Új csúcson zárt az OTP Percről-percre

2019. április 15. 17:14    
nyomtatás
 
Ázsiában felemásan teljesítettek az irányadó részvényindexek, a Nikkei 1,4 százalékos erősödése mellett a sanghaji börze végül 0,3 százalékkal került lejjebb, a hangulatot kezdetben az amerikai pénzügyminiszer hétvégi nyilatkozata javította, miután Steven Mnuchin szerint az USA és Kína közelebb került a kereskedelmi megállapodáshoz. Az európai részvényindexek felemásan teljesítettek hétfőn, míg a magyar tőzsde mérsékelt, 0,3 százalékos eséssel zárta a napot, az OTP-nek azonban összejött az újabb zárócsúcs, a bankrészvény 13 230 forinton zárta a napot.

Kereskedés Magyar Telekom-részvényekkel a Portfolio Online Tőzsdén!

Összejött az új zárócsúcs az OTP-nek 2019.04.15 17:14

Eséssel zárta a hét első napját a magyar tőzsde, a BUX 125 pontos mínusz mellett 0,3 százalékkal került lejjebb, míg a blue chipek felemásan teljesítettek, az OTP 0,1 százalékos emelkedése után 13 230 forinton zárt, ami újabb történelmi zárócsúcsot jelentett. A Magyar Telekom mindemellett 0,5 százalékos erősödést követően 467,5 forinton zárt. A Mol 1 százalékos esés után 3298 forinton zárt, míg a Richter 0,5 százalékkal került lejjebb, a gyógyszergyártó papírjai 5535 forinton búcsúztak a hét első napjától.

A vártnak megfelelő számokat tett közzé a Citigroup 2019.04.15 14:31

A hétfői piacnyitás előtt tette közzé beszámolóját a Citigroup, a társaság bevétele 1,4 százalékkal 18,6 milliárd dollárra nőtt, míg az elemzők 18,63 milliárd dollárt vártak, a nagybank egy részvényre eső eredménye 1,87 dollár lett, míg a Reuters elemzői konszenzusa 1,8 dolláros EPS-t várt. A Citigroup 2,3 százalékos erősödéssel zárta a pénteki kereskedést, míg a hétfői, nyitás előtti kereskedésben a társaság részvényei 0,3 százalékkal kerültek feljebb.

Vegyesen sikerült a Goldman Sachs első negyedéve 2019.04.15 14:17

Felemás számokat közölt a Goldman Sachs, a társaság bevétele a várt 8,99 milliárd dollárral szemben 8,81 milliárd dollár lett az első negyedévben, azonban az egy részvényre eső eredmény 5,71 dollár lett, míg az elemzők 4,89 dolláros EPS-t vártak. Különösen jól teljesített a társaság pénzügyi tanácsadási üzletága, ami a negyedévben 51 százalékkal magasabb, 887 millió dolláros bevételt ért el a korábbi év hasonló időszakával összehasonlítva. A társaság részvényei 2,5 százalékos emelkedéssel zárták a pénteki napot, míg a Goldman Sachs árfolyama 0,3 százalékos pluszban jár a hétfői, nyitás előtti kereskedésben.

Mérsékelt mínuszban jár a BUX, szárnyal az AutoWallis 2019.04.15 13:52

Felemásan teljesítenek a régiós részvényindexek, a lengyel WIG 0,1 százalékos erősödése mellett a prágai tőzsde 0,3 százalékkal került feljebb, míg a bécsi börze 1 százalékot emelkedett. A magyar tőzsde mérsékelt mínuszban jár ma délután, bár érdemes megemlíteni, hogy a hazai részvényindex a hét utolsó napján új történelmi csúcson zárta a pénteki kereskedést. A BUX 1,6 milliárd forintos forgalom és 20 pontos mínusz mellett pénteki záróértéke közelében jár, míg a blue chipek felemásan teljesítenek. A BUX komponensei közül 7,1 százalékos emelkedésével az AutoWallis részvényei teljesítenek a legjobban.

Felemás eredmények a Goldmantól, de növelték az osztalékot 2019.04.15 13:35

Az elemzők által várt 8,99 milliárd dollárnyi bevétel helyett 8,81 milliárdot ért el az első negyedévben a Goldman Sachs, az egy részvényre jutó nyereség viszont jóval magasabb lett a vártnál. A nyitás előtti kereskedésben a bank részvényeinek árfolyama enyhe mínuszban tartózkodik.

tovább a cikkhez...

Műanyag-újrahasznosító céget vesz a Mol 2019.04.15 12:32

Felvásárolja a Mol csoport a műanyag-újrahasznosítással foglalkozó Aurora csoportot, amely több német autógyárral és műanyagfeldolgozóval áll kapcsolatban.

tovább a cikkhez...

Mérsékelt mínuszban jár a DAX 2019.04.15 11:42

A pénteken beérkező és a vártnál kedvező amerikai nagybankok gyorsjelentései mellett az USA és Kína kereskedelmi tárgyalásaival kapcsolatos hírfolyam javította a részvénypiacok hangulatát, az európai tőzsdék felemásan teljesítenek ma délelőtt, a milánói börze 0,3 százalékos emelkedése mellett a francia CAC40 0,1 százalékkal került feljebb, míg a DAX 0,1 százalékot esett. A német tőzsde komponensei közül a Covestro részvényei teljesítenek a leggyengébben, azonban emögött a német vegyipari cég osztalékfizetése húzódott meg, miután a Covestro papírjai ma forognak először az osztalékszelvény nélkül. A társaság 2,4 eurós osztalékával korrigálva a Covestro a pénteki záróértéke közelében stagnálna.

Felpattant az AutoWallis 2019.04.15 10:37

Az elmúlt hetek lecsorgása után hétfőn felpattant az AutoWallis árfolyama, a társaság részvényei 6 százalékkal kerültek feljebb, a részvény 22,8 millió forintos forgalom mellett emelkedik, ami lényegesen alacsonyabb az AutoWallis elmúlt két hónapos, átlagosan 342,58 millió forintos forgalmánál.

Az AutoWallisnál több fontos bejelentésre is sor került az elmúlt hetek folyamán, a társaság vezérigazgatójának Ormosy Gábort nevezték ki április elején, míg az AutoWallis éves beszámolóját a múlt héten ismerhették meg a befektetők, amelyből többek között az is kiderült, hogy a társaság azt tervezi, hogy a következő öt évben megkétszerezi árbevételét, és a cég az ennek eléréséhez szükséges stratégiát májusban mutatja be.

Az irányt keresik az európai tőzsdék 2019.04.15 10:11

Emelkedéssel zárták a hét utolsó napját a tengerentúli tőzsdék, a JP Morgan és a Wells Fargo várakozásokat felülmúló gyorsjelentések mellett a kedvező vállalati híreknek örültek a befektetők, miután a Disney streaming szolgáltatást jelentett be, amelyet követően a társaság részvényei 11,5 százalékkal kerültek feljebb.

Az irányadó ázsiai részvények emelkedéssel indították a hét első napját, miután a hétvégén az amerikai pénzügyminiszter arról beszélt, hogy az USA és Kína kereskedelmi egyeztetései esetében a felek közelebb kerültek a tárgyalások utolsó fordulójához. A kereskedés második felére a távol-keleti börzék felemásan teljesítettek, a Nikkei 1,4 százalékos erősödése mellett a sanghaji tőzsde 0,3 százalékkal került lejjebb. A hétfői piacnyitástól távolodva az európai részvényindexek vegyesen teljesítenek, a francia és a német tőzsde stagnál, míg a brit FTSE100 0,3 százalékkal került lejjebb.

Emelkedik az Opus 2019.04.15 09:38

Az Opus bejelentette, hogy a társaság leányvállalata, a Mészáros Építőipari Holding közgyűlése arról döntött, hogy az építőipari vállalat 5,13 milliárd forint osztalékot fizet ki az Opusnak. A piaci szereplők kedvezően fogadták a hírt, az Opus árfolyama 1,1 százalékkal került ma feljebb.

Mérsékelt eséssel indul a hétfői kereskedés a magyar tőzsdén 2019.04.15 09:05

A magyar tőzsde a pénteki kereskedést új csúcson zárta, a hazai részvényindex ezt követően mérsékelt eséssel vágott neki a hét első napjának, a BUX 96 pontos mínusz mellett 0,2 százalékkal került lejjebb, míg a blue chipek felemásan teljesítenek. A Mol 0,4 százalékos esése mellett a Richter 0,6 százalékkal került lejjebb, az OTP stagnál, míg a Magyar Telekom árfolyama 0,1 százalékkal került feljebb a hétfői piacnyitás után.

A közelgő kereskedelmi megállapodásban reménykednek a befektetők 2019.04.15 08:27

Mi történt pénteken a tőzsdéken?

Emelkedtek a tengerentúli tőzsdék a hét utolsó napján, miután a Wells Fargo és a JP Morgan gyorsjelentései felülteljesítették az előzetes piaci várakozásokat, míg a JP Morgan vezérének kommentárja tovább javíthatta a hangulatot, miután Jamie Dimon szerint az USA gazdasága az elkövetkező évek folyamán is jól teljesíthet. A Dow végül 269 pontos emelkedés után 1 százalékos emelkedéssel zárta a hét utolsó napját, az S&P500 0,7 százalékkal kerül feljebb, míg a Nasdaq 0,5 százalékos erősödéssel zárta a pénteki kereskedést.

Emelkedéssel zárta a pénteki kereskedést a magyar tőzsde, a BUX 247 pontos erősödés után 42 941 pontnál új történelmi csúcson zárt, míg a blue chipek felemásán zárták a hét utolsó napját. A Magyar Telekom 1,1 százalékos esés után 465 forinton zárt, a Richter 0,7 százalékos esés után 5560 forinton búcsúzott a pénteki kereskedéstől. A Mol 1,6 százalékos erősödés után 3330 forinton zárt, míg az OTP 1 százalékos emelkedés után 13 220 forinton fejezte be a pénteki kereskedést, ami új történelmi zárócsúcsot jelentett.

Mik az előjelek mára?

Az amerikai tőzsdék pénteki erősödése után az irányadó ázsiai részvényindexek is emelkedtek hétfőn, a hangulatot az USA és Kína kereskedelmi egyeztetéseivel kapcsolatos várakozások javították, miután az amerikai pénzügyminiszter hétvégi nyilatkozata szerint a két ország közelebb került a kereskedelmi megállapodáshoz. A Nikkei 1,4 százalékos erősödése mellett a hongkongi tőzsde 0,2 százalékkal került feljebb, míg a sanghaji börze 0,6 százalékot emelkedett. Az amerikai határidős részvényindexek minimális erősödést mutatnak hétfő reggel, míg a határidős DAX 8 pontos erősödése 0,1 százalékos pluszt vetít előre a mai piacnyitásra.

Mi mozgatja a tőzsdéket?

A pénteken tengerentúli banki gyorsjelentésekkel nem hivatalosan elkezdődött az amerikai gyorsjelentési szezon, a hétfői kereskedésben újabb banki gyorsjelentésekre fókuszálnak majd a befektetők, míg az USA és Kína kereskedelmi egyeztetéseivel kapcsolatos hírek szintén kiemelt érdeklődésre tarthatnak számot.

Mire érdemes ma figyelni?

Hétfőn a KSH a februári építőipari statisztikáit teszi közzé, az eurozónából és az Egyesült Államokból nem érkezik kiemelt makroadat.

A közelgő kereskedelmi megállapodásban reménykednek a befektetők

Hétfőn a Citigroup és a Goldman Sachs teszi közzé gyorsjelentését.

A közelgő kereskedelmi megállapodásban reménykednek a befektetők

Mi történt eddig a tőzsdéken?

A közelgő kereskedelmi megállapodásban reménykednek a befektetők

5 milliárd forintos osztalékot kap az Opus 2019.04.15 08:20

Egyik leányvállalatától 5 milliárd forint osztalékot kap az Opus.

tovább a cikkhez...

5 százalék alatt az Est Media nagytulajdonosa 2019.04.15 08:14

Részvényeket értékesített a Dynamopest, így tulajdoni hányada 5 százalék alá csökkent az Est Mediában.

tovább a cikkhez...

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



MINDEN, AMI BEFEKTETÉS ÉS KERESKEDÉS
Feliratkozom a Portfolio Trader hírlevélre
Elmúltam 16 éves
Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.
FELIRATKOZOM
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Értékesítő
Privát banki tanácsadó
Szerkesztő-újságíró
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
1
Prémium