
A Macquarie Group szakértői szerint az arany átlagára elérheti a 3150 dollárt unciánként ebben az időszakban. A Marcus Garvey vezette elemzői csapat szerint a nemesfém árfolyamát - amely csütörtökön 2940 dollár körül mozgott - tovább emelheti az amerikai költségvetési hiánnyal kapcsolatos aggodalom.
Az arany árfolyama idén 12 százalékkal emelkedett, amit elsősorban a geopolitikai bizonytalanságok és Donald Trump amerikai elnök vámpolitikája hajtott. A Macquarie szerint az amerikai költségvetés romló kilátásai az infláció növekedését vetítik előre, ami kedvez az aranynak mint fedezeti eszköznek.

Az arany árfolyamának eddigi erősödését és várható további emelkedését elsősorban az magyarázza, hogy a befektetők és a hivatalos intézmények egyre többet hajlandóak fizetni azért, hogy elkerüljék a hitel- és partnerkockázatot
- írták az elemzők.
A szakértők szerint bőven van még tér az aranyalapú tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) állományának növekedésére. Hozzátették, hogy a fizikai piac - ékszerek, aranyrudak, érmék és technológiai felhasználás - is további támogatást nyújt az árfolyamnak, annak ellenére, hogy az árak már most is magasak.
A Goldman Sachs a múlt hónapban 3100 dollárra emelte az aranyra vonatkozó év végi célárát, míg a Citigroup februárban azt írta, hogy az árfolyam három hónapon belül elérheti a 3000 dollárt unciánként.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Trump a titkos amerikai-kínai háborús tervekről beszélt: tagadta Elon Musk érintettségét
Elmagyarázta azt is, miért.
Trump szerint nagyon közel az amerikai–ukrán alku, gázállomást támadott Ukrajna – Háborús híreink pénteken
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Fontos kijelentést tett Trump a vámokról
Máris kitáncolt a viszonossági alapon működő vámokból?
A világfelfordulás élhető
Felfordult világban élünk. Hozzászokhattunk az elmúlt hat évben, hogy a körülmények egyik pillanatról a másikra alapvető dolgok változhatnak meg teljesen. Mintha háborognának az Olümposz is
A PEG mutató
A részvényértékelés egyik legismertebb mutatója a P/E ráta, vagyis a részvény ára osztva az éves egy részvényre jutó eredménnyel. (Price/Earnings) Ez a mutató azt mutatja meg, hogy ha ma me
Hogyan optimalizálhatod a két vagy több gyermekes családok adófizetését?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan optimalizálhatod a két vagy több gyermekes családok adófizetését? Miért érdemes figyelni az adómentességre? Évről évre egyre több család
Öntanuló algoritmusok az energetikában: szupererő az AI-ban
ChatGPT, Gemini, DeepSeek - gyakorlatilag heti szinten lát napvilágot egy-két mesterséges intelligenciára (AI) alapozott fejlesztés, újabb és újabb, az üzleti és a szemé
Elkényelmesedés, túlterheltség vagy döntési fáradtság
Van ugyan néhány furcsa szerzet, akiknek a pénzügyi tudatosság a hobbija, de a legtöbb ember számára komoly megerőltetést jelent. Ennek megfelelően sokszor előfordul, hogy nincs elég erőnk re
Újabb magyar ügy az Európai Bíróság előtt: GDPR és nemi identitás
Az Európai Bíróság március 13-án ítéletet hirdetett a C‑247/23. sz. [Deldits] ügyben, amelyben a Fővárosi Törvényszék a helyesbítéshez való joggal (GDPR 16. cikk), illetve a pontoss
NAV 2025-ös ellenőrzési terve - kiemelt jelentősége lesz a támogató eljárásoknak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025-ös ellenőrzési terve meghatározza azokat a területeket, amelyekre az adóhatóság kiemelt figyelmet fordít. Az előző évekhez hasonlóan a kockázatelemz
Új lendület az energetikában: elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program
Elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program, aminek a pályázati tervezeteit már nagyon várjuk.


- Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
- Árrésstop: drasztikus lépésekre készül a Spar
- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
- Azonnali döntést hozott Putyin a Trumppal való beszélgetés után: ki is adta a parancsot a hadseregnek
- Mára biztossá vált: plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok
Portfolió menedzser
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Izrael újra megtámadta Gázát – De miért éppen most?
Csicsmann László egyetemi tanár értékelte a helyzetet a Checklistben.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.