Előfizetői tartalom

Kiszeretett Magyarországból a megmentője!

Hazánk legfontosabb hitelezője, a Franklin Templeton jelentősen csökkentette a magyar kötvénypiaci kitettségét az elmúlt egy évben. Forintban kifejezve 432 milliárdos csökkenésről van szó, ami valamivel kisebb, mint a magyar államadósság két százaléka. Jelentős összeg, de nem akkora, hogy ez veszélyeztesse - az egyébként komoly kihívást jelentő - adósságrefinanszírozásunkat. Bár a magyar stratégiai cél éppen a belföldi finanszírozás erőltetése, ettől még nem feltétlenül szerencsés körülmény, hogy az eddigi legfontosabb hitelezőnk kiszeretett belőlünk. A számok márpedig igen egyértelműek ebben: a Templeton alapjainak a magyar kitettsége észrevehetően jobban csökkent, mint azok teljes mérete. Ráadásul nyitott kérdés még, hogy az óriási ukrán veszteségeit követően ez a folyamat nem gyorsul-e fel még jobban az elkövetkező időszakban.

Kiszeretett belőlünk?Mi történne, ha kiderülne, hogy kezd elpártolni tőlünk egy számunkra igen fontos szereplő, a Franklin Templeton? Az alapkezelőt a közéletben sokan csak Magyarország megmentőjeként aposztrofálják, mivel ők voltak azok, akik kontrárius hozzáállással éppen akkor vették a kötvényeinket, amikor azt lényegében mindenki más csak adta. A Templeton elképesztő...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés