Előfizetői tartalom

Veszteséggel végződik a hét New Yorkban

Portfolio
Az elmúlt napokban kedvező volt a hangulat a világ tőzsdéin, miután Trump tegnap bejelentette, hogy sikerült kereskedelmi megállapodást kötni az Egyesült Királysággal, a befektetők pedig már az USA-Kína tárgyalásokat várják, amelyekre hétvégén Svájcban kerül sor. A vámháborús feszültségek enyhülésére pozitívan reagált a piac, bár Ázsiában csak vegyes mozgásokat láttunk, Európában folytatódott az emelkedés az utolsó kereskedési napon. Az amerikai indexek is pluszban kezdtek, bár hamar elfogyott a lendület, látszik, hogy a piacok a kereskedelmi tárgyalások eredményeire várnak. Itthon az OTP-re, és a Molra figyelt a piac, hiszen a két cég a hajnalban tette közzé első negyedéves számait. Nagy meglepetést nem okozott az OTP az első negyedéves számaival, több eredménysort telibe találtak az elemzők, adózott eredmény soron pedig mérsékelten jobb lett a tényadat, mint ami a konszenzusban szerepel. A Molnak eközben jóval a hosszú távú átlag felett sikerült zárni a negyedévet, ezzel az elemzőket is alaposan meglepve, különösen a Downstream tekintetében. A jelentések után emelkedett mindkét papír árfolyama, és a BUX index történelmi csúcson zárt.

2025. május 09. 22:06 Megosztás Veszteséggel zárják a hetet a főbb indexek A Wall Street fő indexei enyhe veszteséggel fejezték be a hetet. Trump elnök kijelentette, hogy Pekingnek meg kellene nyitnia piacát az Egyesült Államok előtt, és a kínai...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés