Emelkedéssel próbálkoznak az amerikai tőzsdék
Üzlet

Emelkedéssel próbálkoznak az amerikai tőzsdék

Portfolio
Erősen indult a hét a világ tőzsdéin, hétfőn markáns emelkedés volt a vezető amerikai és európai részvénypiacokon is, kedd reggel pedig az ázsiai börzéken is kitartott a jó hangulat. Kedden a magyar tőzsde eséssel zárt, a százhalombattai finomítóban kitört tűzeset miatt esett a Mol árfolyama, a tűz eloltásának hírére azonban kisebb visszapattanást láthattunk. Közben egyre közelebb került az új történelmi csúcs az OTP-nél, és tovább száguldott a Rába.

Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon, november 18-án jön a Portfolio Investment Day, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.
Megosztás

Óriási meglepetés a General Motosnál, széttépik a részvényt

A General Motors megemelte 2025-ös pénzügyi előrejelzését, miután harmadik negyedéves számai felülmúlták az elemzői várakozásokat, és csökkentette az idei vámterhek becsült hatását. A részvény közel 16%-ot ugrott - számolt be a Cnbc.

Óriási meglepetés a General Motosnál, széttépik a részvényt
Megosztás

Kis emelkedés

A Dow vezetésével továbbra is többnyire emelkedésben vannak az amerikai tőzsdék, a Dow 0,6 százalékos, az S&P 500 pedig 0,1 százalékos pluszban van, a Nasdaq azonban 0,1 százalékot esett.

moCgWC3F
Megosztás

Elon Musk legyőzésére készül három európai nagyvállalat: jelentős egyesülés jöhet az űripariban

A Leonardo igazgatósága kedden napirendre vette a Thales-szal és az Airbusszal közösen létrehozandó európai műholdgyártó cég előzetes megállapodását; a felek akár szerdán jelezhetik, hogy folytatják a veszteséges űripari üzletágak összevonásának előkészítését.

Elon Musk legyőzésére készül három európai nagyvállalat: jelentős egyesülés jöhet az űripariban
Megosztás

Nagy mozgások voltak ma a magyar tőzsdén

Eséssel zárta a napot a magyar tőzsde, miközben néhány egyedi papír jelentős elmozdulásokat produkált. A Rába folytatta a ralit, miközben a 4iG árfolyama beszakadt az elmúlt időszak meredek emelkedése után.

Nagy mozgások voltak ma a magyar tőzsdén
Megosztás

Nagy veszélybe került a pénzed, épp most ért véget az elmúlt évtizedek legnagyobb menetelése

Valóságos őrület alakult ki az elmúlt hetekben az év egyik legjobb befektetésénél. Ráadásul most egy nagyon veszélyes folyamat indult el a piacon, ami komoly veszélybe sodorja a pénzedet is. Elemzésünkben ezzel a folyamattal, és lehetséges kimeneteleivel fogunk foglalkozni. Emellett pedig több fontos következtetést is levonunk.  Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon, november 18-án jön a Portfolio Investment Day, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

Nagy veszélybe került a pénzed, épp most ért véget az elmúlt évtizedek legnagyobb menetelése
Megosztás

Stratégiai megállapodást kötött a Waberer's: Budapest közelében épülhet az új Selyemút európai kapuja

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Waberer’s Csoport a KTZ Express-szel, amely a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalata. A megállapodás célja, hogy a felek közös vállalatot hozzanak létre egy, Budapest térségében megvalósuló intermodális terminál, gyűjtőpont fejlesztésére és üzemeltetésére. A terminál a Transzkaszpi Nemzetközi Szállítási Útvonal (másnéven Middle Corridor) – az új Selyemút – európai végpontjaként, logisztikai hubjaként szolgál majd. A fejlesztés mellett a felek abban is megállapodtak, hogy a Kínából Európába irányuló konténerforgalmat közösen bonyolítják le, a Waberer’s Csoport végezheti az Európán belüli vasúti és közúti szállítási feladatokat, míg a KTZ az ázsiai szállítási útvonalakért felelős.

Stratégiai megállapodást kötött a Waberer's: Budapest közelében épülhet az új Selyemút európai kapuja
Megosztás

Kilőtt a General Motors

A General Motors a vártnál jobb harmadik negyedéves eredményeket közölt, ezért megemelte a 2025-ös pénzügyi előrejelzését. Ennek örülnek a befektetők,

már 13 százalékos pluszban van a jegyzés.

A mostani emelkedés következtében egyébként egészen 2022 január óta nem látott szintre emelkedett az árfolyam.

GM_2025-10-21_15-51-09
Megosztás

Kis mozgások Amerikában

A nyitást követően a Dow 0,1 százalékos pluszban van, az S&P 500 stagnál, a Nadaq pedig 0,2 százalékos mínuszban van.

Megosztás

Itt a Mol bejelentése: sikerült eloltani a tüzet!

Sikerült eloltani a tüzet a Dunai Finomító AV3 üzemében - közölte a Mol.  

Itt a Mol bejelentése: sikerült eloltani a tüzet!
Megosztás

Hirtelen lefordult a 4iG

A 4iG árfolyama 10 százalékos mínuszba került, holott napon belül már volt 10 százalék feletti pluszban is az árfolyam.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Itt az újabb emelés! Már megint egy magas célár jött ki az OTP-re

42 százalékot emelkedett csak idén az OTP árfolyama, amivel a legjobban teljesítő hazai blue chip, és általában is az egyik legjobban teljesítő magyar részvény 2025-ben. Ma egy jó hírt is kaptak az OTP befektetői: újabb magas célár érkezett a papírokra. Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon, november 18-án jön a Portfolio Investment Day, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

Itt az újabb emelés! Már megint egy magas célár jött ki az OTP-re
Megosztás

Augusztus óta nem látott szinten a Duna House

A Wood megemelte a Duna House részvényeire vonatkozó célárát, ennek hatására pedig szép emelkedést láthatunk ma a papírban. Jelenleg 6 százalékos pluszban van az árfolyam, ezzel pedig augusztus óta nem látott csúcsra emelkedtek a cég papírjia.

DUNAHOUSE_2025-10-21_14-43-14
Megosztás

Kis felpattanás a Molnál

2 százalékos mínuszban is volt már a Mol árfolyama ma a Százhalombattai balesetet követően, jelenelg 0,9 százalékos az esés mértéke.

Megosztás

Valósággal felrobbant a Rába árfolyama - Mi áll a háttérben?

Második napja megállás nélkül emeledik a Rába. Csak ma több mint 30 százalékos pluszban van az árfolyam, éppen ezért megnéztük, hogy pontosan mi is állhat a rendkívüli emelkedés hátterében, kicsit pedig a grafikonokkal is foglalkoztunk. Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon, november 18-án jön a Portfolio Investment Day, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

Valósággal felrobbant a Rába árfolyama - Mi áll a háttérben?
Megosztás

Már 30 százalékos pluszban a Rába

Tovább száguld a Rába: már 30 százalékos pluszban van az árfolyam.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Szélparkot vett az Alteo

Az Alteo bejelentette, hogy élve vételi jogával 100 százalékos tulajdonosává vált a Mecséri Szélpark Kft.-nek.  Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon, november 18-án jön a Portfolio Investment Day, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.  

Szélparkot vett az Alteo
Megosztás

Mol: jelenleg nincs semmilyen arra utaló jel, hogy külső beavatkozás történt volna

Hétfő éjjel tűz keletkezett a Mol Dunai Finomítójának AV3-as desztillációs üzemében Százhalombattán – erősítette meg a vállalat kedd délelőtti sajtótájékoztatóján. Az eseményen Bakos Piroska, a Mol Magyarország szóvivője és Pulay Krisztián, a Mol-csoport Downstream Termelés és Fejlesztés ügyvezető igazgatója számolt be a részletekről.

Mol: jelenleg nincs semmilyen arra utaló jel, hogy külső beavatkozás történt volna
Megosztás

Tovább száguld a Rába és a 4iG

Nagy forgalom mellett száguld a 4iG és a Rába is, előbbi már 8,5, utóbbi pedig 20,2 százalékos pluszban van.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Sajtótájékoztatót tart a Mol

Az olajtársaság kedd délelőtt 11 órakor a Mol Campuson rövid sajtótájékoztatót tart az eset kapcsán, ahol jelen lesz Bakos Piroska, a Mol Magyarország szóvivője, valamint Pulay Krisztián, a Mol-csoport Downstream Termelés és Fejlesztés ügyvezető igazgatója. Az eseményről tudósítunk.

Megosztás

Korrekció az aranynál

Az elmúlt hetek parabolikus emelkedését követően igencsak túlfeszítetté vált az arany, péntek után pedig kedden is gyors esést láthatunk.

Már 2,3 százalékos mínuszban van a fém jegyzése:

WOwaOzAK (1)
Megosztás

Rába rakéta

Elképesztő nagyot megy a Rába, a tegnapi 16 után ma már 21 százalék pluszban áll az árfolyam. A 4iG felvásárlás után a befektetők azt árazzák, hogy komoly hadiipari kompetenciákat építenek ki a cégnél.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Közben a 4iG-t is tépik, már 7 százalék pluszban is állt az árfolyam.

Megosztás

Egyre közelebb a történelmi csúcshoz az OTP

Augusztus közepén 31 ezer forinton ért el új történelmi csúcsot az OTP, ma pedig egészen közel került hozzá, a nap elején 30 890 forinton is állt a jegyzés. A jó tőkepiaci hangulat és az ukrajnai háborúval kapcsolatos közelgő budapesti béketárgyalás megmozgatta a befektetők fantáziáját.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Kis plusszok

Mérsékelten emelkednek az európai tőzsdék kedden, a német DAX és a francia CAC 0,1 százalék pluszban áll, de kitart a jó hangulat a régiós tőzsdéken is, a lengyel, az osztrák és a cseh tőzsde 0,2-0,4 százalékot emelkedett. A magyar BUX index 0,1 százalék pluszban áll, annak ellenére, hogy a százhalombattai tűzeset miatt a Mol árfolyama 1,3 százalékot esett.

Megosztás

Itt a Mol tájékoztatása

Hétfőn este kigyulladt egy alapanyag-feldolgozó üzem Százhalombattán. Ezzel kapcsolatban közleményt tett közzé a Mol, amiben azt írják, hogy tűz a Dunai Finomító AV3-as üzemében tört ki. A tüzet a tűzoltók lokalizálták, és jelenleg is dolgoznak a terület biztosításán. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát a Mol vizsgálja. Az érintett üzemekben a vészhelyzeti protokoll szerint járnak el, a kárfelméréssel párhuzamosan fokozatosan visszaindítják a tűzben nem érintett üzemegységeket. A következő időszakban a belföldi ellátásra fognak koncentrálni, és mérlegelik a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is. A hatóságok folyamatosan monitorozzák a levegő minőségét, és egészségügyi határérték feletti értéket nem mértek. A belföldi üzemanyagellátás biztosított, a helyzetről folyamatosan tájékoztat a Mol.

A reggeli 1,5 után jelenleg 1,2 százalék mínuszban áll a Mol árfolyama.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Megosztás

Masszív céláremelés jött a Duna House-ra

Erős alapfolyamatok, gyorsan növekvő jelzálogpiacok és lehetséges akvizíciók adhatnak új lendületet a Duna House (DH) részvényének, ez derül ki a Wood legfrissebb elemzéséből. A társaság fő piacain, Olaszországban, Lengyelországban és Magyarországon egyszerre tapasztalható élénkülés a lakáspiacon és a hitelközvetítésben, ami jelentős profitnövekedést vetít előre. A Wood alaposan megemelte a DH-ra vonatkozó célárát. Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon, november 18-án jön a Portfolio Investment Day, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

Masszív céláremelés jött a Duna House-ra
Megosztás

Száguld a Rába

Ma is nagyot megy a Rába, a tegnapi 16 százalék után ma újabb 9 százalékot emelkedett, ezzel idén már 127 százalékot emelkedett az árfolyama. A befektetők fantáziáját az mozgatta meg, hogy a 4iG többségi tulajdonrészt szerez a gépgyártóban, és komoly hadiipari kompetenciákat építenek ki a cégnél.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Hullámzó kereskedés

Mind a 4 hazai blue chip eséssel nyitott, azóta az OTP és a Magyar Telekom már kis pluszban áll, a százhalombattai tűzeset miatt a Mol 1 százalék feletti mínuszban áll, és 0,4 százalékot esett a Richter. A BUX index 0,2 százalékkal került lejjebb.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Esik a Mol

Közel 1,5 százalék mínuszban nyitott a Mol árfolyama, miután hétfőn tűz ütött ki a százhalombattai olajfinomítóban.

Egy alapanyag-feldolgozó üzem gyulladt ki Százhalombattán. A helyszínre elsőként a Mol létesítményi tűzoltói érkeztek ki, az esethez érdi, törökbálinti, fővárosi, szigetszentmiklósi hivatásos tűzoltókat, a Pest vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot, valamint a fővárosi és a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi mobil labort riasztották. A rajok hab- és vízágyúkkal oltják a tüzet. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.

Megosztás

Fontos megállapodás az Egyesült Államok és Ausztrália között - Szárnyalnak a ritkaföldfém-részvények

Szárnyalnak az ausztrál ritkaföldfém- és kritikus nyersanyag-termelők részvényei kedden, miután az Egyesült Államok és Ausztrália bejelentett egy akár 8,5 milliárd dollár értékű ásványianyag-megállapodást, írja a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon, november 18-án jön a Portfolio Investment Day, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

Fontos megállapodás az Egyesült Államok és Ausztrália között - Szárnyalnak a ritkaföldfém-részvények
Megosztás

A kormányzati leállás miatt még a Magnum jégkrémgyártó tőzsdei bevezetése is csúszik

Az amerikai kormányzati leállás újabb globális nagyvállalat terveit húzta keresztbe. Az Unilever kénytelen volt módosítani a Magnum jégkrémmárka leválasztásának menetrendjét, ez pedig a tőzsdei bevezetést is érintheti, írja a Bloomberg.

A kormányzati leállás miatt még a Magnum jégkrémgyártó tőzsdei bevezetése is csúszik
Megosztás

Jó a hangulat

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 1,1 százalékkal került feljebb, a S&P 500 1,1 százalék pluszban fejezte be a napot, míg a Nasdaq 1,3 százalékot emelkedett.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel a Nikkei 0,19 százalékos pluszban van, a Hang Seng 1,48 százalékos pluszban áll, míg a CSI 300 0,45 százalékot esett.
  • Jó hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék, a határidős részvényindexek állása alapján a DAX 0,44 százalék pluszban nyithat, a CAC 0,31 százalékkal kerülhet feljebb, míg a FTSE 0,64 százalékot emelkedhet.
  • Eséssel nyithatnak az amerikai tőzsdék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a Dow Jones 0,08 százalékkal kerülhet lejjebb, a S&P 500 0,08 százalékot eshet, míg a Nasdaq 0,11 százalék mínuszban nyithat.

 

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 36,5 százalékos elmozdulással az IBEX index áll az élen, a sereghajtó 9,8 százalékos emelkedéssel a Dow Jones index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban az OTP részvénye teljesített 41,3 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Richter papírja áll 0,5 százalékos eséssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 65,6 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 46 706,58 1,1% 1,4% 0,8% 9,8% 7,9% 65,0%
S&P 500 6 735,13 1,1% 1,2% 1,1% 14,5% 14,8% 95,6%
Nasdaq 25 141,02 1,3% 1,6% 2,1% 19,6% 23,7% 115,3%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 49 185,5 3,4% 2,3% 9,2% 23,3% 26,2% 108,7%
Hang Seng 25 858,83 2,4% -0,1% -2,6% 28,9% 24,3% 5,2%
CSI 300 4 538,22 0,5% -1,2% 0,8% 15,3% 15,6% -5,3%
Európai részvényindexek              
DAX 24 258,8 1,8% -0,5% 2,6% 21,8% 23,4% 90,5%
CAC 8 206,07 0,4% 3,4% 4,5% 11,2% 7,8% 66,5%
FTSE 9 403,57 0,5% -0,4% 2,0% 15,1% 12,5% 59,7%
FTSE MIB 42 392,36 1,5% 0,5% 0,2% 24,0% 20,4% 117,6%
IBEX 15 828,3 1,5% 1,8% 3,7% 36,5% 32,7% 128,5%
Régiós részvényindexek              
BUX 103 789,8 0,8% 1,2% 3,7% 30,8% 39,8% 208,0%
ATX 4 612,7 0,7% -2,5% -0,3% 25,9% 27,2% 110,2%
PX 2 342,33 0,1% -1,4% 2,1% 33,1% 43,9% 169,2%
Magyar blue chipek              
OTP 30 650 1,1% 1,8% 4,2% 41,3% 61,9% 205,6%
Mol 2 770 0,9% -0,9% -0,1% 1,5% 4,8% 69,3%
Richter 10 350 -0,1% -0,8% 5,7% -0,5% -5,6% 52,9%
Magyar Telekom 1 772 -0,8% -1,2% -4,1% 39,1% 65,0% 404,8%
Nyersanyagok              
WTI 58,34 0,1% -2,4% -7,4% -19,5% -16,4% 40,4%
Brent 61,06 -0,4% -3,6% -8,5% -18,3% -16,0% 41,3%
Arany 4 346,5 2,5% 6,1% 18,4% 65,6% 59,9% 127,8%
Devizák              
EURHUF 388,6750 -0,2% -0,9% -0,5% -5,5% -2,8% 6,7%
USDHUF 333,5121 -0,1% -1,6% 0,4% -16,0% -9,4% 8,3%
GBPHUF 447,7949 -0,2% -0,8% 0,0% -10,0% -6,8% 12,7%
EURUSD 1,1654 -0,1% 0,8% -0,9% 12,5% 7,3% -1,5%
USDJPY 150,4250 0,0% -1,3% 1,7% -4,3% 0,5% 42,5%
GBPUSD 1,3416 0,2% 0,7% -0,5% 7,1% 2,9% 3,5%
Kriptovaluták              
Bitcoin 110 580 3,9% -4,1% -4,4% 17,2% 61,6% 827,6%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 3,97 -0,5% -1,8% -3,4% -13,3% -2,7% 397,4%
10 éves német állampapírhozam 2,55 0,3% -1,8% -5,9% 7,7% 16,6% -522,1%
10 éves magyar állampapírhozam 6,85 0,0% 0,0% -1,3% 3,5% 3,0% 195,3%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: ANDREY DENISYUK

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

RSM Blog

KIVA 2025 - Mi változott?

A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Holdblog

Forradalom a konnektorban

Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Kasza Elliott-tal

Comcast Corporation - elemzés

Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

SZOLNOK - Finanszírozás a gyakorlatban

SZOLNOK - Finanszírozás a gyakorlatban

2025. október 21.

A mindent meghatározó döntés

2025. október 21.

Portfolio Banking Technology 2025

2025. november 4.

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet