Visszafogná az olajtermelést Oroszország és Szaúd-Arábia

2018. november 7. 12:49    
nyomtatás
 
A keddi újabb nagy esést követően szerdán emelkednek az árfolyamok a nemzetközi olajpiacon. Az árak kéthónapos mélypontról emelkednek azután, hogy olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint Oroszország és Szaúd-Arábia a kitermelés 2019-es csökkentésének lehetőségéről egyeztet.


A két, együttesen a globális olajtermelés több mint 20 százalékát biztosító ország kétoldalú tárgyalásokat folytat arról, hogy 2019-ben mérsékelhetik olajtermelésüket az orosz TASS hírügynökség Reuters által idézett beszámolója szerint. A lépést, illetve az erről szóló információ megszellőztetését egyfajta verbális intervencióként értékelte Olivier Jakob, a Petromatrix elemzője, amely az árak megtámasztását szolgálhatja.

A Brent árfolyama szerda kora délután közel 2 százalékkal erősödve 73 dollár felett jár.

Visszafogná az olajtermelést Oroszország és Szaúd-Arábia


A WTI jegyzése hasonló mértékű emelkedéssel 63 közelében áll ugyanekkor.

Visszafogná az olajtermelést Oroszország és Szaúd-Arábia


A keddi esésben szerepet játszhatott az is, hogy az Egyesült Államok energiainformációs hivatala (EIA) 1,5-2,6 százalékkal emelte a 2018-2019-es tengerentúli olajtermelésre vonatkozó várakozását, átlagosan napi 10,9, illetve 12,06 millió hordóra. Ugyanekkor az EIA 2,4-6,8 százalékkal lefelé módosította az árvárakozásait, ezek szerint idén átlagosan 66,79 dolláros, jövőre pedig 64,85 dolláros hordónkénti WTI-árfolyamra számít, míg a Brent esetében 73,12 (-1,8%), illetve 71,92 dollár (-4,2 százalék) az új, lefelé módosított árvárakozás.

Az árfolyamok október elejére négyéves csúcsra emelkedtek, nagyrészt a november elején életbe lépett, az iráni olajexport megszüntetését célzó amerikai szankciókkal, és azok kínálatcsökkentő hatásaival kapcsolatos befektetői várakozások hatására. Az előrejelzések között ismét felbukkantak a már idénre 100 dolláros árat prognosztizáló várakozások, azonban az elemzők, a Nemzetközi Energiaügynökség és az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete) már korábban is arra számított, hogy 2019-ben ismét bőséges lehet a kínálat a globális olajpiacon. Október eleje óta azonban az árak esésnek indultak. Amellett, hogy az Egyesült Államok ismétlődően jelezte, a szankciók alól átmeneti mentességet ad azon országoknak, amelyeknek több időbe telik az iráni beszerzések helyettesítése, az elmúlt hetek tartalék- és termelési adatai is arra utaltak, a kínálati hiánnyal kapcsolatos aggályok túlzóak.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium