Nagy hullámvasút a vámháborúban - Így reagáltak a tőzsdék
Üzlet

Nagy hullámvasút a vámháborúban - Így reagáltak a tőzsdék

Portfolio
Nagy emelkedéssel indult a nap arra a bejelentésre, hogy az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bírósága blokkolta Donald Trump vámjainak életbe lépését, és megállapította, hogy az elnök túllépte hatáskörét. Az ázsiai tőzsdéken még nagy volt a lendület, és a nap elején az európai részvénypiacok is szépen emelkedtek, de délutánra elolvadtak a pluszok, és végül stagnálással/kis mínuszban zártak a vezető európai részvényindexek Európában. A magyar tőzsde egész nap alulteljesítő volt, főként az OTP és a Magyar Telekom gyenge teljesítménye miatt. Az amerikai részvényindexek mérsékelten emelkedtek a csütörtöki kereskedésben.
Megosztás

Kis plusz Amerikában

Mérsékelt emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedési napot a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq 0,2-0,4 százalékot emelkedett.

Megosztás

Emelkedik a Boeing

A Boeing árfolyama 3,4%-ot emelkedett, részben arra a hírre, hogy a Boeing az összes 737 MAX típus gyártásának felgyorsítását tervezi, a jelenlegi havi 38 repülőgépről 42-re még ebben az évben, majd 2026 elejére havi 47 gépre.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Nagyot esett a Best Buy

A Best Buy részvényei több mint 8%-ot estek, és ezzel az S&P 500-as lista élére kerültek az eső részvények között csütörtökön, miután az elektronikai kiskereskedő a vámok miatt csökkentette egész éves várakozásait.

A Best Buy termékeinek nagy részét Kínából és Mexikóból szerzi be, amelyeket a Donald Trump által kivetett vámok sújtottak.

Megosztás

Olvadnak a pluszok

Az amerikai tőzsdén is olvadnak a pluszok, a nap elején a Tesla még közel 3 százalék emelkedésben volt arra a hírre, hogy Elon Musk távozik az amerikai kormány mellől, és a befektetőkm reményei szerint újra több időt tölt majd a Teslánál, de arról is érkeztek hírek, hogy a robotaxi projekt idén nyáron új lendületet vesz. Mostanra viszont már csak 0,6 százalék pluszban áll a Tesla.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

A nap elején az Nvidia még több mint 5 százalék pluszban állt a vártnál erősebb gyorsjelentés után, most már csak 3 százalék az emelkedés.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Teljesült a terv, szép vagyonhoz juthat a Ryanair vezére

Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója elérte azt a részvényárfolyam-célt, amely egy nagy összegű juttatásra jogosítja, írja a Reuters.

Teljesült a terv, szép vagyonhoz juthat a Ryanair vezére
Megosztás

Bizonytalanság a tőzsdéken

Nincs érdemi elmozdulás az amerikai részvénypiacokon, a Dow Jones 0,2 százalék mínuszban áll, az S&P 500 0,2 százalékot, a Nasdaq pedig 0,4 százalékot emelkedett. A nyitás előtt még úgy tűnt, hogy Donald Trump vámjainak elkaszálása miatt nagy emelkedés jöhet, a helyzet azonban inkább bizonytalan, még nem lejátszott a meccs.

A Fehér Ház szóvivője, Kush Desai egy közleményben azt írta, hogy „Nem a megválasztatlan bírák feladata eldönteni, hogyan kell megfelelően kezelni egy nemzeti vészhelyzetet.”

Szerdán késő este a kormány értesítést nyújtott be a bíróságnak arról, hogy fellebbezni kíván az ítélet ellen.

Megosztás

Elfogyott a lendület

A nap eleji nagy pluszok elolvadtak a vezető európai tőzsdéken, zárásra a német DAX 0,3 százalék mínuszba fordult, a francia CAC csak stagnált.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Eséssel zárt a magyar tőzsde

Rossz napot zárt a magyar tőzsde, a BUX végül 0,7 százalékkal került lejjebb. A hazai blue chipek közül az OTP 1,9 százalékos mínuszban fejezte be a napot, a Mol 0,4 százalékkal, a Magyar Telekom pedig 1,4 százalékkal került lejjebb. Egyedül a Richter árfolyama emelkedett, 0,5 százalékkal.

Megosztás

Még közel sincs vége a dollár gyengülésének – A profik szerint ebbe a 3 részvénybe kell menekülni

Rendkívül izgalmas heteket élünk a tőzsdéken, a vámháború újabb és újabb fejleményeire reagálva nagy csapkodások vannak a globális részvénypiacokon. Ebben a környezetben felértékelődik a profi elemzők és szakértők iránymutatása, és a Jefferies stratégái most meg is tették tétjeiket és elmondták, hogy szerintük mely részvényeket kell most venni. Mutatjuk a listát legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező részvényekről.

Még közel sincs vége a dollár gyengülésének – A profik szerint ebbe a 3 részvénybe kell menekülni
Megosztás

A Nasdaq vezetésével emelkednek az amerikai tőzsdék

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék, bár azért a befektetők lelkesedése kissé mérséklődött: a Dow 0,1 százalékot, az S&P 500 0,7 százalékot, a Nasdaq pedig 1,3 százalékot emelkedett a nyitáskor. A „kölcsönös” vámok hatályon kívül helyezésén kívül a technológiai szektornak az Nvidia vártnál jobb első negyedéves gyorsjelentése is adott egy lökést, a chipgyártó árfolyama 6,4 százalékot ralizott ma.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Kiszivárgott az olajkartell döntése, megnyithatják a csapokat

Az OPEC+ nyolc olajtermelő országa akár napi 411 000 hordóval növelheti a kitermelést júliusban, folytatva a korábbi önkéntes termeléscsökkentések visszafordítását - írta meg a CNBC.

Kiszivárgott az olajkartell döntése, megnyithatják a csapokat
Megosztás

Olvadnak az amerikai határidős indexek

Az amerikai nyitáshoz közeledve érdemben mérséklődött a határidős indexek emelkedése a korábbi szintekhez képest. Jelenleg a határidős Dow 0,3 százalékos, az S&P 500 0,8 százalékos, a Nasdaq pedig 1,3 százalékos pluszban van.

Megosztás

Itt a nagy vámfordulat: alulértékelt befektetés lehet a következő hónapok sztárja

Szerda este a manhatteni Nemzetközi Kereskedelmi Bíróság kimondta, hogy Donald Trump túllépte végrehajtói hatáskörét, ezért blokkolják az elnök vámjait. Az események azonnal nagy hullámokat vetettek a piacokon, azzal pedig, hogy lényegében beleköptek Trump levesébe, egy teljesen új helyzet állt elő, amely befektetéseink szempontjából is elgondolkodtató.

Itt a nagy vámfordulat: alulértékelt befektetés lehet a következő hónapok sztárja
Megosztás

Lefordulás a magyar tőzsdén

Az európai tőzsdéken kora délutánra elkezdtek olvadozni a pluszok, a DAX már csak 0,4 százalékos, a CAC pedig 0,7 százalékot emelkedésben van. Ehhez képest a FTSE 100 már lefordult, 0,1 százalékos mínuszt mutat a brit részvényindex.

Hasonló a helyzet a magyar tőzsdén is, bár a BUX már kezdeti európai emelkedés közben is csak oldalazott, mostanra viszont 0,5 százalékos mínuszba került a hazai részvényindex.

Megosztás

Mi jöhet a történelmi bírósági ítélet után? Megmenekült a világ Trump vámjaitól?

Csütörtök reggel robbant a bomba: az amerikai kereskedelmi bíróság felfüggesztette a Donald Trump által az utóbbi hónapokban kivetett vámok jelentős részét. A részvénypiacok emelkedéssel fogadták a hírt, míg a dollár elsőre erősödött az euróval szemben. De mi jöhet most? Meg tudja kerülni Trump a bíróságot? Meddig tarthat a befektetők optimizmusa?

Mi jöhet a történelmi bírósági ítélet után? Megmenekült a világ Trump vámjaitól?
Megosztás

Nvidia-hatás

Bár a globális tőkepiacok iránya szempontjából a vámháború ma az elsőszámú beszédtéma, de a pozitív nemzetközi hangulathoz az is hozzájárul, hogy a világ második legnagyobb cége, az AI-forradalom zászlóshajójának számító Nvidia a várakozásokat meghaladó első negyedéves számokat publikált, annak ellenére, hogy az amerikai kormányzat exportkorlátoza dollármilliárdjaiba került a cégnek. Az Nvidia 5,2 százalékos pluszban várja az amerikai piacnyitást, miközben az AI-kapcsolt európai tech részvények is emelkednek: az ASML 2,8 százalékot, a Schneider Electric 2 százalékot erősödött, míg a Stoxx 600 technológiai alindexe 1,2 százalékkal került feljebb.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Megosztás

Rali jöhet az amerikai kispapírokban

A Russell 2000 index, amely az amerikai kis kapitalizációjú vállalatokat követi, 2025-ben jelentősen alulteljesített Donald Trump vámintézkedései nyomán. A vámok fokozott gazdasági bizonytalanságot okoztak, ami érzékenyen érintette a belföldi piacra összpontosító, kisebb cégeket. Ezek a vállalatok gyakran szorosabban függnek a belföldi ellátási láncoktól és kevésbé tudják áthárítani a megnövekedett költségeket a fogyasztókra, mint a nagyobb multinacionális vállalatok. A vámok következményeként nőttek az inflációs kockázatok, romlott a piaci hangulat, és a kisvállalatok jövőbeli profitkilátásai is gyengültek. Éppen ezért az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bíróságának döntés megkönnyebbülést jelent ezen cégek számára,

a Russell 2000-t követő határidős index pedig 2,2 százalékot emelkedett.

Megosztás

A luxusipar is felpattant

A luxusipari részvények komoly ütést szenvedtek el a vámháború kirobbanása miatt, így a mostani fordulatra látványos emelkedés látható a szektorban. Az Egyesült Államok sok európai luxusmárka számára fontos piac, az LVMH divat- és bőráru bevételeinek több mint egynegyedét, a Hermès pedig bevételének durván 35 százalékát az USA-ban szerzi.

Az LVMH árfolyama 1,6 százalákot, a Hermes 1,9 százalékot, a Kering 2,8 százalékot, a Chiristian Dior pedig 2,1 százalékot emelkedett.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Goldman Sachs: Trump megkerülheti a vámjait felfüggesztő ítéletet

Egy amerikai kereskedelmi bíróság szerdán blokkolta Donald Trump amerikai elnök vámjainak többségét. A Goldman Sachs friss elemzése szerint bár a döntés hátráltatja az USA első számú vezetőjét gazdaságpolitikája végrehajtásában, arra számítanak, hogy a kormányzat csupán más módszerekkel kerüli majd ki az ítéletet.

Goldman Sachs: Trump megkerülheti a vámjait felfüggesztő ítéletet
Megosztás

Pluszban az autóipari papírok

Emelkednek a vámháborús fordulat hírére az európai autóipari papírok, a Volkswagen 1,5 százalékkal, a Stellantis 3,5 százalékkal, a BMW 0,5 százalékkal, a Mercedes-Benz 1,7 százalékkal került feljebb.

Az amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bíróság nem blokkolta azokat a vámokat, amelyeket nemzetbiztonsági okokból alkalmaznak, ide értve az acél- és alumíniumvámokat, valamint az autóipari és autóalkatrész-vámokat. Ugyanakkor, mivel ezek addícionális vámtételek, a bíróság döntése összességében így is vámtehercsökkenést jelent a gyártók számára.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Kilőttek az amerikai hatik

Az európai tőzsdéken relatíve visszafogott emelkedés látható a vámháborús fordulat hatására, mint az amerikai határidős indexeknél. A határidős Dow 1,3 százalékot, az S&P 500 1,6 százalékot, a Nasdaq pedig 1,9 százalékot ralizott, így érdemi pluszban indíthatják majd a mai kereskedést a vezető amerikai indexek.

Megosztás

Emelkednek az európai tőzsdék a vámháborús fordulat után

Emelkedéssel indul a nap az európai tőzsdéken, a DAX 0,8 százalékkal került feljebb, míg a CAC 0,8 százalékot emelkedett. A milánói börze is feljebb került 0,6 százalékkal, míg a spanyol piac 0,4 százalékos erősödéssel kezdett.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Iránykereséssel indul a nap a magyar tőzsdén

Miközben az európai tőzsdék felpattantak azt követően, hogy  az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bírósága blokkolta Donald Trump vámjainak életbe lépését, BUX index relatíve lemaradó ma reggel.

Iránykereséssel indul a nap a magyar tőzsdén
Megosztás

Több mint 500 millió forintért vett saját részvényeket a Magyar Telekom

575 millió forint értékben vette szerdán saját részvényeit a Magyar Telekom - derült ki a cég tájékoztatásából.

Több mint 500 millió forintért vett saját részvényeket a Magyar Telekom
Megosztás

Nem áll le az UniCredit: most Görögországban vásárolt be bankrészvényekből

Az UniCredit megduplázta részesedését a görög Alpha Bankban, közel 20 százalékra növelve tulajdonrészét, miközben más akvizíciós törekvései nehezebben haladnak előre.

Nem áll le az UniCredit: most Görögországban vásárolt be bankrészvényekből
Megosztás

Szép csendben belépnek a kriptopiacra a Wall Street-i óriások

Az amerikai nagybankok óvatosan, de egyre komolyabban fontolgatják a kriptovaluta-piacra való belépést a kedvezőbb szabályozói környezet hatására - számolt be a Reuters. 

Szép csendben belépnek a kriptopiacra a Wall Street-i óriások
Megosztás

Nekiment az amerikai kormány az Nvidiának, milliárdos bukó lett belőle

Az Nvidia első negyedéves számai ismét felülmúlták a várakozásokat, annak ellenére, hogy a vállalatnak komoly kihívásokkal kellett szembenéznie a kínai piacra irányuló amerikai exportkorlátozások miatt. A mesterséges intelligencia iránti globális kereslet azonban olyan erős hajtóerőnek bizonyult, hogy még a politikai akadályok és a H20-as chipek kiesése sem tudta érdemben visszavetni a növekedést. A befektetők szemmel láthatóan örülnek a friss számoknak, a zárás utáni kereskedésben kilőtt az Nvidia részvényárfolyama.

Nekiment az amerikai kormány az Nvidiának, milliárdos bukó lett belőle
Megosztás

Erősödik a dollár is

A dollár már 0,5 százalékos erősödésben van az euróhoz képest.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Emelkedik az olaj

Azzal, hogy blokkolták a Trump-vámokat, alapvetően javultak a globális gazdasági kilátások. Ennek hatására emelkedik ma reggel az olaj ára is: a globális benchmarknak számító Brent esetében 1,4, míg a West Texas Intermediate (WTI) esetében 1,6 százalékos az emelkedés mértéke.

Megosztás

Ütöttek egyet az aranyon

A bírósági ítélet csökkenti a vámbizonytalanságokat, a befektetők ennek hatására pedig risk on üzzemmódba váltanak. Ennek hatására, illetve a dollár erösödésére az aranyon is ütöttek egyet csütörtök reggelre: jelenleg 0,6 százalékos mínuszban van a jegyzés, de volt már enné lentebb, 1,7 százalékos esésben is az árfolyam.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Erre nem sokan számítottak: a bíróság felfüggesztette Trump vámjait!

Egy amerikai kereskedelmi bíróság szerdán egy átfogó ítéletben blokkolta Donald Trump elnök vámjainak életbe lépését, és megállapította, hogy az elnök túllépte hatáskörét az amerikai kereskedelmi partnerektől származó behozatalra kivetett átfogó vámokkal - írja a Reuters. A Nemzetközi Kereskedelmi Bíróság indoklása szerint az amerikai alkotmány a kongresszusnak kizárólagos hatáskört biztosít a más országokkal folytatott kereskedelem szabályozására, amelyet nem írhat felül az elnöknek az amerikai gazdaság védelmét szolgáló vészhelyzeti hatásköre.

Erre nem sokan számítottak: a bíróság felfüggesztette Trump vámjait!
Megosztás

Nagy plusz jöhet Európában is

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Eséssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,6 százalékot esett, a S&P 500 0,6 százalékkal került lejjebb, míg a Nasdaq 0,5 százalék mínuszban zárt.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 1,78 százalékos pluszban áll, a Hang Seng 0,47 százalékot emelkedett, míg a CSI 300 0,77 százalékos mínuszban van.
  • Jó hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék, a határidős részvényindexek állása alapján a DAX 1,45 százalék pluszban nyithat, a CAC 1,13 százalékot emelkedhet, míg a FTSE 0,96 százalékkal kerülhet feljebb.
  • Az amerikai határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a piacnyitásra, a Dow Jones 1,45 százalék pluszban nyithat, a S&P 500 1,71 százalékkal kerülhet feljebb, míg a Nasdaq 2,06 százalékot emelkedhet.

Mi várható makro fronton?

Ma Magyarországról a külkereskedelmi és népmozgalmi adatok érkeznek, míg délután az amerikai GDP-adat második becslése és a friss munkanélkülisegély-kérelmek száma lesz fókuszban, ezek az adatok a dollár árfolyamát és a kötvénypiacokat egyaránt megmozgathatják.

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 23,1 százalékos elmozdulással a PX index áll az élen, a sereghajtó 5,4 százalékos eséssel a Nikkei index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 39,2 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Richter papírja áll 0,8 százalékos eséssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 25,7 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 42 098,7 -0,6% 0,6% 4,7% -1,0% 8,4% 65,7%
S&P 500 5 888,55 -0,6% 0,8% 6,5% 0,1% 11,0% 94,4%
Nasdaq 21 318,17 -0,5% 1,1% 9,7% 1,5% 13,0% 126,4%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 37 722,4 0,0% 1,1% 5,3% -5,4% -2,9% 72,1%
Hang Seng 23 258,31 -0,5% -2,4% 5,9% 15,9% 23,6% 0,5%
CSI 300 3 836,24 -0,1% -2,0% 1,4% -2,5% 6,3% -0,5%
Európai részvényindexek              
DAX 24 038,19 -0,8% -0,3% 7,9% 20,7% 28,7% 104,0%
CAC 7 788,1 -0,5% -1,5% 2,8% 5,5% -3,3% 63,2%
FTSE 8 726,01 -0,6% -0,7% 3,7% 6,8% 5,7% 40,3%
FTSE MIB 40 127,75 0,0% -1,0% 7,1% 17,4% 15,8% 118,7%
IBEX 14 100,6 -1,0% -1,4% 4,8% 21,6% 25,0% 95,2%
Régiós részvényindexek              
BUX 96 852,69 0,9% 1,1% 4,2% 22,1% 41,3% 166,5%
ATX 4 433,37 -0,1% 0,3% 9,4% 21,0% 19,5% 95,4%
PX 2 166,55 -0,2% -1,2% 5,3% 23,1% 40,4% 140,3%
Magyar blue chipek              
OTP 27 430 2,5% -1,7% 3,9% 26,5% 56,6% 156,6%
Mol 3 140 -0,6% 1,1% 4,1% 15,0% 12,5% 58,0%
Richter 10 320 -0,8% -0,2% -6,0% -0,8% 11,1% 52,5%
Magyar Telekom 1 774 0,5% -0,2% 3,4% 39,2% 79,4% 342,9%
Nyersanyagok              
WTI 62,54 1,5% -0,6% -1,2% -13,7% -22,7% 85,5%
Brent 64,9 1,2% 0,0% -1,5% -13,2% -22,7% 84,0%
Arany 3 299,24 0,0% -0,4% -0,9% 25,7% 40,0% 91,5%
Devizák              
EURHUF 403,4500 0,0% 0,2% -0,2% -1,9% 5,0% 15,6%
USDHUF 356,9722 0,3% 0,6% 0,4% -10,1% 1,1% 13,1%
GBPHUF 481,6699 0,1% 0,9% 1,2% -3,2% 6,6% 23,9%
EURUSD 1,1302 -0,3% -0,3% -0,7% 9,1% 3,9% 2,2%
USDJPY 144,4 0,0% 0,5% 1,1% -8,1% -7,9% 34,2%
GBPUSD 1,3471 -0,4% 0,3% 0,6% 7,6% 5,4% 9,3%
Kriptovaluták              
Bitcoin 107 811 -1,1% -1,7% 13,4% 14,2% 57,8% 1 025,7%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 4,47 0,8% -2,3% 6,2% -2,2% -1,6% 545,1%
10 éves német állampapírhozam 2,55 0,5% -3,6% 3,1% 7,8% -0,9% -706,7%
10 éves magyar állampapírhozam 7,06 0,1% -0,1% 2,5% 6,6% 0,9% 213,8%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

ChikansPlanet

Vajon feltámad-e végre a szél?

Miközben egy másfél évvel ezelőtti jogszabálymódosítás nyomán lehetővé vált, hogy újra szélerőművek épüljenek Magyarországon, itthon és globálisan egyaránt a

KonyhaKontrolling

Bérlet helyett menetjegy?

A használat és a költség örök problémája, hogy gyakorlatban sokszor elválnak egymástól. Ez pedig szinte mindig kedvezőtlen eredményhez vezet. Nagyon sok ilyen helyzet van az életünkben; pél

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a Moody's friss ítélete Magyarországról
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Property X 2025
2025. május 28.
Portfolio Financial IT 2025
2025. május 27.
Kelet - magyarországi Gazdasági Fórum 2025
2025. június 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet