Portfolio
Pénteken nem volt kereskedés az amerikai tőzsdén a július 4-i nemzeti ünnep miatt, így innen nem érkezett iránymutatás a hétkezdésre, a világ többi részvénypiacán pedig vegyes a kép, az ázsiai tőzsdék jellemzően estek ma reggel, míg az európai indexek felemásan nyitottak, majd kisebb pluszba fordultak. A magyar piacon a BUX a 100 ezer pontos értéket kerülgeti, de ma esik az index, így kissé távolabb kerül a kerek szint. Makrofronton a nap legfontosabb eseménye az Eurogroup találkozó és vámbejelentésekre is várnak a piacok, miközben Trump a BRICS-országokat újabb vámokkal fenyegeti.
Megosztás

Mínuszos zárás

Gyenge napot zártak az amerikai tőzsdeindexek, mindhárom vezető mutató mínuszban fejezte be a kereskedést.

  • A Dow Jones 44 406 ponton zárt, ami 0.94 százalékos csökkenést jelent.
  • Az S&P 500 index értéke 6 230 pont lett, ez 0.79 százalékos visszaesés.
  • A technológiai részvényekre Nasdaq indexe 20 413 ponton zárta a napot, 0.92 százalékos eséssel.

A gyenge teljesítményt részben az magyarázzal, hogy Donald Trump bejelentette: augusztus 1-jétől jelentős vámokat vetnek ki több országra, köztük

  • Dél-Koreára,
  • Japánra,
  • Malajziára,
  • Kazahsztánra,
  • Dél-Afrikára
  • Laoszra,
  • és Mianmarra.

Az indexek napközben is estek, a mélypontokat délután érték el.

Megosztás

Újabb fontos részletek derültek ki az amerikai vámokról

Donald Trump amerikai elnök hétfőn két külön levélben értesítette Dél-Korea és Japán vezetőit arról, hogy az Egyesült Államok augusztus 1-jétől 25%-os vámot vet ki minden koreai és japán termékre. A bejelentést követően a Fehér Ház sajtótájékoztatót tartott - beszámolónk a legfontosabb részletekről.

Újabb fontos részletek derültek ki az amerikai vámokról
Megosztás

Esik Amerika, a japán autóipari papírok is megszenvedik a vámbejelentést

Eséssel reagálnak a vezető amerikai tőzsdeindexek Donald Trump újabb kereskedelmi bejelentéseire és a piacot elérő technológiai eladási hullámra.

  • A Dow Jones index 44 330 pont körüli értéken áll, ami 1.11 százalékos csökkenést jelent.
  • Az S&P 500 6 223 ponton mozog, ez 0.89 százalékos visszaesésnek felel meg.
  • A Nasdaq indexe 20 403 pont körül jár, ami 0.96 százalékos esést mutat.

A befektetői hangulatot rontotta, hogy Trump a Truth Social felületén közölte: vámokat vet ki Japánra és Dél-Koreára augusztus 1-jétől.

A bejelentés után a Toyota és a Honda részvényei 4 százalékot estek.

Az AMD és az Nvidia enyhén gyengült, míg az Apple és az Alphabet papírjai több mint 1 százalékkal kerültek lejjebb. A pénzügyminiszter szerint további kereskedelmi intézkedések bejelentése várható a következő napokban.

Megosztás

Trump vámháborút hirdetett: Dél-Korea és Japán is 25%-os vámmal néz szembe augusztustól

Donald Trump amerikai elnök hétfőn két külön levélben értesítette Dél-Korea és Japán vezetőit arról, hogy az Egyesült Államok augusztus 1-jétől 25%-os vámot vet ki minden koreai és japán termékre.

Trump vámháborút hirdetett: Dél-Korea és Japán is 25%-os vámmal néz szembe augusztustól
Megosztás

Esik Amerika a vámbejelentések hírére

A hétfői kereskedésben egységesen negatív tartományban mozognak az amerikai tőzsdeindexek.

  • A Dow Jones index értéke 44 356 ponton áll, ami 1,05 százalékos csökkenést jelent.
  • Az S&P 500 index 6 228 ponton áll, ez 0,82 százalékos visszaesést jelent.
  • A technológiai részvényekben gazdag Nasdaq index 20 429 pontnál jár, 0,84 százalékos mínuszban.

A hangulatot rontotta, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette: augusztus elsejétől 25 százalékos vámot vezetne be Dél-Koreából és Japánból érkező árukra, ami viszont további válaszlépésekhez vezethet az érintett országok részéről.

Megosztás

Esésben az amerikai indexek, a befektetők a közelgő kereskedelmi döntésekre figyelnek

Gyengüléssel indult a hét az amerikai részvénypiacokon, miután a befektetők kivárnak a kereskedelmi bejelentések előtt.

  • A Dow Jones index értéke 44 447 pontra csökkent, ami 0,85 százalékos esésnek felel meg.
  • Az S&P 500 index 6 236 ponton áll, ami 0,70 százalékos visszaesést jelent.
  • A technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq index 20 445 ponton jár, változása jelenleg nem ismert, de az elmozdulás negatív.
Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

A piacok feszülten várják az amerikai kormány következő lépéseit: Scott Bessent pénzügyminiszter szerint a következő 48 órában több kereskedelmi bejelentés is érkezhet, ugyanakkor nem árulta el, hogy mely országokat érintik. Vasárnap Donald Trump elnök és Howard Lutnick kereskedelmi miniszter megerősítették, hogy az új vámok augusztus 1-jén lépnek életbe, de a konkrét részletekről még folynak a tárgyalások.

Megosztás

Kisebb esés lett a vége a magyar tőzsdén

A BUX index 0,1 százalékos eséssel zárta a napot, a hazai blue chipek felemásan teljesítettek ma.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Rangos lista élére került a Volkswagen

A versenytársakat messze megelőzve a Volkswagen csoport vezeti az elektromos autók első félévi eladási rangsorát Németországban a német Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) gépjárműfelügyelet hétfőn publikált adatai szerint.

Rangos lista élére került a Volkswagen
Megosztás

Pártot alapít Elon Musk, zuhan a Tesla árfolyama

A Tesla részvényei 7 százalékos eséssel indítiották a mai kereskedést, miután Elon Musk bejelentette, hogy új politikai pártot alapít, ami újabb aggodalmakat keltett a befektetők körében a vezérigazgató politikai szerepvállalásával kapcsolatban - közölte a Cnbc.

Pártot alapít Elon Musk, zuhan a Tesla árfolyama
Megosztás

Csökkenéssel nyitottak az amerikai tőzsdék

Csökkenéssel kezdték a kereskedést az irányadó amerikai indexek, a Dow 0,2 százalékot, az S&P 500 0,4 százalékot, a Nasdaq 0,6 százalékot esett.

A vámokkal kapcsolatos hírek mozgatják ma a tőzsdéket, bár a hangulat nem javult annak ellenére, hogy Scott Bessent ma azt nyilatkozta, számtalan kereskedelmi megállapodás bejelentése várható a következő 48 órában.

Megosztás

Vallottak a profi befektetők: ezek most a kedvenc részvényeik a magyar tőzsdén

A BUX index a 100 ezer pontos álomhatárt közelíti, miközben a forint az euróval szemben a 400-as szint környékére erősödött vissza. Július elején is elkészítettük havi rendszeres alapkezelői felmérésünket, amelyen a magyar tőzsde és a forint kilátásairól kérdeztük meg a profi befektetőket. Mutatjuk az eredményeket.

Vallottak a profi befektetők: ezek most a kedvenc részvényeik a magyar tőzsdén
Megosztás

OTP-részvényeket vett Csányi Péter

OTP-részvényeket vásárolt Csányi Péter, Kis-Haypál György vezérigazgató-helyettes pedig részvényeket értékesített – derül ki a BÉT-en publikált közleményekből.

OTP-részvényeket vett Csányi Péter
Megosztás

Tovább vette saját részvényeit az Opus

Tovább vette saját részvényeit pénteken az Opus Global a folyamatban lévő részvényvisszavásárlási program keretein belül, 64 639 db saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 590,49 Ft/db átlagáron, aminek összértéke 38 millió forint.

A tranzakciót követően a társaság közvetlen saját részvény állománya 41 031 786 db, csoport szinten összesen 159 914 326 db (22,90%).

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Bizonytalankodik a BUX

Bizonytalan a hangulat az európai tőzsdéken, a BUX is alig mozdul a mai kereskedésben.

Bizonytalankodik a BUX
Megosztás

Javul a hangulat az európai tőzsdéken

Kissé javult a hangulat a délelőtt folyamán az európai tőzsdéken, a Stoxx 600 0,2 százalékos, a DAX 0,7 százalékos, a CAC-40 pedig 0,2 százalékos pluszban tartózkodik.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Nekimegy az Apple az EU óriási bírságának

Az Apple jogi útra terelte az Európai Bizottság 500 millió eurós bírságát, amelyet a tech óriás a digitális piacokról szóló törvény megsértése miatt kapott.

Nekimegy az Apple az EU óriási bírságának
Megosztás

Jó hír érkezett Európából

Az euróövezeti befektetői hangulat júliusban a vártnál nagyobb mértékben javult, és több mint három éve nem látott szintre emelkedett, ami a térség gazdasági fellendülésének kiszélesedését jelzi.

Jó hír érkezett Európából
Megosztás

A volfrám-sztori: ez a kritikus fém hozhatja el a következő befektetési őrületet

A nyersanyagpiacok világában időről időre felbukkan egy-egy „rejtőzködő”, a nagy közönség által szinte ismeretlen fém, amely az ipari fejlődés, a geopolitika és a technológiai áttörések metszéspontjában hirtelen kulcsszereplővé válik. Egyre több jel utal arra, hogy a jövőben a volfrám egy ilyen anyaggá válhat – a hirtelen érkező reflektorfény pedig egyben egy nagyon izgalmas befektetési lehetőséget is teremt.

A volfrám-sztori: ez a kritikus fém hozhatja el a következő befektetési őrületet
Megosztás

Sokba kerül Musk új pártja a befektetőknek - Nagy esésben a Tesla

A Tesla részvényei 7 százalékos mínuszban állnak a nyitás előtti kereskedésben, miután Elon Musk bejelentette, hogy új amerikai politikai pártot alapít, ami tovább mélyítette a Donald Trump elnökkel fennálló konfliktusát.

Sokba kerül Musk új pártja a befektetőknek - Nagy esésben a Tesla
Megosztás

Nagyon szomorú hír érkezett Magyarországról

Havi alapon visszaesett, éves szinten nőtt a kiskereskedelem Magyarországon. A makrogazdasági elemzők szerint minden várakozást alulmúló adat érkezett.

Nagyon szomorú hír érkezett Magyarországról
Megosztás

Bizonytalankodnak az európai tőzsdék

Az átfogó európai STOXX 600 index stagnált a reggeli kereskedésben. A főbb regionális indexek vegyes képet mutattak: a német DAX 0,4 százalékkal erősödött, a francia CAC 40 0,1 százalékkal gyengült, a spanyol IBEX 0,1 százalékkal emelkedett, míg a brit FTSE 100 0,2 százalékkal csökkent.

Kereskedelmi háborús hírek mozgatják ma reggel a tőzsdéket,

Trump vasárnap bejelentette, hogy az Egyesült Államok több kereskedelmi megállapodás véglegesítéséhez közeledik, és július 9-ig értesíti az érintett országokat a magasabb vámtarifákról, amelyek augusztus 1-jén lépnek életbe. Az amerikai elnök további 10%-os vámot helyezett kilátásba azon országokkal szemben, amelyek a fejlődő BRICS-országok "Amerika-ellenes politikájával" azonosulnak. Egy fehér házi tisztviselő pénteken közölte, hogy az USA és az EU közötti kereskedelmi tárgyalások folytatódnak, és optimisták a gyors megállapodás lehetőségét illetően.

A stoxx szektorindexek közül az európai energiarészvények 1,3%-kal estek, követve az olajárak mozgását, míg a bankszektor 0,6%-kal erősödött.

A vállalati hírek közül kiemelhető, hogy a Capgemini részvényei 2,8 százalékkal zuhantak, miután a francia informatikai szolgáltató vállalat bejelentette, hogy 3,3 milliárd dolláros készpénzes ajánlattal megvásárolja a WNS technológiai kiszervezéssel foglalkozó céget.

Megosztás

Jelentős támogatást jelenthet a 3 százalékos hitelprogram az ingatlanvásárlóknak

A Duna House közzétette második negyedéves előzetes számait, mind a pénzügyi közvetítés, mind a hálózati jutalékbevétel növekedni tudott az előző év azonos időszakához képest. A magyar piacon a múlt héten meghirdetett 3 százalékos hitelprogram jelentős támogatást jelenthet az ingatlanvásárlóknak - olvasható a cég közleményében.

Jelentős támogatást jelenthet a 3 százalékos hitelprogram az ingatlanvásárlóknak
Megosztás

Eséssel kezdi a napot a BUX

Az európai tőzsdéken vegyes elmozdulásokkal indul a kereskedés az újabb kereskedelmi háborús hírek közepette, a BUX kissé esik a nyitást követő percekben.

Eséssel kezdi a napot a BUX
Megosztás

Jelentős felvásárlás jön az informatikában

A Capgemini francia informatikai szolgáltató 3,3 milliárd dolláros készpénzes ajánlattal megvásárolja a WNS üzleti transzformációs és szolgáltató vállalatot.

Jelentős felvásárlás jön az informatikában
Megosztás

A hongkongi tőzsdére lépett az Apple beszállítója

Az Apple beszállítója, a Lens Technology 607 millió dollárt vont be hongkongi tőzsdei bevezetésével, miután részvényeit a meghirdetett ársáv felső határán árazta be - jelentette a Bloomberg.

A hongkongi tőzsdére lépett az Apple beszállítója
Megosztás

Nem kellett sokat várni Trump válaszára - Páros lábbal szállt bele az amerikai elnök Moszkva szövetségeseibe

Tegnap az Oroszországhoz húzó BRICS tagállamok közös nyilatkozatban ítélték el az Egyesült Államok Irán ellen indított támadását. Az amerikai elnök válaszára sem kellett sokat várni: Trump billentyűzetet ragadott, és a Truth Socialön szállt bele a gazdasági szövetségbe.

Nem kellett sokat várni Trump válaszára - Páros lábbal szállt bele az amerikai elnök Moszkva szövetségeseibe
Megosztás

Mi történik a tőzsdéken?

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Pénteken nem volt kereskedés az amerikai tőzsdéken, a Függetlenség napját ünnepelték a befektetők, így innen nem érkezett iránymutatás.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel esés látszik, a Nikkei 0,56 százalékot esett, a Hang Seng 0,34 százalékkal került lejjebb, míg a CSI 300 0,62 százalékos mínuszban van.
  • A hangulatot befolyásolhatták Trump hétvégi kijelentései, az amerikai elnök megerősítette, hogy az áprilisban bejelentett vámok életbe lépnek augusztus elején azon országokkal szemben, amelyekkel nem sikerül addig megállapodni.
  • Minimális emelkedésekkel indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a DAX 0,2 százalék pluszban nyithat, a CAC 0,1 százalékkal kerülhet feljebb, míg a FTSE 0,2 százalékot emelkedhet.
  • Eséssel nyithatnak az amerikai tőzsdék a pénteki kereskedési szünnap után, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a Dow Jones 0,3, a S&P 500, és a Nasdaq pedig 0,5 százalék mínuszban nyithat.

Mi várható makro fronton?

Ma rögtön magyar kiskereskedelmi forgalommal kezdődik a hét. A májusi ipari termelés nagyon rosszul sikerült, nagy kérdés, hogy a fogyasztásban látunk-e érdemi felpattanást. Nemzetközi fronton német ipari termelés és euróövezeti kiskereskedelem lesz fontos.

A nap legfontosabb eseménye a Eurogroup találkozó lesz.

A júliusi Eurogroup ülésen több kiemelt téma is napirendre kerül: a tagállamok megvitatják az euróövezeti fiskális politika összehangolását és az övezeti fiskális pozíció alakulását, valamint értékelik az euró nemzetközi tartalékdeviza-szerepét. Szó lesz Bulgária euróövezeti csatlakozásának helyzetéről, illetve sor kerül az Eurogroup elnökének megválasztására is. Emellett egyéb aktuális kérdések is terítékre kerülnek: a digitális euróval kapcsolatos fejleményeket vitatják meg, továbbá folytatják a megtakarítások és beruházások uniójával kapcsolatos munkát.

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 25,5 százalékos elmozdulással a BUX index áll az élen, a sereghajtó 0,2 százalékos eséssel a Nikkei index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 38,8 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Richter papírja áll 2,1 százalékos eséssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 26,9 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 44 828,53 0,0% 2,3% 5,7% 5,4% 14,0% 73,6%
S&P 500 6 279,35 0,0% 1,7% 5,2% 6,8% 13,4% 100,6%
Nasdaq 22 866,97 0,0% 1,5% 5,3% 8,8% 13,3% 121,1%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 39 810,88 0,1% -0,8% 5,5% -0,2% -2,7% 78,5%
Hang Seng 23 916,06 -0,6% -1,5% 1,1% 19,2% 32,7% -5,7%
CSI 300 3 982,2 0,4% 1,5% 2,9% 1,2% 15,6% -9,9%
Európai részvényindexek              
DAX 23 787,45 -0,6% -1,0% -2,0% 19,5% 28,9% 89,9%
CAC 7 696,27 -0,8% 0,1% -1,4% 4,3% 0,0% 53,7%
FTSE 8 822,91 0,0% 0,3% 0,2% 8,0% 7,1% 43,3%
FTSE MIB 39 622,11 -0,8% -0,3% -1,1% 15,9% 16,2% 100,9%
IBEX 13 973 -1,5% 0,0% -0,9% 20,5% 26,3% 88,7%
Régiós részvényindexek              
BUX 99 589,81 -0,3% 1,6% 3,0% 25,5% 37,6% 177,2%
ATX 4 384,34 -1,1% -0,8% -0,3% 19,7% 18,1% 92,9%
PX 2 151,87 -0,6% 0,8% -0,4% 22,3% 36,9% 129,4%
Magyar blue chipek              
OTP 27 870 -0,5% 2,8% 2,5% 28,5% 53,8% 159,0%
Mol 3 016 -0,1% 2,0% 5,7% 10,5% 2,3% 62,3%
Richter 10 180 -0,4% 0,7% 1,5% -2,1% 5,5% 49,8%
Magyar Telekom 1 768 -0,5% -1,6% 0,5% 38,8% 69,3% 359,2%
Nyersanyagok              
WTI 68,13 0,0% 2,2% 7,2% -5,9% -20,0% 67,6%
Brent 68,75 0,0% 1,5% 5,9% -8,0% -21,5% 60,3%
Arany 3 332,78 0,2% 1,8% -1,2% 26,9% 41,2% 87,7%
Devizák              
EURHUF 398,7 -0,1% 0,0% -1,1% -3,1% 1,5% 12,9%
USDHUF 338,4981 -0,3% -0,5% -4,0% -14,8% -6,9% 7,8%
GBPHUF 462,6750 -0,1% -0,9% -3,4% -7,0% -0,3% 17,9%
EURUSD 1,1779 0,2% 0,5% 3,0% 13,7% 9,0% 4,8%
USDJPY 145,0950 0,0% 0,1% 1,4% -7,7% -9,9% 34,9%
GBPUSD 1,3643 0,0% -0,5% 0,5% 8,9% 6,9% 9,4%
Kriptovaluták              
Bitcoin 108 033 -1,5% 0,9% 3,1% 14,5% 89,4% 1 092,0%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 4,34 0,0% 1,6% -0,3% -5,2% -0,2% 546,8%
10 éves német állampapírhozam 2,57 -0,5% -1,2% 1,7% 8,6% 0,2% -648,5%
10 éves magyar állampapírhozam 7,04 -0,1% -1,0% -0,7% 6,3% 1,4% 204,8%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: Jackyenjoyphotography

Megosztás

Ez megint fájni fog? Jön az adat, amit már évek óta félve várunk

Kedd reggel publikálja a KSH a júniusi inflációs statisztikát, ami az elemzők többsége szerint további kismértékű emelkedést hoz majd a májusi 4,4%-os áremelkedéshez képest. Mindez az önkéntes és kikényszerített árkorlátozások mellett kifejezetten rossz hír lenne, hiszen a mesterségesen kordában tartott árak mellett is a magyar áremelkedés a legmagasabbak között van Európában. Ráadásul a 4 százalék feletti infláció egyben azt is jelenti, hogy a jegybanknak nincs tere csökkenteni az alapkamatot a következő hónapokban.

Ez megint fájni fog? Jön az adat, amit már évek óta félve várunk
Megosztás

A héten Trump eldönti, mi lesz a forinttal

A héten kevésbé sűrű a gazdasági naptár, de annál nagyobb jelentőségű eseményeket találtunk benne. Ezek közül is kiemelkedik a hazai infációs adat, a Fed kamatdöntése és az EU-USA kereskedelmi tárgyalások eredménye.

A héten Trump eldönti, mi lesz a forinttal

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

RSM Blog

Értékpapír és állampapír öröklése

A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért

Holdblog

Németország hűti legjobban a világot

Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze... The post Németorsz

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Interaktív online előadás

Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez

Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.

Ez is érdekelhet