Előfizetői tartalom

Az állami csodafegyver, amivel nem lehet felvenni a versenyt

Alapvetően az elmúlt években már legalább ötletelés szintjén elhangzott tőzsdefejlesztési javaslatokat gyűjtötte össze az MNB a versenyképességi programjában, vannak azonban új elemei is a jegybank javaslatcsomagjának, ezek közül a hazai tőzsdei befektetésekre fókuszáló alapok felállítása az egyik legizgalmasabb téma, hiszen az ötlet megvalósításának akár komoly piactorzító hatása is lehet, mondták el három nagy hazai befektetési szolgáltató vezetői. Cselovszki Róberttel, az Erste Bank Pénz-, Tőkepiacok és Vagyonkezelés divízió vezetőjével, Régely Károllyal, a Concorde Értékpapír vezérigazgatójával és Szécsényi Bálinttal, az Equilor vezérigazgatójával beszélgettünk az MNB versenyképességi programjának tőkepiaci fejlesztésről szóló javaslatairól.

Találtatok új elemeket az MNB programjának tőzsdefejlesztésről szóló részében?Cselovszki Róbert: Alapjaiban véve szinte mindenről volt már szó, legalább az ötletelés szintjén. Ez teljesen összhangban van azzal, hogy az MNB már évek óta szabályozó hatóságként és piaci szereplőként egyaránt elkötelezett a hazai tőkepiac fejlesztése iránt. A most nyilvánosságra hozott...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés