
Számomra elég világos. Trump a vámokra koncentrál, a Fed pedig nem hajlandó kamatot csökkenteni. Ez nem jó a részvénypiacnak
- nyilatkozta Jones.
Valószínűleg új mélypontokra esünk, még akkor is, ha Trump a kínai vámokat a felére csökkenti
A befektető pesszimista megjegyzései Trump múlt havi vámemelései után hangzottak el, amelyek sokkolták a világot és jelentős volatilitást idéztek elő a piacokon. Az S&P 500 súlyos visszaesést szenvedett el, bár azóta részben ledolgozta az esést, és jelenleg 8%-kal marad el történelmi csúcsától.

Trump 145%-os vámokat vetett ki a kínai importárukra, amire Kína 125%-os megtorló intézkedésekkel válaszolt. Kína a múlt héten jelezte, hogy mérlegeli az Egyesült Államokkal folytatandó kereskedelmi tárgyalások lehetőségét.
Ha 50%-ra vagy 40%-ra csökkenti is a vámokat, ez még mindig a legnagyobb adóemelés lenne a 60-as évek óta. Így nagyjából 2-3%-ot levonhatunk a növekedésből
- mondta Jones.
A Tudor Investment alapítója és befektetési igazgatója szerint a részvénypiacok még nem érték el a mélypontot, mivel a makrogazdasági feltételek továbbra is romlanak. A Fed decemberi ülése óta 4,25% és 4,5% közötti sávban tartja az irányadó kamatlábat. Jerome Powell Fed-elnök szerint a döntéshozók tisztábban akarják látni a kereskedelempolitika következményeit, mielőtt további kiigazításokat végeznének.
Hacsak nem válnak nagyon engedékennyé és nem csökkentik jelentősen a kamatot, valószínűleg új mélypontokra jutunk. És amikor új mélypontokra érünk, kezdődnek majd a nehéz napok, ami valószínűleg lépésre készteti a Fedet és Trumpot is. Akkor pedig valamiféle realitás köszönt be
- vélekedett Jones.
Jones az 1987-es tőzsdekrach előrejelzésével és az abból való profitálással vált híressé. Emellett ő a Just Capital nonprofit szervezet elnöke is, amely az amerikai nyilvános vállalatokat társadalmi és környezeti szempontok alapján rangsorolja.
Címlapkép forrása: Michael Nagle/Bloomberg via Getty Images
Döbbenetes fordulat a világgazdaságban! Ekkora visszaesésre senki sem számított
Ez a vámháború hatása.
Friss kutatás: a földhasználat változása drasztikusan emeli a vízszámlánkat
Az erdő a barátunk.
Nagyot alakított a CIB anyabankja, de nem hatotta meg a befektetőket
A vártnál jobb első negyedéves eredményszámokat közölt az Intesa Sanpaolo.
Kerülő úton, a kormányt kihagyva juthatnak az EU-pénzek a magyar vidékre
Nagyszabású modernizáció jöhet a kohéziós politikában.
Egymás után tűnnek el a magyar biztosításközvetítők, de aki marad, az örülhet
100 forintnyi biztosítási díjunkból 8-9 forint a független közvetítőké.
Ujjlenyomatos feloldás: biztos nagy ötlet?
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a telefonom, hogy visszataláljak majd a szállásra. Bár jó a közbiztonság Isztanbulban, elkezdtem go
Kína és a hidrogénipar fejlődése
Kína újabb energiapiaci áttörésre készül, de a hidrogén esetében egészen más stratégiát alkalmaz, mint korábban a napenergia terén.
Science Under Strain
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv
Az apakor mindig győz - Levél Warren Buffettől
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig nagyon jó volt benne, így a pénz csak járuléka...
The post Az apakor mindig győz - Levél Warren
Nemzetközi bankolás fájdalmai 2025-ben
Van némi bevételem dollárban, amit szerettem volna KonyhaTündér befektetési számlájára helyezni. A mögöttes termék dollárban lesz, tehát az Európai Unióban dollárból dollárba szerettem v
Nyugdíjba megy a király, éljen a király
Nyugdíjba vonul az év végén minden idők legismertebb befektetője. Warren Buffett a HOLD-nak is nagy példaképe, sokszor elhangzik a neve a HOLDBLOG-on, az After Hoursben...
The post Nyugdíjba megy
Közvetett vámjogi képviselők partnerellenőrzése vs. előzetes üzleti ellenőrzés - Mik a fő különbségek?
2025 márciusától új kötelezettség vonatkozik a közvetett vámjogi képviselőkre: rendszeres partnerellenőrzést kell végezniük a NAV által biztosított információcsomag alapján. Felmerül a
A legjobb és legrosszabb pénzügyi döntések szülőként
A Bankmonitor legújabb videójában a szülők pénzügyi döntései volt a téma. A pénzügyi szakértők és gyakorló szülők saját tapasztalataik, ismereteik alapján vitatták meg miért is olyan

Bővül az Újház építőanyag értékesítési pontok száma (x)
Ismét elindult a nevezés a Virágos Magyarország versenyre (x)
Az ingatlannál is jobb befektetés? (x)

- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
- Aszódi Attila: mi vezetett a történelmi áramszünethez az Ibériai-félszigeten?
- Borzasztó rossz GDP-adat érkezett! Ismét visszaesett a magyar gazdaság
Ingatlanpiaci elemző
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Hova mehetnek most a megtakarítások?
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.