Az egyszeri tételektől megtisztított működési eredmény 5,6 milliárd svéd koronáról 1,8 milliárd koronára esett vissza, miközben az árbevétel 16 százalékkal csökkent.
Håkan Samuelsson vezérigazgató közleményében azt mondta, hogy a vállalat teljesítményét több külső tényező is rontotta. Ilyen volt az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti importvámok emelkedése, valamint az erősödő svéd korona kedvezőtlen árfolyamhatása. Emellett a gyenge kereslet lefelé nyomta az árakat, az amerikai elektromosautó-támogatások megszüntetése pedig tovább rontotta az értékesítést.
Mind a nyereség, mind az árbevétel elmaradt a piaci várakozásoktól.
Donald Trump amerikai elnök tavaly, a globális kereskedelmi kapcsolatok újratárgyalásának jegyében, 2,5 százalékról 27,5 százalékra emelte az Európai Unióból érkező autók vámját. Ezt a későbbiekben 15 százalékra mérsékelték, visszamenőleges hatállyal, augusztus 1-jétől alkalmazva. A Volvo az amerikai piacra szánt autóinak többségét európai gyáraiból exportálja. A vállalat bruttó marzsa – amelyet az elemzők a vámok hatásának mérésére használnak – 15,8 százalékra esett a harmadik negyedéves 20,4 százalékról, illetve az egy évvel korábbi 17,1 százalékról.
A cég 2026-ra tervezi, hogy ismét fenntartható, éves szintű volumennövekedési pályára álljon. A folyamatban lévő átalakítási program a terveknek megfelelően halad.
Fredrik Hansson pénzügyi igazgató elmondta, hogy hosszú listájuk van a még végrehajtandó költségcsökkentési intézkedésekről. Hozzátette: a Geelyvel való együttműködésből származó szinergiák kiaknázása – különösen a mechanikus alkatrészek területén – még csak most kezdődött el.
A vállalat 2025-re nem javasol osztalékfizetést.
A működési eredmény zuhanása a részvényárfolyam történelmi esésbe taszította, jelenleg 18,5 százalékos mínuszban van a papír. Ha az esés kitart, ez lehet a részvény eddigi legrosszabb kereskedési napja.

Forrás: Reuters
Címlapkép forrása: Portfolio
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Trump megüzente: nem lehet légvárakra építve lekenyerezni őt
A Trump-adminisztráció elkezdte behajtani az 550 milliárd dolláros tavalyi beruházási ígéretet.
Rekordméretű partraszállás a "NATO tengerén": több ezer katona sorakozott fel a világ legerősebb hadserege nélkül
Közvetlenül nem vesznek részt.
Visszatér a tél Magyarországra - Hófúvás és mínusz 15 fok jöhet a hétvégén
Újabb hidegbetörés érkezik az országba.
Kiszivárgott: titokban egyeztet Trump jobbkeze a rezsimváltásról – Igazi barátként trécsel a volt diktátor unokájával
"A következő Delcyt keresik."
Újabb európai ország zárná el a közösségi médiát a fiatalok elől
Jön a digitális nagykorúság korhatára.
Amikor legutóbb ilyen történt, gyorsan lehetett sok pénzt keresni ezzel a részvénnyel!
80-90 százalékos emelkedéseket láthattunk.
Jönnek az Otthon Start-lakóparkok: ezekben a rozsdaövezetekben épülhetnek
Megjelent a Portfolio Checklist szerdai adása.
Megszólalt az ukrán nemzetbiztonság: nem mondott igazat a volt főparancsnok, akit Zelenszkij riválisának tartanak?
Egy sztriptízbár is felsejlik a történetben.
A NAV fókuszában a duális képzéshez kapcsolódó szocho kedvezmény
Egyre gyakoribb, hogy a NAV átfogó ellenőrzésekben célzottan vizsgálja a duális képzéshez kapcsolódó szocho-kedvezmény jogszerű igénybevételét. A gyakorlatban nem elég, hogy a képzés meg
Hogyan érdemes a kamatperiódust, azaz a kamatfixálás hosszát megválasztani?
A hitelajánlat, a bank kiválasztásánál a legtöbb adós számára a kamat, törlesztő, THM értéke a legfontosabb. Ezek valóban nagyon lényeges mutatók, azonban nem árt figyelni a kamatperiódus
Gazdagabb és egyenlőbb
A vagyoneloszlás kérdése erős érzelmeket és politikai vitákat vált ki. A közkeletű vélekedés úgy tudja, hogy míg a gazdagok egyre gazdagabbak lesznek, addig a szegények egyre szegényebbek,
Az AI-mítosz vége?
Balogh András Ábel, a Gránit Alapkezelő portfóliómenedzser-gyakornoka azt járja körül, miért "fordult a narratíva" 2026 elején: miközben a szélesebb piac új csúcsokat is láthat, a techno
Sérülékenyebb bankrendszert szülhet a digitális jegybankpénz?
A digitális jegybankpénz gyorsabb fizetéseket tesz lehetővé, de csökkentheti a kereskedelmi bankok betétállományát.
Rég kezdték ilyen jól az évet a fejlődő piacok
Az ábra a globális feltörekvő (fejlődő) piaci részvényalapok éves nettó tőkebeáramlását mutatja heti bontásban, különböző évek összehasonlításával. Jól látni: ez az év erősebben
Európában jobb élni, de Amerikában nagyobbat lehet nyerni
Az utóbbi hetekben vírusként terjedt az alábbi ábra, hát lássuk mit is sugall. Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok életminőségi mutatóit összevető táblázat... The post Euró
Követett részvények - 2026. február
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Saját sírját ássa Európa: súlyos válságok után jöhet a várt fordulat – De mi lesz Magyarországgal?
A felbomlás vagy a feltámadás küszübén állunk?
Simán elveszi a munkád és a profitod is az AI: ezek a szektorok vannak veszélyben
Tényleg rombolna a mesterséges intelligencia?
Meddig tart az Otthon Start hatása a lakáspiacon?
Akár a fékezés is benne van a pakliban?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Bikák és Medvék: Kivel jobb haverkodni a tőzsdén?
Hogyan ismerd fel, hogy épp emelkedő (bull) vagy csökkenő (bear) piacon jársz? Megtanulhatod, mikor érdemes növelni a kockázatvállalást, és mikor jobb óvatosan hátrálni.


