
Bár az egész évet nézve megelőzte a repülős utak száma az autósokét, a nyári hónapokban még mindig a külföldi autós utak és a közelebbi célpontok dominálnak – derült ki az alkuszcég adataiból. Június eleje és július közepe között az autós utazások aránya 48,8 százalékos volt, szemben az egy évvel korábbi 50,1 százalékkal. Ezzel párhuzamosan a repülős utak aránya 39,6 százalékra nőtt a múlt évi 37,7 százalékról.
Január óta július közepéig összesen több mint 77 ezer utasbiztosítást kötöttek autós utazásokhoz az érintettek, ami majdnem 5 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten. A repülős utazásokra kötött biztosítások száma ugyanebben az időszakban meghaladta a 81 ezret, ami közel 13 százalékos emelkedést jelent.
Az autós utakra a nyári szezonban kötött biztosítások szerint az Adria partján lévő települések számítanak a legnépszerűbb célpontoknak:
- a horvátországi autós utazások adták a biztosítások 34 százalékát ezen a nyáron,
- a második helyen áll Olaszország 18 százalékkal, majd
- Ausztria következik 11 százalékkal,
- az első ötben szerepel még Szlovénia 8 és
- és Románia 4 százalékkal.
A nyáron megkötött valamennyi, azaz autós, repülős, vonatos, buszos és egyéb utazásokra szóló biztosítások átlagdíja 13 ezer forint volt, a napi átlagdíj pedig 720 forintot tett ki fejenként, ami 4 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten – közölte a cég.
Minden külföldi utazásnál kulcskérdés a biztosítás, az autós nyaralásnál viszont érdemes az assistance-szolgáltatást igénybe venni.
Ha ugyanis az autó külföldön lerobban vagy meghibásodik, akkor könnyen kiszolgáltatottá válhat valaki – hívta fel a figyelmet Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója. Egy assistance csomag nemcsak a helyszíni javítást, hanem csereautó biztosítását vagy akár a sofőrszolgálat megszervezését is tartalmazhatja.
Címlapkép forrása: Shutterstock
Nem teszik zsebre a volt orosz elnök mondatait: „Trump destabilizálni akarja Európát”
Szerinte remek az amerikai elnök érdekérvényesítő képessége.
Trump körbesarcolta a világot, de az EU-s egyezmény véget vethet az eddig kínzó bizonytalanságnak
Végső soron az amerikaiak fizethetik meg elnökük nagyotmondásait.
Megérkezett Magyarországra a Nimbus: kell félni a koronavírus legújabb variánsától?
A szennyvízben mutatták ki.
Trump győzelmének tekintik elemzők az USA-EU-megállapodást
Az EU amerikai energia- és hadi termékek „kényszervásárlását” is vállalta az alku keretében.
Rohamra indultak a páncélosok az erődváros ellen, csúnya lett a vége
Régóta ez volt az első nagyszabású támadás.
Ez bizony fájni fog: profit warning jött az Auditól
Nehéz helyzetbe kerültek a vámok miatt.
Váratlanul felbukkant az oroszok Sz-400-as rendszere a Közel-Kelet hatalmában, sokasodnak a kérdések
Közben Moszkva hiányban szenved.
Máris kongatják a vészharangot: több milliárd eurós csapás éri a német autóipart
A német autóipari ágazat szakmai képviseleti szervezete nagyon nem elégedett.
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Globális minimumadó (GloBE) - gyakori kérdések és gyakorlati válaszok
A globális minimumadó (GloBE) szabályozása 2024-től érdemben érinti a multinacionális vállalatcsoportok magyarországi tagjait is. A szabály célja, hogy minden, 750 millió eurót meghaladó ár
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te
Katasztrófaövezetből virágzó ökoszisztéma: így lett újra a halaké és az úszóké a Szajna
A Szajna valaha egy Párizs szívében húzódó ökológiai katasztrófaövezet volt, de az elmúlt 50 év során a szinte halott csatorna fokozatosan virágzó ökoszisztémává
New York, te kommunista...
Világvége, összeomlás, Szovjetunió - ez vár New Yorkra a republikánusok szerint, ha a demokrata Zohran Mamdani lenne a város polgármestere. De tényleg bibliai méretű pusztulás... The post New
Az erdőtüzek és a hőstressz visszaveti a magzatok fejlődését
A globális felmelegedés hatására egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak a szélsőséges időjárási jeleségek, amelyek hatással vannak a várandós nőkre.


Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
Tényleg túl hosszú az élelmiszer útja? Kiderült, ki mennyit kaszál a magyarok pénzén
Lehetne spórolni a rövidebb az élelmiszerlánccal?
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.