Néhány kilengéstől eltekintve az amerikai dollár a második világháború vége óta vitathatatlanul a globális tartalékvaluta szerepét tölti be. Ez a státusz lehetővé tette az amerikai kormány számára, hogy alacsonyabb kamatszintek mellett finanszírozza magát annál, mint ami akkor lenne lehetséges, ha a jegybankok és a magánbefektetők nem tekintenék az amerikai állampapírokat a „biztonságos eszköz” megtestesítőinek.
Az 1960-as években Valéry Giscard d’Estaing, Franciaország akkori pénzügyminisztere ezt az amerikai tartalékvaluta-monopóliumból fakadó előnyt „túlzott kiváltságnak” nevezte. Idővel azonban ez a kiváltság – amelyet az amerikai állampapírok iránti tartós kereslet támaszt alá – amerikai politikusok és döntéshozók generációit termelte ki, akik mit sem törődnek az Egyesült Államok növekvő folyó fizetési mérleg-hiányából és költségvetési deficitjéből fakadó kockázatokkal.
A helyzetet tovább súlyosbította, hogy az amerikai jegybank, a Federal Reserve, a 2008-as globális pénzügyi válság után hosszú időn át „alacsonyan tartotta” az irányadó kamatot. Sokan a „hosszú időt” egyenesen „örökre”-ként értelmezték. Magától értetődőnek vették, hogy az amerikai gazdasági növekedés tartósan meghaladja majd az államadósság reálkamatát, amely történelmi összevetésben kivételesen alacsony marad.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!