Megszavazta az Európai Parlament a szerzői jogi szabályozási tervezetet

MTI
2018. szeptember 12. 21:40    
nyomtatás
 
Nagy többséggel megszavazta vitatott szerzői jogi szabályozási tervezetét szerdán az Európai Parlament plenáris ülése.


A képviselők 438:226 arányban fogadták el a javaslatot, amelynek első változatát júliusban még elutasították, és amely egyesek szerint a számítógépes világháló cenzúrázásához vezethet.

A nagy port kavaró korábbi verzió értelmében automatikus szűrésre köteleznék az internetes tartalommegosztókat, és arra, hogy minden, valamilyen formában szerzői jogi védelem alá eső tartalmat töröljenek. Ezen enyhítettek a mostani kompromisszumos változatban, csak annyit írnak, hogy a közösségi médiaoldalakat felelősségre kell majd vonni az ott közölt jogsértő tartalmak miatt. Noha kötelező előzetes szűrésről már nincs szó, az ellenzők szerint az olyan óriáscégek, mint például a YouTube, így is bizonyos algoritmusokat fognak bevezetni annak érdekében, hogy megfeleljenek az esetlegesen életbe lépő új szabályoknak.

A javaslat másik kulcselemeként az EP biztosítani kívánja, hogy az internetes vállalatok a jelenleginél többet fizessenek az általuk felhasznált tartalmak után a művészeknek és a hírszolgáltatóknak. Utóbbi kapcsán a parlament ráadásul azt kéri, hogy maguk az újságírók, ne pusztán a kiadók részesüljenek a bevételből. A cikkekhez vezető linkek és némi egyéni leírás megosztása nem jelentené még a szerzői jogok megsértését.

A start-upok és az innováció ösztönzése érdekében ugyanakkor az EP úgy döntött, hogy a kis- és mikroplatformokat kivonja az irányelv hatálya alól. A Wikipediához hasonló, nem kereskedelmi célú oldalak pedig automatikusan kívül esnének a szerzői jogi szabályzásnak alávetett tartalmak körén.

"Ez kedvező jel az európai kreatív ágazatok számára" - mondta Axel Voss jelentéstevő.

"Meggyőződésem, hogy ha már elült a vita, az internet ugyanolyan szabad lesz, mint most, az újságírók és alkotók viszont tisztességesebb módon részesülnek a munkájuk teremtette bevételből, és mi magunk sem értjük majd, mitől volt a nagy felzúdulás" - fogalmazott.

Sokak szerint azonban az új előterjesztés mindössze kozmetikázott változata az előzőnek. Julia Reda zöldpárti képviselő például úgy véli: az új jogi és technikai korlátok bevezetésével a vállalatok nyereségét részesítik előnyben a szólásszabadsággal és azon elvekkel szemben, amelyek nyomán létrejött a ma ismert internet.

A szavazást megelőzően mindkét fél rendkívül intenzív lobbitevékenységet, médiakampányt folytatott. A bírálók elismerik, hogy elavult a 2001-ben életbe lépett uniós szabályozás, de szerintük egyes tervezett rendelkezések veszélyeztetnék az internet szabadságát.

A most jóváhagyott dokumentum fogja képezni az Európai Parlament hivatalos tárgyalási mandátumát a tagországok kormányainak tanácsával és az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetéseken. Az Európai Bizottság illetékes tagjai üdvözölték a döntést, és közölték, hogy még év végéig tető alá szeretnék hozni a végső megállapodást.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Kövess minket a Facebookon

Klikkelj a forint és svájci frank árfolyamért
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Szerkesztő - újságíró
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium