Már be is perelték Muskot a keddi bejelentéséért

2018. augusztus 12. 16:43    
nyomtatás
 
Egymástól függetlenül ketten is beperelték Elon Muskot, a felperesek szerint Musk szövetségi jogszabályokat sértett, amikor keddi bejelentésével felhajtotta a Tesla árfolyamát.

Kereskedés Tesla-részvényekkel a Portfolio Online Tőzsdén!

  • Elon Musk kedden írt arról a Twitteren, hogy azt tervezi, hogy ha 420 dollárra emelkedik a Tesla árfolyama, akkor kivezetik a vállalatot a tőzsdéről. A bejelentés elsőre még csak egy kósza ötletnek tűnt, azonban nem sokkal később Musk a Tesla alkalmazottaihoz írt levelében részletesebben is beszámolt a tervéről.
  • A hírre 11 százalékot emelkedett az árfolyam, elsősorban azért, mert a világ egyik leginkább shortolt részvényénél megijedtek azok a befektetők, akik az árfolyam esésére fogadtak.
  • Musk lépése már aznap komoly aggályokat vetett fel, több szakértő is megszólalt a témában, akik szerint a Tesla alapítója, és a Tesla részvényeinek ötödét birtokló Musk bírságra számíthat tiltott piacbefolyásolás miatt.
  • Nem sokkal Musk bejelentése után jelezte az Amerikai Értékpapírpiaci és Tőzsdefelügyelet (SEC), hogy azonnal vizsgálatot kezd annak érdekében, hogy kiderítsék, nem ütközött-e törvénybe Musk akciója.
  • Tegnap pedig folytatódott a sztori, Kalman Isaacs és William Chamberlain is pert indított Musk ellen, azzal vádolva a világ egyik legismertebb vállalatvezetőjét, hogy a keddi bejelentésével szövetségi jogszabályokat szegett meg, és mesterségesen felhajtotta a Tesla árfolyamát, amivel megtizedelte a Tesla-részvényekben aktív shortosokat.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Kövess minket a Facebookon

Klikkelj a forint és svájci frank árfolyamért
MINDEN, AMI BEFEKTETÉS ÉS KERESKEDÉS
Feliratkozom a Portfolio Trader hírlevélre
Elmúltam 16 éves
Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.
FELIRATKOZOM
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Szerkesztő - újságíró
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
1
Prémium