a vártnál az Allianz gyorsjelentése, de nem örül a piac

A német Allianz biztosítóóriás a vártnál jobban, 22%-kal növelte nettó nyereségét az első negyedévben, amihez a leginkább a vagyon- és balesetbiztosítási üzletág erősödése járult hozzá. A társaság részvényárfolyama ennek ellenére eddig 1,9%-os eséssel reagált a gyorsjelentésre.

Jobb lett a vártnál az Allianz gyorsjelentése, de nem örül a piac
Megosztás

Pluszban Európa

Emelkednek az európai tőzsdék a nyitás után, a DAX és a CAC 0,3 százalékkal került feljebb, míg a FTSE 100 0,5 százalékot emelkedett. A milánói börze is feljebb került 0,5 százalékkal, míg a spanyol piac 0,4 százalékot emelkedett.

dax0515
Megosztás

Erősödéssel indul a nap a magyar tőzsdén

Mérsékelt emelkedéssel indította a napot a magyar tőzsde, a blue chipek kivétel nélkül emelkednek ma reggel a Mol és a Richter vezetésével.

Erősödéssel indul a nap a magyar tőzsdén
Megosztás

Jelentett a Commmerzbank, sikerült meglepni az elemzőket

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben, 29%-kal növelte első negyedéves nettó nyereségét a német Commerzbank, így az elmúlt évtized legerősebb negyedéves eredményét sikerült elérnie, és megemelte az egész évre vonatkozó nettó kamatbevétel kilátásait is.

Jelentett a Commmerzbank, sikerült meglepni az elemzőket
Megosztás

Ma kiderül, milyen volt a Magyar Telekom első negyedéve

Szerdán, piaczárás után teszi közzé első negyedéves eredményeit a Magyar Telekom, ehhez kapcsolódóan a cég ismét elkészítette elemzői konszenzusát. Mutatjuk a fontosabb számokat.

Ma kiderül, milyen volt a Magyar Telekom első negyedéve
Megosztás

Kis emelkedés jöhet

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,3 százalékot emelkedett, a S&P 500 0,5 százalékkal került feljebb, míg a Nasdaq 0,7 százalék pluszban zárt.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel nagyrészt esés látszik, a Nikkei 0,1 százalékkal került lejjebb, a sanghaji piac 0,4 százalékot esett, míg a szingapúri tőzsde 0,7 százalékot gyengült.
  • Nagyrészt emelkedéssel indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a DAX 0,5 százalékkal kerülhet feljebb, a CAC 0,3 százalék mínuszban nyithat, míg a FTSE 0,6 százalékot emelkedhet.
  • Vegyes nyitás várható az amerikai tőzsdéken a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján. A Dow Jones 0,1 százalék pluszban nyithat, a S&P 500 0,1 százalékot emelkedhet, míg a Nasdaq 0,01 százalékot eshet.

Mi várható makro fronton?

Ma már több adat érkezik. Idehaza az építőipar és az ipar számait közli a Központi Statisztikai Hivatal, az Eurostat közzéteszi az első negyedéves GDP második becslését és a tagállami rangsort: megtudjuk belőle, milyen erőben van a magyar gazdaság a kontinens többi országához képest. Érkezik az amerikai kiskereskedelmi adat, ez a piacok számára elég fontos adat, ugyanis a gazdaság erejéről, pontosabban a kereslet alakulásáról árulkodik, ami az inflációs kilátások egyik legfontosabb indikátora.

ENNÉL SOKKAL FONTOSABB LESZ VISZONT AZ AMERIKAI INFLÁCIÓS ADAT, EGYÉRTELMŰEN EZ A HÉT LEGFONTOSABB ADATA.

Az év első negyedévében az infláció meghaladta a várakozásokat, és az áprilisi piaci hangulatromlást is a vártnál magasabb infláció idézte elő. Egy magas inflációs adat most is odaverne a piacoknak, nem kérdés, annál is inkább, mivel a trendszerűen gyengülő munkaerőpiac mellett egy vártnál magasabb áremelkedési dinamika nem kis meglepetést okozna.

2024. május 13-május 19. Makronaptár
Magyar makrogazdaság
május 14. kedd 16:00 ÁKK 3 hónapos dkj aukció  
május 15. szerda 8:30 MNB Havi fizetési mérleg márc.
május 15. szerda 8:30 MNB Statisztikai mérleg ápr.
május 15. szerda 8:30 KSH Építőipar márc.
május 15. szerda 8:30 KSH Ipar (második becslés) márc.
május 16. csütörtök 11:30 ÁKK Kötvényaukció  
május 17. péntek 8:30 MNB Devizatartalék ápr.
Nemzetközi makrogazdaság
május 13. kedd 8:00 UK Munkanélküliség ápr.
május 13. kedd 14:30 USA Ipari termelői árak ápr.
május 14. szerda 11:00 EU GDP (második becslés+rangsor) Q1
május 14. szerda 11:00 EU Ipari termelés márc.
május 14. szerda 14:30 USA Infláció ápr.
május 14. szerda 14:30 USA Kiskereskedelem ápr.
május 15. csütörtök 1:50 Japán GDP  Q1
május 15. csütörtök 14:30 USA Lakásépítési engedélyek ápr.
május 15. csütörtök 15:15 USA Ipari termelés ápr.
május 16. péntek 4:00 Kína Ipari termelés ápr.
május 16. péntek 4:00 Kína Kiskereskedelem ápr.
május 16. péntek 11:00 EU Infláció (második becslés+rangsor) ápr.
Forrás: Portfolio-gyűjtés

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 15,8 százalékos elmozdulással a FTSE MIB index áll az élen, a sereghajtó 5,0 százalékos emelkedéssel a Dow Jones index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 38,1 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Mol papírja áll 7,7 százalékos emelkedéssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Ezüst árfolyama már 17,1 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 39 558,11 0,3% 1,7% 4,1% 5,0% 18,8% 54,9%
S&P 500 5 246,68 0,5% 1,1% 2,4% 10,0% 27,2% 85,1%
Nasdaq 18 322,77 0,7% 1,3% 1,8% 8,9% 37,4% 147,5%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 38 356,06 0,5% -1,2% -3,0% 14,6% 30,5% 82,1%
Hang Seng 19 073,71 -0,2% 3,2% 14,1% 11,9% -2,8% -32,2%
CSI 300 3 657,05 -0,2% -0,1% 5,2% 6,6% -7,1% 0,3%
Európai részvényindexek              
DAX 18 716,42 -0,1% 1,6% 4,4% 11,7% 17,6% 56,1%
CAC 8 225,8 0,2% 1,9% 2,7% 9,0% 10,9% 54,0%
FTSE 8 428,13 0,2% 1,4% 5,4% 9,0% 8,7% 16,4%
FTSE MIB 35 151,42 1,0% 2,7% 4,1% 15,8% 28,5% 68,2%
IBEX 11 239,3 0,8% 1,4% 5,2% 11,3% 21,7% 23,1%
Régiós részvényindexek              
BUX 68 864,25 -0,1% 0,0% 2,3% 13,6% 49,6% 71,8%
ATX 3 722,29 1,0% 2,1% 4,7% 8,4% 17,2% 22,1%
PX 1 555,77 -0,2% 0,5% -0,2% 10,0% 13,4% 48,1%
WIG20 87 797,31 0,5% 1,5% 6,0% 11,9% 37,9% 56,2%
Magyar blue chipek              
OTP 18 230 0,4% -2,0% 3,6% 15,4% 67,9% 51,3%
Mol 3 044 -0,7% 1,5% -0,1% 7,7% 10,8% -4,3%
Richter 9 570 -0,8% 1,0% 1,9% 9,4% 15,2% 86,7%
Magyar Telekom 942 0,3% 2,2% 3,0% 38,1% 123,8% 119,1%
Nyersanyagok              
WTI 79,62 -1,4% -0,4% -7,9% 10,8% 12,3% 28,9%
Brent 82,38 -0,9% -0,9% -10,1% 6,0% 11,1% 15,4%
Arany 2 350,8 0,6% 1,5% -2,6% 13,8% 16,9% 81,3%
Ezüst 28,4 0,7% 4,0% -2,0% 17,1% 18,8% 91,8%
Devizák              
EURHUF 385,6250 -0,3% -0,8% -2,0% 0,9% 4,1% 18,8%
USDHUF 356,2356 -0,5% -1,2% -3,7% 3,0% 4,5% 23,1%
GBPHUF 448,8750 -0,3% -0,8% -2,3% 1,8% 5,5% 20,1%
EURUSD 1,0825 0,2% 0,4% 1,8% -2,0% -0,3% -3,5%
USDJPY 155,9150 0,0% 1,0% 2,0% 10,6% 15,2% 42,3%
GBPUSD 1,2589 0,2% 0,3% 1,2% -1,2% 1,0% -2,5%
Kriptovaluták              
Bitcoin 61 543 -2,2% -1,2% -8,3% 39,3% 129,5% 670,6%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 4,46 -0,8% 0,0% -1,4% 15,3% 28,6% 84,1%
10 éves német állampapírhozam 2,52 1,4% 5,0% 7,8% 26,1% 11,3% -3 652,1%
10 éves magyar állampapírhozam 6,8 -1,3% 1,2% -1,6% 14,7% -13,6% 109,9%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

RSM Blog

SAP a HR és bérszámfejtés területén

Az SAP rendszer a pénzügy, a beszerzés, és az ügyfélkapcsolatok kezelése mellett a humánerőforrás (HR) és a bérszámfejtés területén is központosított keretet biztosít a vállalatok szám

HitelesAndrás

Egy sikeres Bankmonitor szakmai napja

HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Egy sikeres Bankmonitor szakmai napja 2011-ben kezdtem dolgozni egy Takarékszövetkezetben… az azóta eltelt 13 év alatt eszméletlen sokat tanultam, n

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Property X 2024
2024. május 29.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
Tiktok shutterstock