Musk szombaton élesen bírálta a döntést az X-en.
Az EU-t fel kellene számolni, és vissza kellene adni a szuverenitást az egyes országoknak, hogy a kormányok jobban képviselhessék népüket
– írta, majd hozzátette: "AbolishTheEU". A vállalkozó azt is közölte, hogy a bírság nemcsak a platformot, hanem őt személyesen is érinti.
Marco Rubio külügyminiszter szerint a bírság "nemcsak az X elleni támadás, hanem az összes amerikai technológiai platform és az amerikai nép elleni támadás külföldi kormányok részéről". Howard Lutnick kereskedelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy a DSA célja a szólásszabadság, valamint az amerikai technológiai vállalatok elfojtása.
JD Vance alelnök már a bírság bejelentése előtt kijelentette, hogy az EU-nak a szólásszabadságot kellene támogatnia, ahelyett hogy amerikai vállalatokat támadna. Brendan Carr, a Szövetségi Kommunikációs Bizottság elnöke úgy fogalmazott:
Európa ismét büntet egy sikeres amerikai techcéget azért, mert sikeres amerikai techcég.
Thomas Reigner, a Bizottság szóvivője a pénteki sajtótájékoztatón hangsúlyozta,
hogy a döntésnek semmi köze a tartalommoderáláshoz.
Kijelentette, hogy az eljárás kizárólag az uniós polgároknak járó átláthatósági előírások betartatásáról szól.
A Bizottság döntése három területre terjed ki:
- az X úgynevezett "kék pipájának" megtévesztő jellegére,
- a hirdetési adattár elégtelen átláthatóságára,
- valamint arra, hogy a platform nem biztosít megfelelő hozzáférést a kutatók számára a nyilvános adatokhoz.
A testület közleménye szerint az X "hitelesített fiók" jelzése félrevezeti a felhasználókat, mivel bárki megvásárolhatja a státuszt anélkül, hogy a vállalat érdemben ellenőrizné a fiók mögött álló személy kilétét. Ez a gyakorlat a Bizottság szerint fokozottan kiteszi a felhasználókat a csalásoknak és a rosszindulatú szereplők manipulációinak.
Címlapkép forrása: Stefani Reynolds/Bloomberg via Getty Images
Fordulat a Trump-kormány tervében? A Boeing vezetője elárulta, kik maradhatnak érintetlenek
Szerinte a tervek nem érintik a nagy fegyvergyártókat.
Zelenszkij bejelentette: megállapodtak Trump embereivel a béketárgyalások következő lépéseiről
Érdemi megbeszéléseket folytattak.
Az EU felszámolását követeli Elon Musk, miután bírságot kapott a cége
Több amerikai tisztviselő felszólalt a Bizottság döntése ellen.
Végre kiderülhet, mi okozta a tragikus légikatasztrófát, amely 241 ember életét követelte
Összeülnek a nyomozók.
Európai vezetők az amerikai békeközvetítésről tárgyalnak hétfőn az ukrán elnökkel
Emmanuel Macron beszélt a részletekről.
Az ukrán hírszerzés vezetője szerint a katonai csapások nagyobb kárt okoznak Oroszországnak, mint a nyugati szankciók
Az energetikai infrastruktúra helyzetéről beszélt.
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Az el nem költött pénz (és annak elköltése) - könyvajánló
"...nem létezik elköltetlen pénz. Minden egyes centet elköltesz, amit valaha megkerestél. Minden dollárt elköltesz a bankszámládról, akár tudsz róla, akár nem. Az el nem költött... The post
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .

