Napenergiaboom Magyarországon: most jöhet csak a java

2018. február 13. 16:23    
nyomtatás
 
A Magyar Energetikai és Közmű-szolgáltatási Hivatal (MEKH) által nemrég közrebocsátott adatok alapján úgy tűnhet, hogy lecsengőben van a napelem parkok létesítéséért az elmúlt években folytatott aranyláz: 2016-ban kötelező átvételi jogosultság (KÁT) megállapítására több mint 2000 kérelmet nyújtottak be, ezzel szemben 2017-ben csak a tizede érkezett a METÁR - a KÁT-ot 2017 januárjától felváltó megújuló támogatási rendszer - bármely formájának igénybevételére. Ugyanakkor a MEKH által publikált adatokból kitűnik, hogy a megújuló kiserőművekre irányuló bővítési kedv az új támogatási rendszerben is kitarthat; sőt, a Deloitte szerint tovább fogja fokozni a hazai naperőmű 'boom'-ot.


A kérelmek 2017-es visszaesésének oka az, hogy csak a 2016 vége előtt benyújtott kérelmek esetében volt arra lehetőség, hogy a MEKH a tervezett nagy kapacitású naperőmű által termelt áram értékesítését biztosító kötelező átvételi jogosultságot adjon. A még 2016-ban benyújtott, naperőmű létesítésére és kötelező átvételre vonatkozó engedélykérelmek többsége jelentős terjedelmű és időtartamú hiánypótláson ment keresztül, és a MEKH csak az elmúlt hónapokban adta ki a kért engedélyek és jogosultságok legnagyobb részét; néhány eljárás pedig még mindig nem zárult le.
2018 januárjában azonban már újabb 86 METÁR kérelem futott be, ami jelzi, hogy a megújuló kiserőművekre irányuló bővítési kedv az új támogatási rendszerben is kitarthat.

Mindez a Deloitte szerint tovább fogja fokozni a hazai naperőmű 'boom'-ot, melynek hatásaként 2018. év végére akár több száz megawattra is megnőhet a hazai napelemes beépített kapacitás.

Bár az engedélyek megszerzése is jelentős szakértelmet és befektetést igényelt, az engedélyt és KÁT-jogosultságot kapott projektek számára a munka jelentős része és a támogatás készpénzre váltása csak most kezdődik. A kivitelezéshez az iparágban jártas fővállalkozót kell találni egy munkaerő- és géphiánnyal küzdő piacon. A fotovoltaikus panelek gyártói és szállítói alig bírják kielégíteni a megnövekedett európai keresletet és gyakran csak azonnali fizetés mellett szállítanak, így a befektetőknek a finanszírozásról is gondoskodniuk kell.

Mindeközben nagy a nyomás fejlesztőkön és befektetőkön egyaránt, mivel a még KÁT rendszerben támogatást nyert projekt éven túli csúszása a megítélt kötelező átvételi mennyiség 10%-os csökkenésével, két éven túl pedig a jogosultság teljes elvesztésével jár. További nehézség, hogy az engedélyben jóváhagyott telephely módosítására sincsen már lehetőség, így az, aki az eredetileg elképzelt és az engedélyben szereplő helyszínen mégsem tudja a szükséges ingatlant a finanszírozóknak megfelelő módon biztosítani, fejlesztési tervei átgondolására kényszerülhet - mondta dr. Várszeghi Balázs, a Deloitte Legal ügyvédje.

Míg az engedélyezett nagy kapacitású naperőművek egy részénél a projekt már a megvalósítás szakaszába lépett, jelentős részüknél még mindig hiányzik a megfelelő befektető és szakmai háttér.
Mindezek alapján, az elkövetkező hónapokban továbbra is az engedéllyel és jogosultsággal rendelkező projektek intenzív adásvételére lehet számítani - tette hozzá Mező Csaba, a Deloitte energiaszektorának vezetője.


2016-os év végi állapot alapján Magyarország energiamixében a napelemes villamosenergia-termelés a hasonló természeti adottságokkal rendelkező országokhoz képest alacsonyabb szinten van, ez alapján a kapacitás megduplázódása esetén érhetnénk el a régiós átlagot.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Szerkesztő - újságíró
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium